Dugóban ülni és késő vonatra várni a leghaszontalanabb dolgok egyike. Ha az ember naponta ingázik 2-3 órát, akkor mindjárt átértékeli a dolgokat. Eleinte jópofának tűnhet, hogy van egy órád míg beérsz a munkahelyedre és akár már a vonaton dolgozol, vagy hazafelé meghallgatod a kedvenc podcasted, de a rendszeres késések, a várakozás azonban a birkatürelmet is próbára teszi. Megkérdeztük néhány érintettet, hogy melyik települést nem ajánlják, ha ingáznunk kell.
Szigetszentmiklós, Szigethalom elesett
A válaszadók egybefüggő álláspontja az, hogy az ingázás tömegközlekedéssel értendő műfaj. Költségben és időben is kedvezőbbre jön ki a havi elszámolás. Emiatt általában a kötöttpályás közlekedéssel rendelkező települések előnyben vannak. Csak erre azonban hibás lenne alapozni. Példának okáért a festői szépségű Duna-parti településekről való bejutás a fővárosba, majd onnan vissza, felér egy vérnyomásemelő kezeléssel: Szigethalom, Szigetszentmiklós, Tököl, annak ellenére, hogy van kötöttpályán közlekedő jármű.
Történetesen a Közvágóhíd és Ráckeve között hasít a H6-os HÉV. Óránként egyszer a teljes vonalon. Hétvégén és hétköznap egyaránt. Vannak olyan szakaszok, ahol sűrűbben jár, viszont településen belül még mindig kérdéses a további közlekedés. Gyakori, hogy biciklivel, autóval járnak a munkavállalók az állomásra, mert gyalog plusz 20-30 perccel kell számolni.
Gödöllőről 15 percenként jár a HÉV
Érden és Székesfehérváron az állomás mellé költözz!
A két település ég és föld, már ami az infrastruktúrát illeti. Főképp azért, mert Székesfehérváron van, Érden pedig nincs. A főbb útvonalak, ahol a buszjáratok is közlekednek, azok aszfaltosak, a többi murvás földút. Székesfehérváron azt mondják, hogy az életed múlik el a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban. Ezt elkerülendő mindkét városban a vasútállomás környékére érdemes költözni, ha ingáznod kell. A vonatok viszonylag sűrűn közlekednek, ráadásul Kelenföldről Érd alsóra mindössze 12 perc alatt teszi meg az utat.
Diósdról a helyközi járatok mellett BKK buszok is segítik a fővárosba jutást
Elég csak egyik kerületből átjutni a másikba
A kommentelők felhívták arra is a figyelmet, hogy nem is kell agglomerációban gondolkodni, hiszen Budapest egyik külső kerületéből a másikba eljutni is lazán 1-1,5 órás reggeli program. A főbb útvonalak sugárirányúak, aminek következtében több kitérővel eljutni A-ból B-be. Ezt nem csak nehezíti, hanem lassítja is az autók számából, útlezárásokból, balesetekből adódó közlekedési dugók.
Lakásvásárláskor a munkahely távolsága is legyen szempont, ne csak az ár!
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 162 675 ingatlanhirdetés között