2024.09.10.Szerző: Cs. Z. #eladóház #eladólakás

A kertvárosi élet új arca - így alakítják az ingatlanfejlesztések a pajkos nevű városrészt

A kertvárosi élet új arca - így alakítják az ingatlanfejlesztések a pajkos nevű városrészt

A pesti oldalon az egykor külön községnek számító, ma már a XVI. kerülethez tartozó Cinkotán végig masírozott a történelem, és az ezeréves terület ma is népszerűnek számít. Ebben a cikkben kerületi ingatlanokat gyűjtöttünk össze.


A főváros egyik peremrésze, a XVI. kerület Cinkota, amelyet 1950. január 1-én csatolt Budapesthez az akkori kormány. A település már a honfoglalás utáni időkből ismert. Itt ütött tábort a hercegek serege, amikor 1074-ben Salamon király és Béla király fiainak csapata összecsapott a mogyoródi csatában, amelyben Géza és László cseh-morva segítséggel legyőzték az uralkodót, aki egészen Pozsonyig szorult vissza.

A történelem viharai nem kímélték Cinkotát sem, bár a török pusztítást még túlélték, a 15 éves háborúban teljesen elnéptelenedett a terület. Rákóczi, majd 1848 is csatákkal tűzdelt időszaka volt a környéknek, de az egyre polgárosodó Pest mellett Cinkota is fejlődésnek indult, 1872-ben nagyközséggé alakult, majd az 1950-ben a fővároshoz csatolták az Árpádföld, Rákosszentmihály, Mátyásföld és Felsőrákos, valamint a XVII. kerület által határolt vidéket. Pesten kívül Csömör, Kistarcsa és Nagytarcsa a szomszédja, amiktől az M0-s autópálya választja el.

A városrész kedvelt pontja a délkeleti részén található Naplás-tó, ahonnan a Dunáig cikázó Szilas-patak ered, és sokan látogatják a kiserdőt is. Bár a belvárostól 15 kilométerre fekszik, de két HÉV-vonalon is gyorsan eljutni az Örs vezér téri metró végállomásra. Családi házak, lakótelepek, barátságos társasházak színezik az ingatlanpalettát. A zenga.hu ingatlanhirdetései alapján az átlagos négyzetméterár itt 894 ezer forint.

Családi ház Cinkotán

Az alábbi családi ház egy csendes, zöldövezeti környezetben található, egy 557 négyzetméteres telken. A ház egy főépületből és egy nagy, akár beépíthető fedett teraszból, valamint több melléképületből áll. Külső hőszigeteléssel rendelkezik, újak a nyílászárók, a fűtés gázcirkó kazános, a meleg vizet villanybojler biztosítja.

A kert virágos előkerttel és örökzöldekkel van körülvéve. Kiváló infrastruktúra és tömegközlekedés jellemzi a környéket, a cinkotai HÉV megálló gyalog 5 perc alatt elérhető.

1_elado-csaladi-haz-budapest-xvi-kerulet-cinkota-105631501-t6.webp

Cinkotai, felújított családi ház

Igazi stíluskavalkád jellemzi ezt a családi házat, aminek a belső kialakításánál a tompa színek dominanciája érhető tetten. A 132 négyzetméteres, öt szobás ház tágas terekkel, kényelmes hálószobákkal és klassz fürdőszobákkal rendelkezik. A házat 2016-ban felújították, beleértve a villanyvezetékek cseréjét, a konyha és fürdőszobák felújítását, valamint a hőszivattyús fűtés és hűtés telepítését.

Az épület szigetelést kapott, a nyílászárók három rétegű műanyagból készültek, így minimálisra csökkentve a rezsit, szúnyoghálóval és motoros redőnnyel ellátva. A kert öntözőrendszerrel felszerelt, és egy 46 négyzetméteres fedett szanetli, valamint egy kerti sütögető is található benne.

2_elado-csaladi-haz-budapest-xvi-kerulet-103534283-t6.webp

Új építésű lakás

66 nm-es, keleti fekvésű lakás 2023-ban épült, egy öt lakásos társasház első emeletén. A világos, kétszobás, valamint egy amerikai konyhás nappalival rendelkező ingatlan a legkiválóbb anyagokkal készült. A telek utcafrontján gépkocsi behajtásra alkalmas kapu és egy személyi bejárat készült, aminek az ára 6 millió forint, de buszmegálló sincs messze (50m), a HÉV-megálló 10 perc sétára található.

