Nem csak a természet kedvelőinek szól ez a sorozat, amelyben a Kéktúra útvonalát járjuk végig úgy, ahogy a természetjárók is teszik. A 27 szakaszból most a harmadik rész környékén található legérdekesebb ingatlanokat mutatjuk be ebben a cikkben.
Az Országos Kéktúra több mint ezer kilométeren át vezet keresztül Magyarországon. A 3. szakasz 45,3 kilométer és Sümegtől Keszthelyig tart. A síkságot fokozatosan felváltják a Keszthelyi-hegység emelkedői, az egyhangú aszfaltút hűvös lombok alatt kanyargó köves ösvényekre vezet. Ezt a sajátos atmoszférát a három teljesen eltérő táj találkozása adja: síkvidéket hagyunk a hátunk mögött, hogy belekóstoljunk a Dunántúli-középhegység erdős magaslatainak világába, végül a Balaton sűrűn beépített partvidékén zárjuk a menetelést. A bazaltsziklák sötét kőszobrokként őrzik a hegycsúcsokat, némelyiken komor várromok meredeznek, írja erről a részről a kéktúra honlapja.
Sümeget elhagyva olyan községeket érint az útvonal, mint Zalaszántó, Rezi, Hévíz és Keszthely. Utóbbi kettő a Balaton északnyugati csücskének két, nemzetközileg is elismert üdülővárosa, ahol egész évben turisták ezrei lepik el a környéket. Az említett négy település mindegyikéből mutatunk ingatlanokat. Utóbbi kettőnél a hely adta lehetőségek miatt olyat, amely akár befektetésre is kiválóan alkalmas lehet.
Zalaszántói családi ház festői környezetben
2006-ban épült ez a 4 szobás, 130 négyzetméteres családi ház Zalaszántón. Az ingatlanban három hálószobát, két fürdőszobát alakítottak ki a nappali-étkező és konyha mellett. A házhoz egy 16 négyzetméteres garázs is tartozik, ugyanakkor a házat évek óta nem lakja senki, így alapvető felújításokra mindenféleképp szükség lesz, mielőtt birtokba veszed.
Ingatlan Hévíz és Keszthely közelében
Keszthelytől és Hévíztől sincs távol Rezi község, ahol eladó ez az 1970-ben épült családi ház, amely 1000 négyzetméteres, termő gyümölcsfákkal teli telken áll. A lakótér 80 négyzetméteres, amelybe három szoba kapott helyet.
A telken garázs és több tároló helyiség is található, és akár padlásteret is "belakhatod". A házzal szemben is van egy telek, amit szintén megvásárolhatsz.
110 négyzetméteres családi ház Hévízen
Befektetésnek is ideális ez a 700 négyzetméteres telken fekvő, kétszobás, 110 négyzetméteres családi ház, amely a település legkedveltebb, zöldövezeti környezetében található. Egy évvel ezelőtt a házat teljes körűen felújították.
A ház méreténél is fogva hatalmas belső terekkel rendelkezik, az épület alatt pedig egy pince található, és még egy 16 négyzetméteres tároló is hozzá tartozik. A kert szépen parkosított, kifejezett alkalmas akár vendégek fogadására is.
Családi ház Keszthely frekventált részén
1986-ban építette a tulajdonosa ezt a családi házat Keszthely frekventált részén. A 220 négyzetméteres házban öt szobát alakítottak ki, ma már az épület felújításra szorul, és utána akár befektetésként is hasznosíthatod is, hiszen a Balaton mindössze öt perc sétaútra található.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között