2024.01.16.Szerző: S. E. #fenntarthatóság #tippektrükkök

20 dolog, aminek már éppen ideje mennie a konyhádból

20 dolog, aminek már éppen ideje mennie a konyhádból

A következő felsorolásban szereplő tételeket környezetvédelmi, illetve egészségügyi okokból érdemes száműzni a konyhából. A szelektálás olyan holmikkal kezdd, amelyek mindkét okból károsak. Ebben a cikkben a bölcs válogatáshoz mutatunk szempontokat.


Az Az vagy, amit megeszel: Az ikerkísérlet című Netflix-dokusorozat egyik része a konyhai élelmiszerbiztonságról szól. Ebben az epizódban egy mikrobiológus a konyhabútorokat és az eszközöket egy olyan anyaggal fújja be, ami UV-lámpa alatt megmutatja, hogy takarítás, mosogatás után is mennyi kórokozó maradt még a vágódeszkán, a késeken, valamint a többi konyhai eszközön a nyers hús feldolgozása után. Spoiler: rengeteg. Innen jött az ötlet, hogy érdemes lenne kidobni a konyhából azokat a holmikat, amik veszélyt jelentenek rád és a környezetedre.

elado-teglalakas-papa-98127339-k6.webp Egy kis főzőfülkében még kevesebb hely áll rendelkezésre, de ez a teljesen felújított pápai lakás még így is izgalmas ajánlat 13,9 millió forintért.

  • Karcos vágódeszka: Minden háztartásban érdemes a húsnak, a halnak és a zöldségeknek-gyümölcsöknek külön-külön deszkát fenntartanod. Minden alapanyag más veszélyforrás, nem szabad keverni a kórokozókat. A karcos, régi vágódeszkák réseiben megbújnak a baktériumok és a szalmonellavírus, ezért az agyonhasznált vágódeszkának a kukában a helye.

  • Egyszer volt teflon: A tapadásmentes serpenyőknek, lábosoknak nincs helyük a konyhában, ha már sérült a tapadásmentes réteg. A szervezetbe jutva ezek a részecskék ugyanis nagy kárt okozhatnak.

  • Szivacs: Vegyél olyan mosogatószivacsot, ami újrahasznosított és baktériumölő van benne, így egy kicsit tartósabb lesz, mint a sima fajták. De 2-3 hét után még így is ki kell dobni.

  • Műanyag evőeszköz: Azonfelül, hogy környezetszennyező, még rengeteg mikroműanyag kerülhet a szervezetedbe, ha ezzel eszel. Tedd szelektív hulladékgyűjtőbe!

  • Mini kiszerelések: A házhoz szállított ebéd után mindig marad egy-egy kis csomag majonéz, ketchup, szójaszósz vagy salátaöntet. Ezek nem olyan tartósak, mint a nagy kiszerelések, ha fél évnél régebbi, hajítsd ki.

  • Csorba tányér, bögre, pohár: Nemcsak elvághatja a szádat, de a hőtágulás miatt bármikor el is törhet és leforrázhatod magad, a repedések pedig a kórokozók kedvenc búvóhelyei.

  • Műanyag ételhordók: Valószínűleg nincs annyi darabra szükséged, amennyi a szekrényedben van jelenleg is, a tető nélküli ételdobozokról már nem is beszélve. Cseréld le a plasztik ételhordókat üvegre, ami sokkal tartósabb, szebb és nem kerül az ételedbe belőle mikroműanyag!

  • Pont amennyi kell: Szabadulj meg a felesleges holmiktól, csak annyi tálcád, vágódeszkát, gyümölcsöstálad, bögréd, palacsintasütőd és dugóhúzód legyen, amennyit egyszerre használsz! A többit ajánld fel Facebook-csoportokban vagy vidd el adományba, mert másnak még jól jöhet. Azok a dolgok, amiket egy éven belül nem használtál, valójában feleslegesek.

elado-csaladi-haz-budapest-xvi-kerulet-rakosszentmihaly-98939630-t6.webp A XVI. kerületben található ez a közel 75 millió forintért árult három szobás ház, amelynek amerikai stílusú konyhája járólapos és beépített konyhabútorral és gépesítéssel felszerelt.

  • Szószok, mártások: A megkezdett szószokat, tubusokat, krémeket, mártásokat, konzerveket, befőtteket, amiket 2-3 hétnél régebben bontottál ki, már nagy valószínűséggel nem jók. Ez alól kivétel a lekvár, a mustár és a szójaszósz.

