A Balaton mindig is kiemelt turisztikai célpont volt és lesz is, és nemcsak azért, mert a legnagyobb hazai tavunk, hanem azért is, mert különleges adottságokkal rendelkezik. Ezért a balatoni ingatlanok többsége drágább, mint egy hasonló jellegű, az ország egy másik településén. Idén is nagy a kínálat. Ha szeretnél egy csodálatos helyen hétvégi házhoz jutni, akár befektetésnek, akkor máris mutatunk három nagyszerű ajánlatot.
Csopak igazi üdülőtelepülés, és az embernek kicsit olyan érzése van, mintha az egész község egy hatalmas kemping lenne. A strand körül nyáron szinte mindig nyüzsgés van, de egyáltalán ne hatalmas tömegekre gondolj. A strandján minden megtalálható ami kell: étkezdék, játék- és úszógumi árusok, öltözők, sportszerkölcsönzők és egy tekergős vízicsúszda. Változatos szabadtéri programok közül választhatsz: koncertek, kerti mozi. Ha pedig éppen a nyaralás alatt esik az eső, akkor legyen a tarsolyodban néhány benti játék, hogy ne egymás agyára menjetek.
Pláne ebben a 38 négyzetméteres nyaralóban. A nappalin kívül két másik szobát alakítottak ki és tartozik hozzá egy kis erkély. A WC egyben van a fürdőszobával, valamint a konyha inkább csak teakonyha. Így is lakható, és még a háziasszonyoknak is pihentető az itt tartózkodás, mivel a főzés macerás lenne.
Vidám, cuki nyaraló egy barátságos községben
”Itt hagyjuk Zamárdi-felsőt, mert utazunk már…”
A Kft. ikonikus dalának sorai ugyan a Balatonról szólnak, de igazából azt a fiatalkori szabadságot és gondtalanságot idézi meg, ami főleg a nyarakra volt jellemző. Romantikus naplementék, éjszakai fürdőzések, vízibicikli versenyek, öröknek hitt barátságok és persze szerelmek. Zamárdi ma is több ifjúsági tábornak ad otthont, hogy ezekben a kalandokban minél több magyar gyermeknek része legyen.
Ez a felújított nyaraló akár egész évben lakható. Ha megismernéd a Balatonnak azt az arcát is, amit jóval kevesebben látnak, akkor érdemes hosszabb távra berendezkedned.
4 szobás egész évben lakható ház Zamárdiban
Balatonfűzfő csupa tennivaló és kaland. Van itt bobpálya, kalandpark, szuper strand, hajókázási lehetőség. Elhelyezkedése miatt remek kiindulópontja a környék látnivalóinak felfedezéséhez.
Az itt található faházra ráfér egy alapos felújítás. Viszont, ha rászánod a hétvégi telkedre az időt, te magad is rengeteg mindent el tudsz végezni – így nem kell feltétlenül szakemberre várnod. Ha idén nem is sikerül mindent befejezned, jövőre akkor is lesz 2+1 félszobás felújított nyaralód a Balaton csücskében.
Felújítandó faház Balatonfűzfőn
Címlapkép: Csopak, Shutterstock
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között