Ebben a cikkben olyan új építésű ingatlanokat gyűjtöttünk össze, amelyeknek az árát levitték.
A magyar újépítésű szegmensben a kisebb lakásoknál is hozzászokhattunk az ötven millió forint feletti árakhoz, a jó lokáció pedig már egy 3 szobás lakás árát is hangsúlyosan százmillió forint fölé viszi. Országos átlagban is egyértelmű: 1,1 millió forint az új építésű ingatlanok átlagos négyzetméterára. Ehhez képest nézzük a következő fejlesztéseket.
48 négyzetméteres, új lakás Monoron
Budapest agglomerációjában, Monoron, a zöldövezeti városközpontban épül a Platán Residence társasház, amelyet az idén adnak át az új lakóknak. Ebben a társasházban találtuk az alábbi, 956 ezer forintos négyzetméteráron kínált, 1+1 szobás, 48 négyzetméteres, második emeleti lakást. Az épület 32 lakásos, B energetikai besorolású, kiemelkedően magas energiahatékonyságú. A lakások hőszivattyús rendszerrel, padlófűtéssel és mennyezethűtéssel rendelkeznek, valamint ajándék gépesített konyhabútorral és elektromos redőnnyel kínálják őket.
A társasház környékén uszoda, egészségház, sportcsarnok és játszótér található, valamint könnyen elérhető a híres monori borospince is. Az épület közelében több bevásárlási lehetőség is megtalálható, és az M0-s, valamint a Nyugati pályaudvar is gyorsan elérhető.
Kétszobás téglalakás Balatonlellén
Néhány nap, és véget ér a nyár, az üdülőszezont pedig mivel is lehetne a legjobban búcsúztatni, ha nem egy jó kis árcsökkentéssel. Balatonlellén például tökéletes lokációban, zöldövezetben, a strand utcájában hirdetik ezt a földszinti téglalakást egy 16 lakásos társasházban. Az 57 négyzetméteres lakás amerikai konyhás nappalival, hálószobával, WC-s, zuhanyzós fürdőszobával és két terasszal is rendelkezik.
A lakáshoz tartozik egy kötelezően megvásárolandó gépkocsibeálló is, ami 4 millió forint. Az ingatlan hűtését és fűtését hőszivattyú biztosítja, így egész évben használható. A településen 1,44 millió forint átlagosan az újépítésű ingatlanok négyzetméterára, ez viszont 1,05 millió.
Négyszobás családi ház Kecskeméten
Kecskemét a vidéki Magyarország egyik kedvezményezettje, ahol az ingatlanpiac köszönhetően az ipari beruházásoknak, továbbra is jól pörög. Különösen a házak piaca, hiszen a külföldi munkavállalók gyakran családdal érkeznek, és kényelmes, új házat keresnek mindehhez. A város egyik kedvelt részén, egy 900 négyzetméteres telken találhatnak is egyet: 157,5 négyzetméterest, duplagarázsost.
A házhoz egy 15,17 négyzetméteres terasz is tartozik. A házhoz egy 3,5 kW-os napelemrendszer is készült, továbbá tartozik még hozzá egy 15 négyzetméteres udvari tároló és egy fúrt kút is. A 604,5 ezer forintos négyzetméterára a háznak akkor válik figyelemreméltóvá, ha eláruljuk, hogy a városban az új házak négyzetmétere átlagosan 700 ezer forintnál több.
Szombathely Szentkirályi városrészén két új építésű családi ház eladó, és azonnal költözhető és már csökkentették az árat is az eredetihez képest. Az egymás mellett álló épületek csak a fedett gépkocsi beállóknál kapcsolódnak egymáshoz. A házak árában benne van a térkővel burkolt zárt udvari parkoló, a kerítés, valamint az elektromos kapubejáró is. Az ingatlanok nettó 80,5 négyzetméter lakóterülettel rendelkeznek, négy szobások, és 278 négyzetméter telken állnak. A fűtést hőszivattyú biztosítja, az ablakok redőnnyel és szúnyoghálóval felszereltek. Minden házhoz tartozik egy 10 négyzetméter terasz és egy zártudvari parkoló.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 160 560 ingatlanhirdetés között