A lakosság nagy része lakberendező nélkül alakította ki az otthonát, sokan közülük azzal az ambícióval, hogy néhány bútort bárki tud ide-oda tologatni. Egy profi lakberendezőnek azonban egyáltalán nem az a dolga, hogy bútorokat tologasson. Munkájának oroszlánrésze sokkal hamarabb véget ér, minthogy egyáltalán bármilyen bútor kerüljön a lakásba. Ha egyedül szeretnéd megvalósítani az otthonod átalakítását, mutatunk három hibát, amit jobb elkerülni.
Rendkívül könnyen karneváli hangulat lesz egy lakásból. Ez a hiba nem is egy, hanem mindjárt kettő. A karneválokat hagyd meg Riónak és Velencének, az otthonod legyen a nyugalom színtere. Ennek érdekében kerüld a zsúfoltságot és a színkavalkádot.
Tévedés, hogy csak a kis lakásokat fenyegeti a zsúfoltság veszélye, bár tény, hogy kevesebb négyzetméteren még jobban kell figyelni a meglévő vagy vásárolni kívánt bútorok arányaira, de egy galéria is agyon tudja nyomni a nagy belmagassággal rendelkező szobát, sőt a túl magas, viszont kis alapterületű helyiségek (fürdő, WC) esetében nagy hangsúlyt kell fektetni a vizuális egyensúly megteremtésére is.
A masszív vagy sok bútoron kívül a nem megfelelő színekkel is könnyen mellé lehet lőni. A kevesebb néha több elve alapján sokkal célravezetőbb, hogy csak 2-4 színt vonultatunk fel az egész lakáson, mint hogy minden helyiség saját színben tündököljön.
A sötétkék kárpitos kanapé, az étkező székek, valamint a függöny tökéletes harmóniában áll a fehér falakkal
Giccses vagy semmitmondó dekoráció
Óriási baklövés egy ingatlant önmagunk elé helyezni. Akármennyire is hatalmas mérföldkő az első saját otthon megléte, nem te vagy a lakásért, hanem a lakás van érted. Ennélfogva kár lenne sterilizálni, személyteleníteni. A négy fal a benne élők személyiségétől válik igazán otthonná.
A saját ízlésed, emlékeid, fotóid formálják a lakást azzá a hellyé, ahová jó hazaérkezni, ahol békére lelhetsz. Bármilyen lakberendezési stílust is valósítasz meg, bátran tegyél ki a falra olyan tárgyakat, képeket, amelyek számodra fontosak. Túlzásba se ess, mert a szobrok, dekorációs halmozása akár giccses puccparádévá válhat!
Bátran tegyél ki személyes tárgyakat a saját otthonodba, hiszen nem múzeumban élsz!
Lakberendezés során a fő hangsúly a bejárati ajtó belső oldalára eső területen van. Pedig az ingatlan egyénisége már az ajtón kívül is érződik. Emiatt nem elhanyagolható, hogy milyen típusú, színű és funkciókat ellátó bejárati ajtót, illetve nyílászárót választasz.
Családi házaknál lényeges a homlokzat, a külső világítás, a kert rendezettségének a kérdése is. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy az adott ingatlan, milyen környezetben helyezkedik el, és a belső kialakítás ne üssön el ettől túlságosan. Például a country stílus jobban passzol egy vidéki kisváros vagy még inkább egy felújított falu hangulatához, mint egy budapesti belvárosi lakáshoz.
Szentendre különleges bájához tökéletesen illeszkedik a vidéki lakberendezési stílus
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között