Évről évre egyre kevesebben vagyunk, és ebből a szempontból a kelet-, északkelet-magyarországi vármegyék különösen rosszul állnak. Mi történik Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, amit a Tisza szinte kettévág? A vármegyében 22 város található, ezek egy részébe kukkantottunk be most.
Jász-Nagykun-Szolnok, az Alföld északi részén terül el Pest és Hajdú vármegyék között. Központi helyének megfelelően a vármegye lakossága az ötvenes-hatvanas években a 460 ezer főt is meghaladta, ekkor érte el a csúcsát a populáció, ami azóta jelentősen lecsökkent. A legutóbbi népszámlálás szerint 356 ezren élnek itt, és közel tíz év alatt harmincezerrel csökkent a lélekszám.
A vármegye 22 városában élnek a legtöbben, ugyanakkor érdekes része a területnek, hogy a városok közül öthöz nagyobb kiterjedésű közigazgatási terület tartozik, mint Szolnok. A vármegyeszékhely után Jászberényben élnek a legtöbben, majd Törökszentmiklós következik. Ebben a cikkben a harmadikat és a dobogóra majdnem felkerült települések ingatlanpiacát néztük meg.
CSOK-lehetőség Törökszentmiklóson
A Szolnoktól 20 kilométerre fekvő Törökszentmiklóson 19 380-an laknak. A település a Nagykunság szélén fekszik, északról a Tisza határolja. A városban valamivel több, mint kilencezer ingatlan található, a házakat pedig átlagosan 259 ezer forintos négyzetméteráron hirdetik. Ez az országos és még a vármegyei átlaghoz képest is alacsonyabb. Ez forintosítva úgy néz ki, hogy a zenga.hu hirdetései között a településen egy, a felvégi városrészben található 54 négyzetméteres ház 7,9 millió forinttal a legolcsóbb, míg a másik végletet egy öt szobás ház jelenti, ami 173 négyzetméteres, és 55 millióért szeretnék eladni.
Az alábbi kétszintes családi ház éppen az átlagos négyzetméteráron elvihető, 3+1 félszobás, 95 négyzetméteres és egy 691 négyzetméteres telken fekszik. A fűtés gáz kombi kazánnal történik, de a földszinti nappaliban egy kandalló is található. A kertben egy 70 négyzetméteres melléképület is található, abban alakították ki a garázst. A kertben termő gyümölcsfák vannak.
Háromszintes családi ház Karcagon
Törökszentmiklóstól lakosságszámban nem sokkal kisebb Karcag, ami ugyanakkor a maga 36 863 hektáros területével a vármegye legnagyobb közigazgatási területű városa. Szolnoktól és Debrecentől is 60-60 kilométer távolságra, a Hortobágy-Berettyó csatorna mellett elterülő városban 18 495-en laknak, és 8217 ingatlan található. Az itteni ingatlanokért valamivel kevesebbet kérnek, mint fent, 224 ezer forint a meghirdetett házak átlagos négyzetméterára. A legolcsóbb ház a településen egy harminc négyzetméteres házrész, amelyért három millió forintot kellene fizetni, a legdrágább pedig egy luxusház, amely 185 millió forintot ér a tulajdonosa szerint.
Az alábbi, 1990-ben épült, 220 négyzetméteres, háromszintes és négy szobás családi ház épen átlagos árával hívta fel magára a figyelmet. Az ingatlan alagsorában kazánház és tároló, a földszinten két szoba, konyha, nappali, étkező, fürdőszoba, külön WC és fedett teraszok találhatók. A tetőtérben két szoba, nappali és fürdőszoba kapott helyet. A ház fűtéséről gázkazánok, pellet kazán és kandalló, a nyári hőérzetről pedig klímák gondoskodnak. A 481 négyzetméteres telken melléképület is van, amely fűthető garázst, irodát és kerti tárolót tartalmaz.
Szépen felújított családi ház Mezőtúron
A Hortobágy-Berettyó csatorna éppen átszeli a kézművességéről, alkotóközösségéről és fesztiváljairól is ismert Mezőtúrt, ahol egy négyzetméter átlagosan kevesebb mint 200 ezer forint a hirdetések szerint. A városban 7749 ingatlant tartanak nyilván, közülük a legolcsóbb egy felújításra szoruló, 105 négyzetméteres ház, 4,5 millió forintért, míg a legdrágább egy 262 négyzetméteres ingatlan, amiért 119,2 milliót szeretnének kapni.
Ez a 114 négyzetméteres lakóház a a XIII. utcában található egy 323 négyzetméteres telken. Az ingatlant 1992-ben újjáépítették, a hátsó vályogfal kivételével minden falat téglára cseréltek. A ház két külön bejáratú lakrészből áll, összesen 66 és 48 négyzetméteres alapterülettel.
Az épület tetőszerkezetet és cserépfedést kapott, a villamos és vízhálózat is új. A fűtés gázkazánnal és radiátorokkal, valamint klímákkal van megoldva. Az udvar rendezett, nagy része térkövezett, a garázs közvetlenül a lakóépülethez kapcsolódik. Akár a teljes bútorzattal a tiéd lehet.
Háromszobás ház, nagy telek Kisújszálláson
A valamivel több, mint tízezer fős lélekszámával Kisújszállás a vármegye hatodik legnépesebb települése. A karcagi járáshoz, tájegység és kultúrkör szempontjából a Nagykunsághoz tartozik. A négy most felsorolt város közül itt juthatsz átlagosan a legolcsóbban ingatlanhoz, 186 ezer forint az átlagos négyzetméterár. Persze itt is széles skálán mozognak az árak, egy 57 négyzetméteres házat 3,5 millióért hirdetnek, egy hat szobás prémiumot pedig 139 millióért.
A lenti, 87,8 négyzetméteres vályog falazatú ház a település frekventált részén található, egy 1655 négyzetméteres telken. Az ingatlan három szobás. Két évvel ezelőtt felújították a villanyhálózatot, a fürdőszoba- és konyhaburkolatot, valamint új belső ajtókat tettek fel. Az udvaron gyümölcsfák és gazdálkodásra alkalmas melléképület találhatók.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között