A baba megszületésével teljesen új időszámítás kezdődik egy pár életében. A változás olyan hatalmas, hogy talán csak coachok tudják megmondani, hogy egyáltalán fel lehet-e rá készülni. Mármint a lelki oldalára. Mert arra, hogy milyen lakásra és bababiztos tárgyakra lesz szükség, azt ebben a cikkben körbejárjuk.
A belakott otthonból szépen lassan családi fészek alakul. Szokták mondani, hogy a kismamáknál beindul a fészekrakó ösztön, de mindkét szülőre szükség lehet a megvalósításhoz. Főleg, ha olyan nagyszabású tervek körvonalazódnak a leendő anyuka képzeletében, amihez falat kell bontani.
De kisebb átalakításokra, festésre is szükség lehet. Ha nagyon kisméretű lakásban éltetek eddig, ami a ti igényeiteknek megfelelt, de egy háromtagú családnak már szűkös, akkor fel kell mérni az anyagi helyzetet és el kell kezdeni lakást keresni. Jócskán elhúzódhat, mire megtaláljátok az álomotthont, és a sürgető körülmények hatására képesek vagyok előnytelen döntéseket hozni.
Az évek során ezt a házat a családi igényeihez alakították
Ahány szülőt megkérdezel, annyi választ kaphatsz erre a kérdésre. A felvilágosult szakemberek azonban a gyermek és elsősorban a szülő közötti egészséges kötődés kialakulását hangsúlyozzák. Ha az minden családtagnak jó, hogy a baba a szülőkkel alszik egy szobában, de külön ágyban, legyen úgy! Ha az anyának úgy komfortos, hogy egy babaöbölben alszik mellette a gyermeke, legyen úgy!
Előbb-utóbb viszont szüksége lesz a gyereknek egy külön szobára. Lehet, hogy a nappali játékhoz sokkal hamarabb, mint ahhoz, hogy ott aludjon egyedül. Rá lehet vezetni az egyedül alvásra a kicsiket, de ha nem megy, akkor valószínű, hogy abban az időpontban még nem áll rá készen. Ami nem baj. Mert lehet, hogy három hónap vagy egy év múlva menni fog.
A saját birodalmat előbb-utóbb minden gyermek igényli
Mitől lesz bababiztos a lakás?
Az első időkben csak egy rácsos kiságyra, egy pelenkázóra meg egy kiskádra van szükség. Lehetőleg állványosra, hogy ne kelljen hajolgatni. Amíg a kicsi nem kezdi el négykézláb felfedezni a világot, addig nincs különösebb óvintézkedésre szükség. Ezt követően érdemes lehet az éles asztal- vagy szekrénysarkokra sarokvédőt húzni, a vegyszereket magasan vagy gyerekzárbiztos helyen tárolni.
Sokan viszolyognak attól amikor azt látják, hogy egy pár hónapos kisded gyömöszöli a kutyát, attól félve, hogy az megharapja. A házi kedvenceknél, hasonlóan, mint az embernél, előfordulhat olyan, hogy valami nagyon kiszámíthatatlan dolgot csinál, de inkább az a jellemző, hogy falkatagként bánnak a babával is. Egy olyan cica vagy kutya, amelyikkel a kicsi születése után is szeretettel bánnak, a sajátjaként vigyáz a legkisebb családtagra.
A baba születése után még van egy kis idő nagyobb otthont keresni
Borítókép: Shutterstock
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között