A legfrissebb adatok szerint a Zala vármegyei Iborfia Magyarország legkisebb települése, ahol mindössze 13-an laknak, de még az 50. helyen álló, szintén zalai Lasztonyának is csak 53 lakosa van. Megnéztük, mit rejtenek ezek az eldugott települések.
Sokak álma, hogy a városok zajától elvonulva, egy csendes kis helyen éljenek, ahol mindenki ismer mindenkit, ahol nemcsak a lakosok, hanem még a kutyák nevét is fejből fújja. Ilyen faluból Magyarországon több is található. A KSH 2023-as statisztikái szerint az ötven legkisebb magyar falu lakosságszáma nem haladja meg az 54 főt.
Földrajzi különlegességük, hogy ezeknek a településeknek a többsége Zala (22) és Borsod-Abaúj-Zemplén (12) vármegyében található, Somogyban négy, Baranyában és Vasban három-három, Veszprém vármegyében két, Nógrádban Tolnában egy-egy ilyen aprócska falu van.
A legkisebb zalai Iborfiát az ugyancsak zalai Felsőszenterzsébet és a borsodi Debréte követi lakosságszámban, 15-15 helyivel. Nem éri el a húsz főt a borsodi Perecse (16 lakos) és Tornakápolna (18 lakos) sem. Talán nehéz elhinni, de az ötven legkisebb településen is akadnak eladó ingatlanok, közülük mutatunk párat.
Csodás parasztház az ásványvízéről híres
Az 53 lakosú Kékkút Veszprém megyében fekszik, autóval Kővágóörsön keresztül 15 perc alatt a Balaton partjára, Révfülöpre lehet jutni. Az itt feltörő savanyúvíz forrást már a rómaiak is ismerték, Theodóra bizánci császárné kedvenc italaként is hivatkoznak rá, róla kapta a nevét is az ásványvíz márka. A település nyaranta felkapott túristaközpontnak számít. Eladóvá vált az alábbi, 1578 négyzetméteres telken található, 150 négyzetméteres parasztház és istálló, amelyet a tulajdonosa újragondolt és egy csodás kis házat alakított ki belőle. Hatalmas nappalival, galériázott hálórésszel, tágas terasszal és fürdőszobával egy varázslatos otthon varázsoltak belőle. A házhoz még három hálószoba is tartozik. Az ingatlan összközműves, még egy melléképület is található rajta.
Két szobás családi ház Gombosszegen
Gombosszeg Zalaegerszegtől 18 kilométerre, a vármegye középső részén fekszik, és az ország 47. legkisebb faluja. Az egyutcás, zsákfalu központjában eladó kis ház kétszobás. A 70 négyzetméteren egy nappalit és egy hálót alakítottak ki, ami vegyestüzelésű kazán és a helyiségekben lévő radiátorok fűtenek télen. A meleg vizet villanybojler szolgáltatja. A ház mellett még egy műhelynek használt épület is található. A telek 938 négyzetméteres.
Libickozma Somogy vármegye legkisebb települése, a Marcali és Kaposvár között, mindössze 20 kilométerre a Balaton déli partjától. Érdekessége, hogy Lybycz és Kozma település már a 14. században létezett, a kettő egyesüléséből jött létre a falu, amely a 2023-as adatok alapján 32-en laknak. Ha másról nem, az itt bujdosó betyárokról, Sobri Jóskáról is ismert a település, ahol most egy négy szobás, 107 négyzetméteres, parasztház jellegű ingatlan eladó. A hatalmas, 3184 négyzetméteres telken álló épületet két lakrészre osztották. Előbbiben nappali, hálószoba, konyha étkezővel és fürdőszoba található, az utóbbiban pedig előszoba, szoba, konyha és még egy fürdőszoba. Az ingatlanhoz még tároló, műhely, pajta, hátul pedig további tárolóhelyiségek, ólak tartoznak.
A fűtést vegyestüzelésű kazán biztosítja. A telek füves, ősfákkal telepített, az első része körbekerített, a hátsó pedig erdős.
Ramocsa Vas és Zala vármegye határán fekszik, az Őrségi Nemzeti Park szélén, a bajánsenyei magyar-szlovén-határátkelő közelében. A településen halad keresztül a Szent Márton zarándokút Szombathely és a franciaországi Tours városa között.
34 lakosával a 19. legkisebb település, itt vált eladóvá egy ötszobás, 135 négyzetméteres téglából épült családi ház, amelyet 1970-ben építettek. 2000-ben kibővítették, így most egy nagy nappali és fedett terasz, valamint beépített tetőtér is rendelkezésre áll.
A földszintje felújítást igényel, a felső részt pedig be kell fejezni. A meleget vegyes tüzelésű kazán biztosítja, radiátoros hőleadással. A szennyvíz kivételével szinte az összes közmű megtalálható a telken belül, a gázcsonk az utcán van. A telken garázs, kazánház és melléképületek egészítik ki az összképet.
Címlapi illusztráció: Tiszamogyorós, Shutterstock
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között