Mindegy, hogy kis lakásban élsz vagy száz szobás palotában, egy biztos: étkezőasztalra szükséged lesz. Jó esetben már az otthonod funkcióinak a kitalálásánál figyelembe vetted, hogy nálatok mi a szokás. Van, akinél a konyha a társasági élet színtere, és a vendégeivel is itt beszélget, más pedig inkább a kanapén ül másokkal. Ebben a cikkben mindkettőre találsz példát. Inspirálódj, mások hogyan rendezték be az étkezőt!
Az étkező a konyha része vagy a nappalié?
Lehet is-is, vagy egyik sem és persze csak az egyiké is. Ez minden esetben a lakás méretétől, pontosabban a helyiségek nagyságától és azok kihasználásától függ. A kis alapterületű lakásokban gyakori, hogy a konyhában egy pultot alakítanak ki étkezőnek. Esetleg egy falra szerelhető- lehajtható asztallapot szerelnek fel.
Merészebb lakástulajdonosok akár nagyobb átalakítást is bevállalnak, hogy a másfél szobás ingatlanjukat amerikai-konyhássá alakítsák. A jellemzően szűk konyha ezzel a megoldással kinyílik. Viszont számolni kell a szoba kihasználhatóságának csökkenésével. És persze azzal, hogy fal és ajtó híján még szagelszívó mellett is terjengeni fog a nappaliban a készülő étel illata.
Ebben a rövidtávú kiadásra szánt garzonban nem sokat fognak főzni, így nem lesz zavaró az ételszag
Szintén budapesti ez a garzon, amiben az uralkodó szín a hófehér. A lakás méreteit remekül ellensúlyozza, ahogy a szobában kialakított galéria is. A galéria fa elemein, illetve a parkettán kívül csak a konyhában vannak színek, amik életet visznek a már-már rideg minimalista berendezésbe.
Kifejezetten jól esnek a sok fehér után a szemnek a színek
Ilyen egy hamisítatlan polgári ebédlőasztal
A polgári lakásokban nem étkező van, hanem ebédlőasztal. Bár a két szó egymás szinonimája, a polgári lakás igazi, tömörfa bútorait sokkal jobban szemlélteti az ebédlőasztal kifejezés. Ebben a soproni lakásban kárpitozott étkezőszékek és üveges tálalószekrények teszik teljessé a polgári ebédlő hangulatát.
Már csak az Újházi - tyúkhúsleves hiányzik erről az ebédlőasztalról
Ennek a szombathelyi négy szobás téglalakásnak minden szegletéből árad a vintage és a romantika. A konyhában bútorfestéssel újjászületett konyhaszekrény, valamint virágos huzatú étkezőszékek látványa fogad. Ötletes a munkapult alsó részét eltakaró csipkerátétes függöny. Szintén jópofa megoldás a fa hatású borítás a pult mögötti falrészen, ahová fel lehet akasztani a konyhai eszközöket. Az étkezőasztalon elhelyezett fonott gyümölcskosár a vidéki nyarak idilljét idézi.
Csupa báj és romantika ez az étkező
Fiatalos és modern a reggelizőpult
Mindössze egy reggelizőpult és néhány textilbevonatos bárszék alkotja az étkezőt ebben a VII. kerületi, teljesen felújított, három szobás lakásban. A szürke és hideg minimalista enteriőrt a székek textil bevonata, valamint a pultra helyezett növények oldják. Egy gyors reggelihez, finom kávéhoz pont elég hely van, az ebédet pedig valószínűleg a munkahelyeden oldod meg.
Családi ebédekre nem igazán alkalmas, de a fiatalok életstílusához tökéletesen illeszkedik ez az étkező
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között