2024.05.29.Szerző: Cs. Z. #eladóház #budapest

Budai lakónegyed vagy mégsem? A Baross Gábor-telep titkai

Budai lakónegyed vagy mégsem? A Baross Gábor-telep titkai

Budán sem volt mindig minden fenékig tejfel. A XXII. kerületben, a Baross Gábor-telep 1950 óta a főváros lakónegyede. Lehet-e egy ilyen városrészt, mint ez, egyáltalán klasszikusan budainak aposztrofálni? Az árak sokat sejtetnek.


Az 1900-as évek elején a főváros déli részét, korábbi szőlőhegyeket és legelőket felparcellázták, és számozott utcaként nevezték el. A terület Baross Gáborról, a magyar vasúthálózatot is megteremtő miniszterről kapta a nevét. Az itt épülő ingatlanokba kezdetben nyaralók, később az ország különböző pontjáról érkező munkások költöztek be.

1911-ben iskola is nyílt, majd templom épült. A terület korábban Nagytétény község része volt, jelenleg már Budatétényhez tartozik. A mai közigazgatási határai a Szabadkai utca a Kamaraerdei úttól, Csiperke utca, Klauzál Gábor utca, a XI. utca és meghosszabbított vonala, Rózsakert utca, Minta utca, Dózsa György út, Budapest közigazgatási határa, Kamaraerdei út és meghosszabbított vonala a Szabadkai útig.

A KSH szerint 2014-ben 54 348 an laktak itt. Érdekesség, hogy Dorogon szintén létezik egy Baross Gáborról elnevezett lakótelep, amely korábban a Zalka Máté nevet viselte.

A XXII. kerületben a családi házakat átlagosan 803 ezer forintos négyzetméteráron hirdetik meg, ami a budai kerületeket tekintve, ahol mindenhol bőven egymillió fölött van, kifejezetten alacsonynak számít.

Olcsó ház

Az alábbi, 540 négyzetméteres összközműves telken található 134 négyzetméteres, ötszobás családi ház a kerületi átlagár feléért is megvásárolható, gyakorlatilag telekárban hirdetik. Ebben szerepet játszik, hogy mivel az 1930-as években épült, amihez 1975-ben építettek hozzá egy újabb, háromszobás lakrészt, az ingatlan felújítandó, vagy akár tovább is építhető.

A ház hátsó része alápincézett. Az egyik részében gázkonvektor, a másikban gázcirkó biztosítja a meleget.

1_elado-csaladi-haz-budapest-xxii-kerulet-baross-gabor-telep-98934987-t6.webp

Belülről felújított családi ház

Az 1970-es években építették ezt az ötszobás, 117 négyzetméteres családi házat, amely 2022-ben gépészetileg, műszakilag és esztétikailag is teljes felújításon esett át. A különlegessége, hogy a négy nagyméretű szoba, nappali, konyha, étkező, fürdőszoba és két WC három – biztonsági ajtóval ellátott – bejárattól közelíthető meg, így a ház akár három lakóegységre is bontható. Ennek megfelelően oldották meg a fűtéscsövezést, illetve három villanyóra is lett felszerelve.

A ház alatt 14 négyzetméteres pince is található, amely jelenleg a gázfűtésközpont funkcióját látja el. A majdnem hétszáz négyzetméteres telken gyümölcsfák is találhatók.

2_elado-csaladi-haz-budapest-xxii-kerulet-baross-gabor-telep-102774963-t6.webp

Apró családi házrész a telepen

Igazi kuriózum ez a kétszobás, mindössze 43 négyzetméteres családi házrész a Baross Gábor-telepen. A házat felújították, a víz-, villany- és gázvezetékeket kicserélték, viszont kívülről felújítandó. A meleget gázcirkó fűtés adja. A telek összesen 535 négyzetméteres, osztatlan közös tulajdon, ügyvédi megosztással. Az ingatlanhoz még egy 8 négyzetméteres tároló, különálló 18 négyzetméteres melléképület és egy autóbeálló is tartozik.

