Nem túl hivalkodó, mégis impozáns. Így tudnánk jellemezni azt a XV. kerületi villát, ami új tulajdonosra vár. Érdekessége az épületnek, hogy családi fészken kívül akár irodaként, rendezvényteremként, klubhelyiségként is funkcionálhat.
A nemsokára 75 éves városrész 1950-ben jött létre, amikor több főváros környéki településsel együtt Budapesthez csatolták Rákospalotát és Pestújhelyet, amik a XV. kerületet alkották. Amióta felépült Újpalota, a főváros legnagyobb lakótelepe, azóta a városi nyüzsgés és a nyugodt kertvárosi hangulat keveredik.
Az 5-10 emeletes épülettömbök közül kiemelkedik a kerület egyik jellegzetes látnivalója, a Víztoronyház. Az ingatlanárak a kerületben a költözzbe.hu adatai alapján 5 százalékkal alacsonyabbak, mint Budapest belsőbb kerületeiben, a négyzetméterenként átlagára 700 000 forint körül mozog.
A kerület villa- negyedében találjuk azt az 1920-as években épült ingatlant, aminek most új gazdát keresnek. Az építményt kívül-belül felújították, illetve nem teljesen, de erről később, és ház karakterét megőrizve, a természetes egyszerűségét hangsúlyozva, nagyon diszkréten csempészték be a modern módszereket, eszközöket.
Az ingatlan 499 négyzetméteres, amiben hét szobát is kialakítottak. A hatalmas tágas terek, a boltívek és a minőségi burkolatok együttese olyan érzést kelt, mintha egy film díszletébe csöppentél volna.
Akár zártkörű rendezvényeknek is otthont adhat az épület
Milyen helyiségei vannak egy villának?
Nem is feltétlenül a helyiségek száma vagy elnevezése különböztet meg egy klasszikus családi házat egy villától. Sokkal inkább az, hogy belépve az elegáns bejárati ajtón, érezni lehet az ingatlan erejét. Ebben a házban tágas fogadótérbe érkezünk, ami lehet társalgó is akár.
A földszinten három hálószoba, fürdőszoba, konyha, és egy közel 70 négyzetméteres nappali található. Ide nyugodtan lehet nagyobb méretű, elegáns kanapét választani. Meleg hangulatot áraszt a gerendás mennyezet, illetve az épített kandalló. Innen kijuthatsz a fedett teraszra, amivel térkővel kapcsolódik a kerthez.
Az emeleten további 3 szoba található közös fürdőszobával. Ezen a szinten is van egy nagyobb tér, ami szolgálhat társalgóként, közösségi térként.
A borovi fenyő burkolat és a kandalló lenyűgöző a nappaliban
A több mint 1000 négyzetméteres kert növényeit automata öntözőrendszer és csepegtető élteti. A hátsó kert, ami a nappaliból és a garázsból is elérhető, egy igazi kis oázist rejt, ami teljesen el van szeparálva a külvilágtól. Exkluzív borospince, három autó befogadására alkalmas garázs és teljesen különálló kukatároló járul hozzá a magasabb komforthoz. A villa felújítása még nincs teljesen befejezve, de ebben a jelenlegi tulajdonos szívesen a segítségedre lesz, ha igényled.
A borospince is vendégmarasztaló hangulattal bír
Ha szeretnél egy hasonló cikket az ingatlanodról, akkor rendeld meg a maximum csomagunkat!
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között