A konyhafelújítás izgalmas feladat, és sok évre meghatározza az otthonunk egyik legfontosabb részét. Akkor használjuk örömmel, ha megfelel az igényeinknek és a szokásainknak, minden kéznél van, akkor és ott, amikor és ahol szükségünk van rá.
Több okból adhatjuk a fejünket konyhafelújításra: túl kicsi, elavult, sötét vagy egyszerűen csak meguntunk az aktuális állapotot. Mindegy, hogy mi a kiváltó ok, van pár szempont, amit érdemes megvizsgálni a felújítás megkezdése előtt. Összeszedtük a szerintünk leghasznosabbakat, amikkel nem csak a későbbi bosszúságoktól kímélhetjük meg magunkat, hanem pénzt is spórolhatunk.
Gondoljuk végig mindennapi szokásainkat
A konyha háromszög elvét szem előtt tartva (ami a hűtőszekrény-sütő-mosogató hármasát jelenti) az egyéb bútorok elhelyezkedését a saját szokásaink alapján tervezzük meg. Sokszor sütünk-főzünk egyszerre több mindent vagy nagyobb adagokat? Minél több munkapultra lesz szükségünk. Kicsi gyerekeink vannak? Hasznos lehet a nyitott, amerikai konyhás elrendezés, így az sincs kizárva a családi életből, aki éppen a konyhában tüsténkedik. Nem szeretjük az ételek szagát a lakásan? Akkor válasszunk inkább zárt konyhát, erős, hatékony szagelszívóval.
Sok példát hozhatnánk még, de jól átgondolva a mindennapi rutinunkat, megválaszolhatjuk a saját kérdéseinket.
Használjuk a teret okosan
Írhatnánk, hogy ez főleg a kisebb konyhákra érvényes, de szerintünk nem létezik olyan, hogy valakinek túl sok konyhaszekrénye legyen. Bármennyi polc és fiók áll rendelkezésünkre, előbb-utóbb biztosan megtelnek.
Ezért azt javasoljuk, hogy a rendelkezésünkre álló teret a lehető legjobban használjuk ki. Ehhez pár tipp:
A plafonig szerkényezzük be a konyhát. Nem baj, ha túl magasan van, sok olyan eszköz van minden konyhában, amik évente csak párszor kellenek: az óriás méretű tepsiknek vagy a különleges konyhagépeknek nem kell mindig kéznél lenniük, irány a felső polc!
Ha kicsi az alapterület vagy sötét a helyiség, nyissuk össze a nappalival vagy az étkezővel. így nem csak tágasabb lesz az érzetünk, de berendezni is könnyebb lesz. Ebben a XVI.kerületben található családi házban például egy étkezőpult beépítésével nyertek két főnek elegendő étkező részt és jól használható plusz pultfelületet is.
Tervezzünk alaposan
Ha megvan már az elképzelésünk az elrendezésről és a stílusról, akkor jöhet a méricskélés. Nagyon pontosan le kell mérni minden falat és sarkot, mert a már megvásárolt konyhabútort nehézkes visszacserélni, ha mégsem fér be. Arra is figyeljünk, hogy sajnos a régebbi épületeknél gyakran előfordul, hogy nem zárnak derékszöget a falak, ezt is ellenőrizzük.
A tervezés másik sarkallatos pontja még az egyes csatlakozók helyének meghatározása. Az, hogy hol van a víz, a gáz és az elektromos csatlakozás, ad némi keretet a tervezésnek. Persze ezeken is lehet módosítani, de ha inkább elkerülnénk a falbontást, akkor a meglévő vezetékekhez és konnektorokhoz igazodjunk.
Ne feledkezzünk meg a világításról sem. Még akkor is nagyon fontos, ha egy nagy ablakos, világos konyhánk van. Sokszor főz az ember este, amikor már sötét van vagy a téli, sötét napokon, amikor egész nap szürkeség van. Ilyenkor jön nagyon jól a körültekintően megtervezett világítás. Ne csak a csillárban gondolkodjunk, az új konyhabútorok legnagyobb részébe már kérhető beépített világítás: a fali szekrények aljába rejtett LED sor vagy izzók szuperül megvilágítják a munkafelületeket.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 160 560 ingatlanhirdetés között