A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően vetélytársa akadt a Balatonnak, mégpedig a Tisza-tavi régió képében. Kevésbé kell embertömegre számítani, lehet fürdeni, de ezen kívül még számos élményt tartogathat egy Tisza-tavi nyaralás. Mivel ezek miatt egyre népszerűbb turisztikai célpont, érdemes lehet akár beruházáson gondolkodni.
Megéri ingatlanba fektetni 2024-ben?
Ha azon gondolkodsz, hogy milyen jó lenne egy kis nyaraló, amit később kiadhatsz több tíz- százezer forintért, és majd ebből fogsz meggazdagodni, akkor előbb mindenképpen beszéld át a terveidet egy ingatlanbefektetésben is járatos, tapasztalt pénzügyi szakemberrel. Elképzelhető, hogy a hosszútávú pénzügyi céljaidat megfelelően tudja támogatni, de az is lehet, hogy mást ajánl a szakértő. Az ingatlan mint befektetés ugyanis önmagában se nem jó, se nem rossz, viszont óriási vállalás.
Csak nyárra jönnél vagy állandóra?
El tudnád képzelni ebben az abádszalóki hétvégi házban az év 365 napját is? A hangulatos ház földszintjén található nappali mellett finn szaunát és egy „matróz” szobát is kialakítottak, ami tulajdonképpen egy fürdőszoba és illemhely. A kerti sütőgető nem hiányozhat egy víkendház kertjéből, viszont a luxus jakuzzi növeli a képzeletbeli csillagok számát.
A Tündérkert névre hallgató ingatlan hat éve fogad vendégeket, akik közül sok a visszatérő. Tehát ha folytatni szeretnéd ezt a hagyományt, a bejáratott vendégkör miatt valószínűleg könnyebb dolgod lesz. Viszont, ha állandóra is ideköltöznél, akkor azért is jó választás, mert nem kell átalakításra várni, hanem akár azonnal költözhetsz.
Illik a házhoz a tündérkert név
A vízparti élőlények, növények mekkájában, Kiskörén, 2014-re készült el Közép-Európa legnagyobb halfolyosója. Ez egy nagyjából 10 méter hosszú, lépcsőzetesen kialakított gátszerű létesítmény, ami a Tisza-tavat és a Tisza folyót köti össze. Ezzel a módszerrel a halállományt tudják szabályozni, ugyanis mindkét irányba lehet az uszonyosokat terelni.
Ha az egész nyarat szeretnétek itt tölteni, akkor sem fogtok unatkozni, annyi a programlehetőség. A csónakázás, hajókirándulás, a Lábasház Kilátó meglátogatása alap, de ha az ismereteiteket is bővítenétek, akkor menjetek át Poroszlóra bejárni a vízi tanösvényt.
Ebből a kiskörei nyaralóból csillagtúrákat is tehettek, de rossz idő esetén is feltalálhatjátok magatokat
Sarudot másnéven élményfalunak is hívják. A Tisza-tavi üdülőövezet központjává nőtte ki magát. Van itt kutyás strand, vitorlázás, paintball, kalandpart, kerékpárkölcsönző, állatfarm, és akkor a különleges helyi ételeket felsorakoztató éttermekről még nem is beszéltünk.
Ez a sarudi faház nem olyan helyen helyen van, ahová szombat-vasárnap kapálni jár az ember meg locsolni. Ide kikapcsolódni jön a tulajdonos, feltöltődni, élvezni az életet.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között