Igazi jó fogásnak számít, ha egy áráért kettőt kap az ember, esetünkben tehát egy olyan ingatlanba fektetni, ahol két, lakhatásra is alkalmas épület is található a telken. Így például már jó előre tervezhetsz, és a gyerekeid számára biztosíthatod a külön, de térben mégis közeli életet, vagy egy önálló lakrészt alakíthatsz ki, ahol gondoskodhatsz a szüleidről.
Ha két, lakhatásra is alkalmas építmény van a telkeden, akkor az előbb említett családi szempontok mellett felmerülhet, és folyamatos jövedelemre számíthatsz belőle, ha az egyik lakást a saját célra használod, míg a másikat kiadod. De ha home office-ban dolgozol, akkor teljesen külön is tudod választani a munkát és a magánéletet, hiszen míg otthonról dolgozol vagy éppen vállalkozást vezetsz, az egyik épületet munkahelyként használhatod, míg a másikban élhetsz. Vagy akár vendégek fogadására is alkalmassá teheted a külön épületet, akik anélkül tartózkodhatnak nálatok, hogy zavarnák a magánéletedet.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Mátészálkától 15 kilométerre található ez a közel 1700 lakosú község, amelynek egy csendes utcájában hirdetik az alábbi - két téglalakással rendelkező - ingatlant. A három szobás kiváló állapotban van, és van egy kétszobás felújítandó ház is a telken.
A ház alatt egy 120 négyzetméteres pince található, a telken van még egy kétbeállású garázs is. A meleget egy vegyestüzelésű és egy gázcirkó kazán biztosítja. A kertben öntöző- és kamerarendszert építettek ki.
Dabas Gyón városrészében, egy telken található ez a két családi ház. A 2017-es építésű első ház 140 négyzetméteres, nagy nappali és három szoba, valamint két fürdőszoba lett kialakítva benne. Kamra és még különálló WC is tartozik hozzá. A hátsó ház 100 négyzetméteres, hatalmas amerikai konyha nappali étkezővel, három szoba, sarokkádas fürdőszoba, külön WC és mosókonyha lett kialakítva. Fűtése gázcirkóval, padlófűtéssel, radiátoros hőleadással történik. Mindkét házban klíma lett felszerelve, kamerarendszer gondoskodik a biztonságról.
Duplakomfort és egy kis ház Szigetszetnmártonban
Szigetszentmártonban, egy 750 négyzetméteres telken található az alábbi kétszintes, duplakomfortos, valamint egy 38 négyzetméteres családi ház. A nagyobbik ház mindkét szintjén 70-70 négyzetméter áll a rendelkezésre. Az alsó szinten egy amerikai konyha étkezővel, nappali, fürdőszoba, WC és pincelejáró. A felső szinten pedig két szoba és még egy fürdőszoba kialakítása megkezdődött. A pincében garázs, mosókonyha, edzőterem és kazánház található.
Két ház, hat szoba Szigetszentmiklóson
Szigetszentmiklós központi részén hirdetik ezt az 591 négyzetméteres, összközműves telken található házpárt. A két ház összesen 180 négyzetméteres és hat szobás. Az elsőben nappali, tágas hálószoba, fürdőszoba és WC található, egy fedett terasz is tartozik hozzá. Az épület nyílászáróit és a villanyvezetékeket már kicserélték. A hátsó részt 2003-ban építették hozzá, ez a rész 108 négyzetméteres, amerikai konyhás nappalival, hálószobával, zuhanyzós fürdőszobával, WC-vel rendelkezik. A 20 négyzetméteres teraszra a hálóból lehet kijutni. A kertben még egy halastó is található. A két lakrész között egy tároló helység van, ahova mind a két részből be lehet jutni.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között