Az ország egyik legkeletibb városában most lent vannak az ingatlanárak, attól függetlenül, hogy lakásról vagy családi házról beszélünk, ugyanakkor a fantáziádat beindíthatja, hogy nem lakatlan térségről, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye második legnagyobb településéről van szó. Megnéztük, milyen Mátészalka ingatlanpiaca.
Szabolcs központja, Nyíregyháza 116 ezer fős lélekszámával az ország hetedik, a vármegye legnépesebb települése, amit a sorban, helyben, a második helyen Mátészalka követ. A város 15 600 fős lakosával csak alig pár száz lakossal előzi Kisvárdát. A város a Nyírség és a Szatmári-síkság északnyugati határán fekszik, a Kraszna folyó közelében.
Mátészalkán átlagosan 362 ezer forintba kerül egy átlagos ház négyzetméterenként, a lakás ennél csak egy kicsit drágább, 379 ezer forint/négyzetméter. Ez az országos (-45 százalék) és a vármegyei átlagnál (-18 százalék) is olcsóbb ingatlanokat mutat, de az arányok is jelentősen eltérnek az országostól, hiszen a lakások négyzetméteréért máshol 30-50 százalékkal is többet kell fizetni, mint a hazakért.
A településen 7095 lakóépület található, jellemzően 50-99 négyzetméteresek. A városban nyolc oktatási intézmény található, két középiskolával. A Nyíregyházától 50 kilométerre fekvő Mátészalkán a helybéliek és a környékbeli lakosok többsége az Ipari úton fekvő gyárakban dolgozik, a legismertebb a sokak kedvencét, a Turó Rudit gyártó tejüzem is itt található. A városban van kórház, uszoda és sportpálya is, a kultúrát kedvelők a Szatmári Múzeumban vagy a Városi Művelődési Központban kapcsolódhatnak ki, ahol színház üzemel.
A városban a kisebb kertes családi házak a legkedveltebbek, amelyeket már 20 millió forintért is hirdetnek. Népszerűek a belvárosi, valamint a Ráczkertben található ingatlanok, illetve a panel-, vagy éppen garzonlakások. Megmutatunk néhányat.
596 négyzetméteres telken áll ez a teljesen felújított, modernizált, 78 négyzetméteres családi ház a város egyik csendes utcájában. Az ingatlan kétszobás. Műanyagra cserélték a nyílászárókat, leszigetelték a házat is. A fűtésről gáz-cirkó kazán gondoskodik.
Bőven az átlagos mátészalkai ingatlanár alatt hirdetik ezt az 1996-ban épült, 650 négyzetméteres telken álló 162 négyzetméteres családi házat. Mivel a ház belső terei úgy lettek kialakítva, hogy két szinten 2-2 szoba, fürdőszoba, nappali, WC és kamra van, így akár két generáció együttélésére is teljesen alkalmas. A ház melegét gáz- és vegyestüzelésű kazán adja. Az udvara parkosított, a lokációja is kiváló, hiszen a közelben iskola, óvoda és bevásárló központ is található.
Az Ifjúság téren, egy téglaépítésű, négy lakásos társasház magasföldszintjén található ez a 110 négyzetméteres, három szobás lakás. A fűtése gáz- és vegyestüzelésű kazánnal megoldott. Az ingatlan része egy 40 négyzetméteres garázs és két külön bejáratú tároló is. Sőt, még egy lekerített kertrész is tartozik hozzá, valamint egy 10 négyzetméteres erkély. Az épület éppen ötven éves.
Ezt a három szobás, 93 négyzetméteres téglalakást teljesen a saját ízlésedre szabhatod, mivel teljes felújításra szorul. Az ingatlan egy kétlakásos udvarban található, akár vállalkozásra is alkalmas lehet, jelenleg üres, és a közműveket is vissza kell köttetni. Előnye, hogy jó helyen van.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között