Tudjuk, hogy az ideális új otthon megtalálása nem kevés időbe telik, ezért januárban is mutatunk néhány ingatlant, ami mellett lehet, hogy elmentél a keresgélés közepette. Tarts velünk!
Az zenga.hu részletes keresőjével régiónként és kulcsszavas kereséssel is szűkítheted a találatokat, de néha érdemes vaktában is nézelődni. Így bukkantunk rá a VIII. kerületben erre a felújított, három szobás polgári lakásra. A társasház folyamatosan szépül a lakóközösségnek köszönhetően: a függőfolyosók, a villany- és gázvezeték rendszer is teljesen megújultak. A lakásban is cserélve lettek a víz- és villanyvezetékek, utóbbiakat 32 Amperre bővítették. A szobák laminált parkettásak, a hideg burkolat a fürdőhelyiségben modern stílusú. A hőszigetelést német gyártmányú háromrétegű ablak garantálja, a lakás melegéről kondenzációs kazán gondoskodik, a kellemes hűvösről pedig klíma. Az amerikai konyhás nappalin kívül két kisebb hálószoba található az ingatlanban, ami egy kisgyermekes családnak komfortos tereket biztosíthat. Az előszobai falon beépített szekrény fut, ami elnyel mindent, amit nem kívánsz elöl hagyni. Az ingatlan megközelítése is előnyös, hiszen csupán pár perc sétára van a 4-es metró. A műszaki adottságok és az esztétikai felújítások révén egy megfizethető, jól funkcionáló otthont vásárolhatsz meg, amiben még számos belsőépítészeti lehetőség rejlik.
Óbuda hegyvidéki része meghitt környéket és fantasztikus panorámát ígér. Mindezt élvezheted ebből a négyszobás táborhegyi ingatlanból. Korszerű, igényes burkolatok, semleges színek és modern konyhabútor jellemzi a lakást. Összesen három szomszéd lakik még a társasházban, tehát abszolút családias. A nappaliból közvetlen kijárás van a teraszra és a kertbe, ahol most kis faházikó áll a szerszámoknak, a gyermekek számára mászóka is van az udvaron. Ezenkívül saját gépkocsibeálló és garázs is tartozik az ingatlanhoz. A nyílászárók nyitható szúnyoghálóval és motorizált alumínium redőnyökkel vannak ellátva. Távol a belváros zajától, egy talpalatnyi zöldterülettel kifejezetten jó fogás ez a lakás.
Az ország nyugati része is szebbnél szebb tájegységekben bővelkedik A nagyobb városok mellett a jó levegőn kívül számos kültéri tevékenység is kínálja magát: gyalogos vagy biciklitúrák, kertészkedés, fürdők, strandok. Mi egy soproni különlegességet választottunk bemutatásra, ami magában foglalja a legtöbb pozitívumot. A történelmi belváros hangulatát, számos kirándulásra alkalmas úti cél és fürdők közelségét. A dupla tetőteraszos lakás 2020-ban épült. A 85 négyzetméteren amerikai konyhás nappali plusz két szoba került kialakításra. A hatalmas nyílászárókon redőny és szúnyogháló is található. A nyári melegben klímával emelheted a komfortérzeted. Autóval a belső parkban lehet megállni, vagy külön díjazás ellenében lehet kocsibeállót bérelni. A vételár számos bútort is magában foglal.
A Balaton északi részén fekvő Vonyarcvashegy nyáron megtelik élettel. A magyar tenger partján gyönyörű kiépített, zárt strandon lehet fürdőzni, sportolni, hűvösebb időben pedig Keszthely biztosítja a programokat. Akár befektetésnek, akár életmódváltásnak is ideális helyszín ez az új építésű háromszobás családi ház. A ház a legkorszerűbb technológiával készül, hőszivattyús berendezés biztosítja az ideális hőérzetet télen-nyáron.
Debrecenben egy új építésű társasházban első emeleti, hőszivattyús lakást kínálnak megvételre. A nappali mellett további három hálószoba és erkély áll a leendő tulajdonos rendelkezésére. Az épület teljesen megfelel a mai létformának komfortos kialakításából, gépészeti megoldásából adódóan. Magáncélra is tökéletes választás, de egyetemváros lévén akár bérbeadásban is gondolkodhatsz.
Szintén ígéretes az a beruházás, ami Szolnokon zajlik. A város egy csendesebb negyedében épül egy tizenhárom lakásos társasház. A három emeleten kisebb-nagyobb ingatlanok kerülnek átadásra: a legkisebb 41, a legnagyobb 68 négyzetméteres. Mindegyikhez tartozik erkély, ellenben a garázs vagy kocsibeálló nem képezi a vételár részét. Hőszivattyú és napelem rendszer biztosítja költséghatékonyan a fűtést és melegvíz ellátást. A homlokzati részeken öt légkamrás műanyag ablakok lesznek behelyezve, amik kellően biztosítják a hő- és hangszigetelést. A lakás elektromos hálózata ellátja a nagyobb teljesítményű háztartási berendezéseket is, így bátran gépesítheted a magasabb komfort érdekében.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 162 675 ingatlanhirdetés között