2024.06.04.Szerző: Cs. Z. #eladóház #ingatlaneladás

Ilyen az élet Kecskeméten kívül

Ilyen az élet Kecskeméten kívül

Az ország legnagyobb vármegyéje, Bács-Kiskun, ahol félmillióan élnek. A lakosság kétharmada az ottani 22 város valamelyikében él. Bemutatjuk, milyen az élet Kecskeméten kívül.


Bács-Kiskun egyik városában járunk, a 9 ezres Jánoshalmán, a Bácska és a Kiskunság határánál. A városban 4436 ingatlan található, a házakat átlagosan 110 ezer forintos négyzetméteráron hirdetik a zenga.hu adatai szerint. Ehhez képest a megyében a házakat átlagosan 460 ezer forintos négyzetméterár fölött hirdetik, tehát a megyei negyedárán lehet itt ingatlant vásárolni. De még a 8146 fős, Budapesttől mindössze 60 kilométerre található Kunszentmiklóson sem éri el az átlagot, ott 310 ezer.

A Duna-Tisza közén, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában található Soltvadkerten 6980-an élnek, onnan Kecskemét 45 kilométerre található. A városban 3320 ingatlant tartanak nyilván, a házak átlagosan 311 ezer forintos négyzetméterárral kerülnek fel a zenga.hu portálra. Míg Kerekegyházán 6448-an élnek (458 ezer forint/nm), a város Kecskeméttől 17 kilométerre található. A megye területi kiterjedése, de elsősorban a rohamtempóban fejlődő Kecskemét okozza ezeket a szélsőséges árakat. Összességében megállapítható, a négy említett kisvárosban jóval a magyarországi árak alatt lehet ingatlanhoz jutni.

Két ház egy áráért Jánoshalmán

Az átlagárnál valamivel többe kerül, de az alábbi ingatlan gyakorlatilag két ház. Az 520 négyzetméteres telken található épületek közül az öregebbik a hetvenes években épült, a fiatalabb a 2000-es években, és a tetőtere is beépíthető.

elado-csaladi-haz-janoshalma-100975551-t6.webp

Igényes családi ház Kunszentmiklósón

2003-ban épült ez a négy szobás, 122 négyzetméteres családi ház egy 540 négyzetméteres telken. Az alsó szint 82, a felső 40 négyzetméteres és egy 12 négyzetméteres terasz is tartozik hozzá. A bútorok és a felszerelések a vételárba beleszámítanak. A melléképület egyik része garázs, a másik pedig bármilyen üzleti vállalkozásra alkalmas, eredetileg fodrászüzletnek rendezték be. Az üzlethelyiség alatt még egy borospince is található.

elado-csaladi-haz-kunszentmiklos-101197847-t6.webp

Három szobás családi ház és műhely Soltvadkerten

Soldvadkert központi részén, egy 739 négyzetméteres telken eladó ez a háromszobás, 95 négyzetméteres családi ház, amelyhez még egy 130 négyzetméteres, fűthető műhely is tartozik. Az 1975-ben épült házat 2005-ben felújították, új tetőcserepet kapott, a nyílászárókat és a vezetékeket is kicserélték. A ház fűtését gázkazánnal oldották meg.

elado-csaladi-haz-soltvadkert-99705240-t6.webp

Négy szobás családi ház Kerekegyházán

Akár egy másik lakás árát is beszámítja a tulajdonosa ennek a 90 négyzetméteres, felújítás alatt, de befejezés előtt álló ingatlannak az eladásánál. Eredetileg négy szobás a ház, jelenleg még a belső vakolási munkák, főfalazat alászigetelése, villamossági szerelés, vízvezetékek teljes kiépítése a hozzátartozó szaniterekkel, csaptelepekkel, a fűtés kiépítése vegyes tüzelésű kazánnal, radiátoros fűtésrendszerrel, a padlószigetelés, betonozás, a fürdőszobában falak burkolása 2 méter magasságig, festési munkák várnak még arra, aki felkészült arra, hogy befejezi. De legalább nem kell majd melósok után kajtatni, mert a jelenlegi tulajdonos akár be is fejezi megegyezés szerint. Az ingatlanért most 187 ezer forintot kérnek négyzetméterenként.