  • Szívószál: Van otthon egy adag maradék műanyag szívószál? Ne ess kísértésbe, mondván, hogy egyszer még jó lesz valamire. Dobd szelektív kukába a plasztik közé, és ha van tartós – fém, üveg, porcelán – szívószálad, használj a tisztításához kefét, mert csak úgy lehet alaposan elmosni, különben az is csak egy baktériumtenyészet lesz!

  • Zacskóban zacskók: A nejlontáskák ideje is lejárt, helyette tarts otthon papír- és textil táskákat, amiket magaddal vihetsz vásárolni. A nejlonzacskókat vidd el állatorvosi rendelőhöz, kutyakozmetikákhoz, mert kutyapiszok felszedésére mindig jól jöhet a kutyagazdáknak.

  • Régi fűszerek: Bár a szárított növények nem romlanak – hacsak nem kapnak nedvességet, mert akkor bepenészednek –, mégis érdemes megválni azoktól a fűszerektől, amelyek már elszíneződtek, összeálltak, csomósodnak, mert már nem nagyon van ízük, erejük.

  • Konzervek: Ha te is azok közé tartozol, akik még a járvány idején felhalmoztak rengeteg tartós élelmiszert, akkor ellenőrizd a konzervek lejáratát. Egyes konzervek hamarabb járnak le, mint például a húsos, májas, gyümölcsös, zöldséges konzervek.

  • Olajos magok: Minél nagyobb egy mag zsírtartalma, annál hamarabb avasodik, és ha csak egy darab mag is avas a kupacban, akkor a többi is gyorsan megromlik. Azokat az olajos magvakat mindenképp dobd ki, amiknek már nem kellemes az illata. Ami pedig még jó, azt tedd a hűtőszekrénybe!

  • Fagyasztott, főtt ételek: A fagyasztóban sokáig elállnak az készételek, de nem a végtelenségig. A húsos, tojásos, tejtermékes ételeket 3 hónapnál ne tartogasd tovább! Fagyasztás előtt mindenképp írd rá, mikor fagyasztottad le!

  • Bontott keksz, gabonapehely: A megkezdett gabonapelyheket, müzliket és kekszeket a kibontástól számított egy héten belül edd meg, utána felpuhul a párától és penészes lehet, még akkor is, ha ezt szabad szemmel nem látod.

elado-csaladi-haz-nyergesujfalu-96890448-t6.webp Komárom és Esztergom között félúton, a Duna partján, Nyergesújfaluban értékesítik ezt a csinos és meglehetősen nagy házat, amelyért 65,9 millió forintot kér a tulajdonosa.

  • Vegyszerek: A tisztítószerekről sokan gondolják, hogy a végtelenségig szavatosak, pedig idővel a legtöbb kemikália megváltoztatja a szerkezetét, oxidálódik, bepárásodik, kiszárad vagy kikristályosodik. A vegyszerek általában 12-18 hónapig jók. Ha már nem olyan az állaga, mint amikor kibontottad, akkor vidd el veszélyes hulladék gyűjtőbe!

  • Sütőpor, szódabikarbóna: A két térfogatnövelő anyag elveszíti a hatását az idővel. Teszteld le, hogy jók-e! Ha a szódabikarbónára ecetet cseppentesz és még pezseg, akkor jó. A sütőport pedig vízzel kell keverni, ha buborékozik, akkor még van ereje.

  • Sör: Ha szobahőmérsékleten tárolod és fény éri a sört, akkor négy hónap alatt megromlik. Valójában csak mellékíze lesz, és nem okoz egészségügyi problémát.

  • Gyümölcstea: A régi, kibontott gyümölcsteákat szeretik a kártevők és hamar beleköltöznek vagy éppen kikelnek a peték benne megfertőzve más élelmiszereket is. Kibontás után 1-2 hónappal mindenképp dobd ki a gyümölcsös teákat!

