Elő szokott fordulni, hogy az otthonát értékesíteni kívánó magánszemély egy ponton úgy érzi: elege van mindenből és mindenkiből. Már az érdeklődő is úgy indított, hogy mennyire alkuképes a lakás? Sőt, még az ingatlanos jutalékával is kevesebb lesz a nettó összeg, aminek örülhetsz? Nélkülük azonban jelentősen csökkented az esélyeidet, hogy sikeresen értékesítsd az ingatlanodat. Ebben a cikkben megmutatjuk, milyen fontos a segítség.
Még ha kivételesen jó viszonyt is ápolsz mindenkivel, akivel valaha megismerkedtél, valószínűleg akkor sincs olyan kiterjedt kapcsolatrendszered, mint egy ingatlanosnak. Egy évek óta az iparágban forgó ingatlanosnak már megvannak a bejáratott módszerei, de még egy újkeletű ügynök is élvezi a háta mögött álló nagy cég nyújtotta hátteret. Minél több helyen találkoznak az érdeklődők a lakásoddal, annál nagyobb a valószínűsége, hogy gyorsan lecsap rá valaki.
A Balatontól alig 10 km-re fekszik ez a bájos házikó
Nem neked kell 0-24-ben rendelkezésre állnod
Túlzásnak tűnik a 0-24 órás rendelkezésre állás? Akkor még nem próbáltál ingatlant eladni. Az a régimódi etikett, hogy reggel 8 előtt és este 8 után már nem telefonálunk idegen helyre, már rég elmúlt. A gyors üzenetváltások világában, ahol mindenki mindig és bármikor elérhető, sokan természetesnek veszik, hogy üzenetben, vagy a legalkalmatlanabb időpontban érdeklődjenek.
Bizony, van az a pénz, amit szinte jókedvűen fizet ki az ember a saját nyugalma érdekében. Ha belegondolsz, hogy nem neked kell naponta többször ugyanazt elszajkóznod vagy nem akasztja meg a családi a vacsorát egy kelletlen hívás, akkor máris átérzed, hogy van az helyzet, amikor megéri az ingatlanos a pénzét. És akkor a komolytalan érdeklődők bámészkodásáról még nem is beszéltünk.
Egy profi ingatlanos érti a fotók célját és aszerint készíti azokat
Úgy képzeld el a profi ingatlanost, mint egy karmestert. Bár alapvetően az eladó oldalán áll, hiszen onnan kapta a megbízást, jó, ha nem engedi szárnyakra kapni az eladó fantáziáját. Szentimentális okokból ugyanis gyakran hajlamosak vagyunk a reális értéknél magasabbra tenni az ingatlan árát. Ilyenkor jó - még ha abban a pillanatban nem is tűnik annak -, ha az ingatlanos ész érvekkel hozza vissza a realitás talajára az eladót.
Ugyanez a vevői oldalra is igaz. Van olyan helyzet, amikor lehet alkudni, akár nem is keveset. De azért a „mennyit engedsz a feléből” kissé túlzó hozzáállás. Ilyenkor is közbe tud avatkozni az ingatlanos és igyekszik közelíteni egymáshoz az ajánlatokat.
Minden szükséges dokumentum a birtokában van, ismeri a környéket, tudja, hogy az érdeklődőnek mi lehet fontos. Úgy tudja a lakás paramétereit, adottságait, mintha az övé lenne, és úgy is adja elő, hogy a vevő kíváncsiságát felkeltse. A link vagy időrabló jelöltek kiszűrésével elképesztő feszültséget vesz le az eladó válláról.
A földszinti lakások általában népszerűek
Szeretnél venni egy másik ingatlant vagy egyéb terveid vannak a pénzzel? Sajnos addig nem tudsz haladni a terveiddel, amíg a te neveden van a lakás. A meghirdetéstől a kulcsok átadásáig és a kifizetésig jobb esetben is hónapok telhetnek el, rosszabb esetben pedig akár évek. A széles kapcsolatrendszer azonban magával hozza a több potenciális érdeklődőt, aminek köszönhetően gyorsabban új gazdára találhat az otthonod.
A vételárból ugyan lejön az ingatközvetítő jutaléka, de a hiányában megéri egy évig csücsülni a pénzeden, alkudozni és a végén reményt vesztve odaadni a szeretett lakásodat olyan összegért, amit kimondani is szégyellsz? A döntés a tiéd.
Az ingatlanos rutinjával és kapcsolati tőkéjével gyorsabban teheted pénzzé a lakásodat
Címlakép: DALL-E
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között