elado-csaladi-haz-kerekegyhaza-102461776-t6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Japán vagy Toszkána? Egyik sem, hanem Magyarország legjobb külföldi stílusú otthonai
2024.05.11. #ingatlaneladás #lakberendezés
Japán vagy Toszkána? Egyik sem, hanem Magyarország legjobb külföldi stílusú otthonai
Szívesen nézegeted, hogy más országokban milyen körülmények között élnek az emberek? Az eltérő lehetőségek miatt különböző hagyományok alakultak ki a világon, és sokszor nemcsak az építészetben, hanem a belsők kialakításában is eltérnek a stílusok. Ki mit szeret a világban? Nemzetközi stílusú otthonok az Otpotthon.hu-n.
Hirdess úgy, mint egy profi – ilyen egy igazán jó ingatlanhirdetés
2024.04.21. #ingatlaneladás #ingatlanhirdetés #tippektrükkök
Hirdess úgy, mint egy profi – ilyen egy igazán jó ingatlanhirdetés
A következőkben abban nyújtunk segítséget, hogyan rakj össze egy ingatlanhirdetést, hogy az elérje a célját és meggyőző legyen a potenciális érdeklődőidnek. Tarts velünk!
Nem biztos, hogy hallucinálsz - megmozgatnak a geometriai minták a lakberendezésben
2024.04.01. #ingatlaneladás #lakberendezés
Nem biztos, hogy hallucinálsz - megmozgatnak a geometriai minták a lakberendezésben
Hogyan válik egy ingatlan bohókássá, vagy elegánssá, esetleg olyanná, ami már szinte pszichedelikus hatást eredményez? Számos lakberendezési stílus geometriai formákkal teszi izgalmasabbá vagy éppen a letisztulttá az enteriőrt. A geometria óriási hatással van az építészetre, a belsőépítészetre és a lakberendezésre is. Nem hiszed? Itt a bizonyíték.
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
2023.11.04. #eladóház #építőanyag
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
Egy hangulatos faház még akkor is jó érzéssel tölti fel a lelkünket, ha nem is a sajátunk és csak kívülről gyönyörködhetünk benne. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen érzés lenne egy ilyen impozáns épület teraszán kávézni szombat reggel és hallgatni a madárcsicsergést? Így hát körbenéztünk az eladó ingatlanok között, hogy hol és mennyiért kapható egy romantikus fészek.
Hogyan hirdess jól ingatlant?
2023.09.30. #ingatlaneladás #ingatlanhirdetés
Hogyan hirdess jól ingatlant?
Ha gyorsan és megfelelő áron szeretnénk ingatlant eladni, akkor egy jól megírt hirdetés és hozzá az ingatlant reálisan bemutató képek nagyon fontosak. Mai cikkünkben hoztunk pár tippet, hogy mivel tehető érdekessé és informatívvá a szöveg és mi kell ahhoz, hogy a képek felkeltsék az érdeklődők figyelmét.
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
2023.09.23. #eladóház #kertészet
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
Javában tart az ősz, és már úgy érzed, hogy hónapok óta bezárva élsz? A következő időszak elszigeteltségére adhat megoldást egy jól szigetelt télikert. A télikert sokféle lehet, kialakíthatjuk az erkélyünkből, beépíthetjük a teraszunk, vagy hozzá is építhetjük a házunkhoz. Minden évszakban élvezhetőek, megfelelő fűtéssel, árnyékolókkal és a nyitható üvegfelületekkel, tökéletes kényelmet biztosítanak télen és nyáron is.
Panelből új építésűbe költöznél? Abszolút lehetséges!
2023.09.11. #ingatlaneladás #újépítésű
Panelből új építésűbe költöznél? Abszolút lehetséges!
Néhány éve a panellakások befektetési szempontból még zsákutcának tűntek, és bár azóta sem energiahatékonyabb a panel, az értékük mégis nőtt. Ha tízemeletesben laksz, de inkább a zöldbe vágynál, akkor most itt a lehetőség, hogy elcseréld új építésűre.