Borítókép: Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Kevesebb ételt dobnál ki? – A japán hűtőrendszerzési technikával ez is menni fog!
2025.01.05. #fenntarthatóság #konyha
Kevesebb ételt dobnál ki? – A japán hűtőrendszerzési technikával ez is menni fog!
Japán kutatók egyszerű szervezési technikákat teszteltek, hogy átláthatóbb legyen a fridzsider, és ne menjen annyi élelmiszer a kukába. A cikkben elmondjuk, hogy mire jutottak.
Adj esélyt a fenntarthatóságnak, ilyen takarékos világítást válassz otthonra!
2024.12.07. #fenntarthatóság #tippektrükkök
Adj esélyt a fenntarthatóságnak, ilyen takarékos világítást válassz otthonra!
Napjaink egyik legfontosabb feladata, hogy folyamatosan törekedjünk a fenntarthatóságra, és a lehető legtakarékosabban használjuk fel az energiaforrásokat.
Egy teljes háztartás fűtése, hűtése, melegvízellátása ezzel a berendezéssel megvalósítható
2024.11.16. #energiahatékonyság #fenntarthatóság
Egy teljes háztartás fűtése, hűtése, melegvízellátása ezzel a berendezéssel megvalósítható
Az égésterméket nélkülöző, károsanyagkibocsátás-mentes fűtési technológia csak az utóbbi években kezdett igazán elterjedni. Ismerd meg a hőszivattyúk működését, és döntsd el, hogy mikor vágsz bele a korszerűsítésbe!
Spórolási tippek nem csak egyetemistáknak
2024.11.10. #tippektrükkök
Spórolási tippek nem csak egyetemistáknak
Aki már túl van egy-két szemeszteren, az tudja, aki pedig az idén kezdte, az hamarosan szembesül vele, hogy ezek az évek nemcsak a vizsgaidőszakoktól, buliktól maradnak emlékezetesek, hanem a bekerülési költségétől is. Utánajártunk, hogy milyen kiadásokkal számolhat ma egy egyetemista diák, és adunk néhány tippet a költségek lefaragására.
Hogyan tisztítsuk meg a mosógépet percek alatt? Tippek és trükkök otthonra
2024.10.26. #tippektrükkök
Hogyan tisztítsuk meg a mosógépet percek alatt? Tippek és trükkök otthonra
A mosógép igazi társ, hiszen rengeteg terhet vesz le a családról azzal, hogy elvégzi a ruhák tisztítását. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs ezzel gondunk, hiszen az eszköz is szennyeződik, ezért időnként muszáj a mosógépet is megtisztítani. Mutatjuk, hogyan érdemes.
Bedurrantanád a cserépkályhád? Mutatjuk, mire figyelj!
2024.10.20. #tippektrükkök
Bedurrantanád a cserépkályhád? Mutatjuk, mire figyelj!
Ha jártál már klasszikus falusi házban, akkor nem kell bemutatni a cserépkályhát, ami egyre gyakrabban fordul elő nagyvárosi ingatlanokban is. Sokan csak díszként használták, de a rezsiszempontok miatt ez megváltozott. Ebben a cikkünkben azt áruljuk el, hogy mire kell figyelni a kályha használata során.
A statisztikák szerint ilyenek a legeredményesebb ingatlanhirdetések
2024.10.12. #lakberendezés #tippektrükkök
A statisztikák szerint ilyenek a legeredményesebb ingatlanhirdetések
Lehet akármilyen hiperszuper modern a lakásod, ha káosz uralja, egyszerűen elveszti a varázsát. Valószínűleg ez az oka, hogy az ingatlanhirdetések statisztikái között azok a legeredményesebbek, amiknek a fotóján olyan helyiségek szerepelnek, amiken látszik, hogy lakják az épületet, mégsincs semmi szem előtt. Ebben a cikkben eláruljuk, hogy milyen további előnye van a rendszerezésnek.
Ingatlanunk ellensége, a penész
2024.10.05. #tippektrükkök
Ingatlanunk ellensége, a penész
A legtöbbünknek volt már dolga penésszel, és már pontosan tudjuk, hogy a mérgező gomba nemcsak a fürdőben jelenhet meg, hanem az egész életterünket megkeserítheti. A következőkben azt mutatjuk be, hogy mi pontosan a penész, hogyan jön létre, és hogy ingatlantulajdonosként mit tehetünk ellene.
Ki ne dobd a tealeveleket!
2024.08.13. #kertészet #fenntarthatóság
Ki ne dobd a tealeveleket!
A szódabikarbónán kívül a kifőzött tealevél a legtermészetesebb növényápoló-szer, amit a benti- és a kültéri virágok ápolásában is bátran alkalmazhatsz, de azt a maradékot soha ne használd fel, amibe korábban tejet vagy édesítőszert kevertél, mert ezek többet árthatnak, mint használnak.