Az Észak-Magyarországi régió központja és legnagyobb települése, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és a Miskolci járás székhelye. Az ország negyedik legnépesebb városa Budapest, Debrecen és Szeged után, az agglomerációval együtt számolva Budapest és Debrecen után harmadik legnagyobb városunk.
A környék Európa egyik legrégebben lakott területe, mint azt paleolit kori leletek tanúsítják. A különböző tájegységek találkozásánál, fontos kereskedőutak mentén épült település már a középkorban kereskedőváros volt, és 1365-ben Nagy Lajos királytól kapott városi rangot. A török hódoltság után ipara is fejlődésnek indult.
Miskolc hazánk egyik legjelentősebb ipari központja, a hagyományos nehézipari és élelmiszeripari ágazatok mellett a város gazdaságában jelentős szerephez jutnak a modern elektronikai, járműipari és vegyipari cégek is. A város komoly ambíciója, hogy egyrészt a helyi egyetem tudományos alapjaira építve, illetve a már letelepedett nagyvállalatok műszaki hátterére alapozva a térség kutató-fejlesztő központja legyen.
Miskolc a rendszerváltás óta kulturális és idegenforgalmi szerepét is igyekszik erősíteni. A város főbb látványosságai közé tartozik a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Diósgyőri vár, a lillafüredi Palotaszálló és a Miskolci Nemzeti Színház, illetve a Miskolci Állatkert és Kultúrpark. Régiója vezető városaként a település nagyon fontos funkciókat is betölt: egyetemi város, de a megye és környéke gazdasági, oktatási és kulturális központja is.
Ahogyan a város, úgy a helyi ingatlanpiac is rendkívül színes Miskolcon: az OTP Otthon oldalán jelenleg összesen 3416 eladó lakást és házat hirdetnek a felhasználók, melyek közül az egyik legolcsóbbat az a 35 négyzetméteres lakás jelenti, mely Miskolc Belváros mellett egy panelház negyedik emeletén található. Az ingatlan a hirdetése szerint átlagos állapotú, bútorokkal együtt eladó. Tökéletes első otthon lehet pályakezdőknek, egyedülállóknak vagy akár egy párnak is.
Kedvező áron, összesen 59,9 millió forintért árulják azt a Berekalja kedvelt részén található kétszintes családi házat, mely elhelyezkedéséből adódóan kiváló családosoknak és nagycsaládosoknak egyaránt tökéletes választást jelenthet. Az ingatlan legfontosabb tulajdonságai közé tartozik, hogy porotherm téglából épült, a háztetőt pedig pár éve újították fel. A nyílászárókat és redőnyöket minden helyiségben kicserélték, emellett a nyári szúnyoginvázió sem okozhat problémát, hiszen az ablakok szúnyoghálóval lettek felszerelve. Az ingatlan leendő tulajdonosának emellett a túl magas rezsi miatt sem kell aggódnia, a házban ugyanis korábban új elektromos vízmelegítő lett felhelyezve, emellett a radiátorok hőszabályzósak. Az egyedi tervezésű konyha 2022-ben lett teljesen készen.
A városban természetesen megtalálhatja az is a számításait, aki inkább a drágább ingatlanokat keresi. 125 millió forintért kínálják eladásra azt a Miskolctapolca kedvelt részén, elit környezetben, a Barlangfürdő, Ellipsum Élményfürdő szomszédságában található ingatlant, mely egy 776 négyzetméteres, parkosított sík telken áll. A ház alagsor-földszint-tetőtér szintmegosztással, összesen 180 négyzetméter fűtött lakóterülettel, örökpanorámás kilátással rendelkezik. Téglából épült, homlokzata kőzet gyapottal szigetelt, fűtése Bosch kondenzációs kazánról működik, a hő leadása minden helyiségben lapradiátorokon keresztül történik, a melegvíz előállítását villanybojler szolgáltatja. Az ingatlan jelenleg 4 lakásos apartmanként üzemel, az összes berendezés a vételár részét képezi, így akár teljes tevékenységi körrel átvehető. Az apartmanok mindegyike külön bejárattal és terasszal rendelkezik, autók számára a parkolás zárt udvaron belül és garázsban biztosított.
Keressen valaki egyedülállóként vagy a családjával lakóingatlant Miskolcon, a fentiek alapján a városban garantáltan mindenki megtalálja a számítását.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 162 675 ingatlanhirdetés között