3_elado-hazresz-budapest-xxii-kerulet-baross-gabor-telep-101236473-t6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe
2024.08.18. #építőanyag #budapest
Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe
Európában szigorú szabályok vonatkoznak az ivóvíz-hálózatokra, így ezek Magyarországra is érvényesek. Azt viszont már nem mindenki tudja, hogy a kiváló minőségű csapvíz éppen az utolsó lépcsőfoknál mehet tönkre, a fogyasztás előtt, úgy, hogy ízre még csak fel sem tűnik.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Westend: egy nagyon népszerű szépséghiba Budapest közepén - Quo vadis Westend?
2023.12.09. #ingatlantörténelem #budapest
Westend: egy nagyon népszerű szépséghiba Budapest közepén - Quo vadis Westend?
A köznyelvben már régóta egyszerűen csak Westend, holott 2019-ig hivatalosan WestEnd City Center néven futott Budapest legemblematikusabb bevásárlóközpontja. Nem azért emblematikus, mert sokkal többet tudna, mint a többi hasonló bevásárlóközpont, hanem azért, mert 1999-es felépülése óta ezt tartjuk A Bevásárlóközpontnak. Évtizedekig a városból szinte mindenki ide járt plázázni, a Nyugati-pályaudvar közelsége miatt pedig a vidékiek is első számú célpontja volt, ha Budapestre jöttek venni valamit.
Állandóan a házad elé parkol a szomszéd? Mit tehetsz ellene?
2023.12.04. #családiház #budapest #lakópark
Állandóan a házad elé parkol a szomszéd? Mit tehetsz ellene?
A személyes megoldáson túl meglepően kevés lehetőség van kikényszeríteni, hogy mások ne állandóan a kerted elé parkolják le az autójukat. Azért van, amit meg lehet próbálni.
Budapesti körséta: V. kerületi ingatlanok
2023.11.26. #ingatlaneladás #budapest
Budapesti körséta: V. kerületi ingatlanok
A belvárosi lét mindig is különleges érzéssel tölti el az ott lakókat. Ez Budapest közepe, a főváros legdrágább kerülete, ahol meg kell fizetni a lakhatást. De van olyan, amikor le lehet csapni néhány különleges ajánlatra. Mutatunk pár, az átlagár alatt meghirdetett lakást.
Így válhatsz szimpatikus albérlővé - gyakorlati tanácsok a kevésbé szimpatikusoknak
2023.11.24. #albérlet #ingatlanvásárlás #budapest
Így válhatsz szimpatikus albérlővé - gyakorlati tanácsok a kevésbé szimpatikusoknak
Bizonyos szempontból nagyobb - legalábbis hosszabb ideig tartó - bizalomra van szükség lakáskiadásnál, mint ingatlanértékesítésnél. Nemcsak a lakásnak kell megfelelnie bizonyos elvárásoknak, hanem bérlőnek is. Hogy kettejük között jobban működhessen a kémia, ahhoz tanácsokat adunk.
Óbudán még mindig látogatható a mesébe illő lakótelep
2023.11.22. #budapest #ingatlantörténelem
Óbudán még mindig látogatható a mesébe illő lakótelep
A Gázgyári Lakótelep mindennek éppen az ellenkezőjét nyújtja, amit alapvetően egy lakótelepről gondolunk. Megmutatjuk.
Egyszerű ragyogás? - nem kivitelezhetetlen a glamour lakás a Svábhegyen
2023.11.19. #luxusingatlan #budapest #újépítésű
Egyszerű ragyogás? - nem kivitelezhetetlen a glamour lakás a Svábhegyen
A Svábhegy közegéhez tökéletesen illeszkedő épület éles kontrasztban áll a glamour lakberendezési stílusra jellemző, szemet gyönyörködtető csillogással. Az enteriőr egyelőre csak a látványterveken létezik, viszont a leendő tulajdonos, nem kizárt, hogy ennek hatására fogja megvásárolni az ingatlant. Sehol egy drámaian túlzó giccses díszlet vagy harsány elem. A tervező elegánsan nyúlt a belső terekhez, ami így meglepően jól harmonizál Budapest egyik legkedveltebb zöld területének egyszerűségével.
Tudod, mit tud rólad az okosotthonod? Kényelmes és életet menthet
2023.11.18. #eladólakás #budapest
Tudod, mit tud rólad az okosotthonod? Kényelmes és életet menthet
Több, mint 30 éve, hogy Magyarországon megjelentek az első maroktelefonok. Ki gondolta volna, hogy a bunkofonból ujjlenyomat-érzékelős, internetkapcsolatos, fényképezésre és videózásra is tökéletesen alkalmas kütyü lesz? Ilyen kaliberű áttörés zajlik jelenleg az ingatlanpiacon is, ami egykor a telekommunikációt is megváltoztatta. Az okosotthon ma még futurisztikusnak tűnik, holnapra alapkövetelmény lesz. Azt is megmondjuk, hogy miért.