3_elado-teglalakas-budapest-xvi-kerulet-cinkota-101097454-t6.webp

Téglalakás a Malomdombon

A Malomdombon eladó egy elegáns, 97 négyzetméteres lakás. A lakásban előszoba, nappali-étkező, gépesített konyha, három hálószoba, háztartási helyiség, WC, fürdőszoba és egy hat négyzetméteres erkély található. A lakás napfényes, világos, az erkély a belső udvarra néz. A fűtést a ház központi egysége biztosítja, és hűtő-fűtő klíma is van. A ház karbantartott, parkosított belső udvarral és játszótérrel rendelkezik.

4_elado-teglalakas-budapest-xvi-kerulet-103472906-t6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 160 560 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
2024.11.23. #eladólakás
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
Az amerikai konyhák az 1990-es években jelentek meg és azóta is nagyon népszerűek. A megnövekedett tér és fény azonban nemcsak a lelkünknek tesz jót, hanem a ház éke is lehet.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
2024.03.16. #ingatlantörténelem #eladólakás
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
A Kiegyezést követően Budapest gyorsan kereskedelmi és közlekedési központtá vált. Ennek folyományaként jelentősen megnőtt a lakosság száma, megélénkült a lakások iránti kereslet, ami új ingatlanok építtetését vonta maga után. Ezek a bérházak lettek az úgynevezett nagypolgári lakások, tipikusan körfolyosóval, belső udvarral és hatalmas belső terekkel. Mi maradt belőlük?
Loft lakások: tér és stílus a magasban
2024.02.10. #eladólakás
Loft lakások: tér és stílus a magasban
Régen az olcsóságuk miatt voltak népszerűek, ma azonban a luxus megtestesítői a loft lakások. Nem véletlenül, hiszen egy ilyen ingatlan megvásárlása óriási lehetőségeket hordoz magában.
Modern tetőtéri lakások
2024.01.13. #eladólakás
Modern tetőtéri lakások
A tetőtéri lakások az igencsak megosztó ingatlantípusok közé tartoznak. Sokan vannak, akik imádják a tetőtéri érzést, mások viszont irtóznak tőle. Pedig egy tetőtéri lakás a különleges lehetőségek tárházát rejti magában. Nem is gondolnánk, hogy a ferde falak alatti terek ugyanolyan hatékonysággal kihasználhatók, mint az egyenes falak által határolt terület. Mindemellett a város felett is kevesebb a zajhatás és nagyobb a nyugalom. Továbbá ezek az ingatlanok minden évszakban fényárban úsznak, hozzájárulva a kellemes közérzethez és az egészséghez.
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
2023.11.04. #eladóház #építőanyag
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
Egy hangulatos faház még akkor is jó érzéssel tölti fel a lelkünket, ha nem is a sajátunk és csak kívülről gyönyörködhetünk benne. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen érzés lenne egy ilyen impozáns épület teraszán kávézni szombat reggel és hallgatni a madárcsicsergést? Így hát körbenéztünk az eladó ingatlanok között, hogy hol és mennyiért kapható egy romantikus fészek.
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
2023.09.23. #eladóház #kertészet
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
Javában tart az ősz, és már úgy érzed, hogy hónapok óta bezárva élsz? A következő időszak elszigeteltségére adhat megoldást egy jól szigetelt télikert. A télikert sokféle lehet, kialakíthatjuk az erkélyünkből, beépíthetjük a teraszunk, vagy hozzá is építhetjük a házunkhoz. Minden évszakban élvezhetőek, megfelelő fűtéssel, árnyékolókkal és a nyitható üvegfelületekkel, tökéletes kényelmet biztosítanak télen és nyáron is.
Jön az iskolakezdés - íróasztal variációk nem csak gyerekeknek
2023.08.21. #eladólakás #budapest
Jön az iskolakezdés - íróasztal variációk nem csak gyerekeknek
Az íróasztal sarkalatos pontja a gyerekszobának, de dolgozósarok is értelmezhetetlen nélküle. Ez a bútordarab már az ovis kortól része az életünknek, csak a mérete, kinézete és a funkciója változik. Később a számítógép elhelyezése miatt lehet szükséged egy masszív asztalra. Mutatjuk, melyik korosztálynak milyen az ideális munkaasztal.