Az ingatlanpiac az elmúlt hetekben idei évi csúcsokat döntöget, ami nem csupán a családi házak és az új építésű ingatlanok iránti lelkesedést jelenti, hanem a panelek is kapósabbakká válhatnak. Budapesten a panel valós alternatívát jelenthet a magas lakásárakra. Most megmutatjuk az ország ötödik legnépesebb lakótelepét, Békásmegyert, ami nem is elsősorban a paneleknek köszönheti a népszerűségét.
Ha 1950 előtt lennénk, akkor még önálló településként említenénk Békásmegyert, amihez nagyközségként még Csillaghegy is hozzátartozott, de akkoriban mind a két település Budapest része lett. 2006-ban még 35-40 ezren lakták a főváros ezen részét, amit keletről a Szentendrei-Duna, délről Csillaghegy, nyugatról a Pilis Ürömhöz tartozó keleti nyúlványa határol. Északon pedig Budakalász dereng.
Békásmegyerről sokaknak elsőre a lakótelep jut eszébe, amely elég nagy ahhoz, hogy ilyen sokan megismerjék, az országban az ötödik. De a környéken családi házak, villák is találhatók, hiszen József-hegy és az Ezüst-hegy lejtőin fekszik például Ófalu is, a régi Békásmegyer megmaradt része.
A békásmegyeri lakótelepet 1971-ben kezdték megépíteni, kezdetben csak a 11-es főút Duna felőli oldalán, 1978-tól a hegy felőli oldalon is. Az első ütemben épült tízemeletes panelházak a Madzsar József utca-Pünkösdfürdő-Hatvany Lajos-Juhász Gyula utca négyszögben még teljes mértékben az óbudai lakótelep házainak mintájára készültek, aztán már négy-, sőt tizenötemeletes házak is készültek.
A lakótelep a mai napig népszerű, de Békásmegyeren az új építésű lakóparkok sem ritkák, ami növeli egy terület presztízsét. A következő családi házakban, panellakásokban, újépítésű ingatlanokban az a közös, hogy mindegyik Békásmegyeren található.
Család ház Békásmegyer-Ófaluban
Az említett Ófalu rész arról is híres, hogy a következőhöz hasonlatos meseszép és csendes kis szigetei vannak, mint az alábbi 210 négyzetméteres, belső kétszintes, 3+2 félszobás családi háznak.
A tetőjét három éve felújították, napelemeket kapott, kicserélték a kazánt is, a meleget így most gáz-cirkó biztosítja padlófűtéssel, inverteres klímát is felszereltek. A ház nagy teraszáról végtelen nyugalomra nyílik kilátás, amit csak egy barátságos kert nyújthat. Az ingatlan része egy háromállásos garázs is.
A III. kerület Sramli utcában hirdetik ezt a negyedik emeleti, háromszobás lakást. Az ingatlan jól karbantartott, egyetlen tulajdonosa volt építése óta. A lakás praktikus elrendezésű, külön fürdővel és WC-vel, valamint egy nagy konyhával, ahol kényelmesen elkészíthető a családi ebéd.
Az erkélyről panoráma nyílik a környékre, ideális reggeli kávézásokhoz. A lakáshoz tartozik egy 13 négyzetméteres pince is. A házban nincs lift.
Ebben a Dunához közeli házban már van lift, ami elkel, hiszen a következő lakás ötödik emeleti. Az 57 négyzetméterre, 1+2 félszobát alakítottak ki. A környék csendes, kiváló közlekedési lehetőségekkel. Az ingatlant 2018-ban felújították, modern konyhát rendeztek be, elektromos sütővel, gáz főzőlappal, szagelszívóval és mosogatógéppel. A nyílászárókat is cserélték, redőnnyel és szúnyoghálóval felszereltek. A lakás akadálymentes, a nappaliban hűtő-fűtő klíma található.
Új építésű családi ház Ófaluban
Ismét Békásmegyer Ófalu részén járunk, egy enyhén lejtős csendes utcában, ahol egy épülő házat hirdetnek. A 112 négyzetméteres családi házban egy dolgozószobát, nappali-konyha-étkezőt, két hálószobát, két fürdőszobát, WC-t, kamrát, gardróbot alakítanak ki, egy garázs is tartozik hozzá.
A ház magas műszaki tartalommal, hőszivattyús rendszerrel készül.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 160 560 ingatlanhirdetés között