A statisztika szerint trendi lett termálfürdős kistelepülésekre költözni. A demográfiai adatok szerint inkább vonzza a lakosságot a helyi gyógyfürdő lehetősége. Hogy milyen ingatlanlehetőségeket találni ezeken a helyeken, azt most megmutatjuk Buzsák, Demjén és Berekfürdő példáján keresztül.
15 olyan kistelepülést vizsgáltak meg, ahol valamilyen formában termálvíz is elérhető, és arra jutottak, hogy ezeken a helyeken inkább nő a lakosság lélekszáma.
A Balatontól nem messze, sőt, ahhoz a legközelebbi, gyönyörű környezetben található a Csiszta Termálfürdő. A buzsáki gyógyforrásra 1956-ban, olajfeltárás közben bukkantak rá, amikor 593 méter mélységből 42 Celsius fokos, ásványi anyagokban gazdag víz tört fel. A víz hidrokarbonátos, kénes, nagy mennyiségű szénsavat is tartalmaz, ami nozgásszervi, reumatikus, nőgyógyászati, bél- és gyomorpanaszok enyhítésére alkalmas. A fürdőben öt medence: két fedett, három szabadtéri várja a vendégeket, akik masszázst, szaunát, gőzkabint, sókamrát, kávézót, büfét és napozóteraszt is igénybe vehetnek egész évben.
A város egyik csendes, átmenő forgalomtól mentes utcában található ez a felújítás alatt álló négy szobás, 141 négyzetméter alapterületű családi ház. A tetőszerkezet cseréjén és a vakoláson már túl van az ingatlan.
A 2266 négyzetméteres telken melléképületek, műhely, istálló, kamra, tároló is található, ezért gazdálkodásra is alkalmas az ingatlan. Fonyóddal országút köti össze, amin át gyorsan el lehet jutni a Balaton partjára is.
Családi ház a demjéni fürdőnél
A Bükk és a Mátra találkozásánál található Demjén, ahol egy izgalmas barlangrendszer és az abban kialakított fürdő várja a vendégeit a Demjéni Termálfürdőben. A gyógyvíz földgáz helyett tört fel a földből, amikor erre 1972-ben fúrásokat végeztek. 690 méter mélyről 68 °C-os víz tört fel, amelynek gyógyhatása hamarosan ismertté vált.
A fürdőkomplexum a kikapcsolódást öt különböző hőfokú kültéri medencével, két beltéri gyógyvizes medencével, egy 25 méteres úszómedencével, egy gyermekmedencével, élményelemekkel, nyakrafolyókkal, levegőbuzgárokkal biztosítja . A gyógyvíz mozgásszervi betegségek, krónikus ízületi gyulladások, bőrbetegségek és légúti megbetegedések esetén nyújthat gyógyulást.
A demjéni termálfürdőtől néhány percnyi sétára található az alábbi 700 négyzetméteres telek, amelyen egy jó állapotú, 120 négyzetméteres, 3+1 fél szobás ház áll. A fűtést gázkonvektor és fatüzelésű kályha biztosítja.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, a karcagi járásban fekvő Berekfürdőn 1926-ban fedezték fel a gyógyforrást, miközben a településen kutat fúrtak. A munkások meglepetésére, a meleg, sós vízről kiderült, hogy gyógyhatású, ezután 1930-ban gyógyfürdő nyitotta meg itt a kapuit.
A fürdőben strandmedencék, csúszdák, szaunák és masszázsok is várják a vendégeket, míg a gyógyvíz nátrium-kloridos, hidrogén-karbonátos víz, amelynek magas az ásványi anyag tartalma, ez pedig a szervezet regenerálódásában segít, javítja a bőr és a haj állapotát és erősíti az immunrendszert. Az alábbi, 97 négyzetméter alapterületű, három szobás családi ház egy 856 négyzetméter telken áll, pár percre a termálfürdőtől. 1970-ben épült, de jó műszaki állapotban van. A fűtését gázkonvektorral oldották meg. A fürdő miatt akár befektetésnek is alkalmas.
Címlapkép: Shutterstock
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között