A város egyik legrosszabb hírű lakótelepén ma már a budapesti átlagot mutatja a közbiztonság, egyes részeire pedig sokan már kifejezetten célpontként tekintenek.
Budapestnek tisztességes nagyvároshoz méltó módon több emblematikus része is van, ezek közül egyértelműen a Havanna lakótelep az egyik. Inkább hírhedt volt ez egy időben, de a főváros XVIII. kerületében a Havanna mostanra már nem az a Havanna. De nézzük meg, mi történt eddig ezen az összesen nagyjából 60 hektáros területen!
A lakótelep 140 önálló házszámmal rendelkező panelházból áll, amelyekben több mint 6000 összkomfortos lakás található, ez amúgy az egész kerület lakásainak 16,6 százaléka, a nagyjából 17500 lakos pedig a kerület lakosságának 18,3 százalékát jelenti. A teljes lakótelep beférne a Groupama Arénába. Az arányok nagyot változtak: a rendszerváltás előtt még csak 31 százaléknyi magántulajdonban lévő lakás volt itt, mostanra viszont az önkormányzati bérlakások aránya öt százalékra esett.
A Havanna meglepően régi lakótelep, ugyanis az alapok nem a “nagy lakótelep-bummal” lettek lerakva, hanem még az első világháború előtt, amikor a telep mellett Lipták Pál gyárai voltak. Ezek a gyárak egyszer csak elkezdtek hadicikkeket gyártani, ekkor épült a lőszertelep is, de a Tanácsköztársaság bukása után a leszerelt részleg műhelyeit kis földszintes lakásokká alakították át, ahova főleg hadirokkantak és szegényebb családok kerültek. Ekkor még nem Havanna-lakótelep volt a neve, hanem Állami lakótelep, az 1930-as évek végén pedig már 9000 ember lakott itt.
Tragikusabb része a történelemnek, hogy 1944-ben a telep egyik félreeső részén hozták létre a zsidó gettót, ahova 1500 embert kényszerítettek.
A lakótelep ma is ismert verziójának megszületésére sokat kellett várni. Már az 1960-as években is felmerültek hasonló tervek, de végül csak 1966-ben kezdték meg a ma is ismert Havanna építését, miután az ötödik ötéves terv időszakában elbontották az elődjét.
A lakótelep elképesztően gyorsan megépült, és 1978-ban az első lakosok be is költözhettek. Továbbra sem Havanna volt a neve, és egészen meglepő okok miatt választották ezt: először csak az Állami Lakótelep helyén kialakult új 800 méteres utcát nevezték el Havannának, végül az egész lakótelep megkapta a nevét. Havanna utca azért lett, mert a közrádió ifjúsági rovata az 1978-as Világifjúsági és diáktalálkozó tiszteletére szeretett volna elneveztetni egy utcát a találkozó helyszínéről, már csak azért is, mert Havannában is van egy Budapest utca.
Sajnos a lakótelepnek gyorsan rossz híre lett, a gyorsan beköltöző különböző emberek miatt, megjelent a bűnözés, de a pártállami csend miatt ez a tény az 1980-as években inkább csak pletykák szintjén volt jelen, a valódi helyzet nagy nyilvánosságot csak az 1990-es években kapott. Jelenleg azonban a közbiztonságra már térfigyelő kamerarendszer ügyel, ami minden jel szerint sokat javított az élhetőségen.
Persze nem csak a kamerák segítettek, hanem az is, hogy az ottmaradtak már maguk is többet törődnek a lakhelyükkel, több óvoda, bölcsőde is iskola is található itt, pótolták a gyors felépülés után szinte teljesen elmaradt beruházásokat is. Ennek megfelelően már a környék sétányai is jóval szebb külsőt kaptak, a bűnözési statisztikák pedig nagyjából ugyanolyanok, mint Budapest többi részén.
Természetesen lakást is lehet ott vásárolni, mutatunk is pár jó ajánlatot!
Színes falak Ez például egy első emeleti 71 négyzetméteres háromszobás lakás, frissen cserélt beltéri vezetékekkel és új ajtókkal, műanyag ablakokkal. Az persze örök vita, hogy a hagyományos fehér, vagy a harsány színes falak a jobbak, a jelenlegi tulajdonos egyértelműen az előbbire tette le a voksát. 46 millió forintért a tiéd is lehet.
Havanna lakótelep, Havanna utca Ha már említettük, hogy az utca volt itt először Havanna, akkor innen is ajánlunk egy ingatlant 44,9 millió forintért 2+1 szobával. Ez is 72 négyzetméter, és külön érdekesség, hogy a hirdetésből is lejön, mennyire rossz híre volt régen a környéknek, hiszen fontosnak tartották kiemelni, hogy nagyon sokat fejlődött a környék, a lakóközösség pedig nagyon kulturált.
Felújítás alatt A kilencedik emeleti lakás három szobával rendelkezik, ráadásul épp felújítják, és mivel részt vett a panelprogramban, legutóbb 2023-ban korszerűsítették a lépcsőházat is. A nyílászárók műanyagok, új vezetékek, radiátorok és ajtók is vannak benne, de ami külön izgalmas, hogy a legtöbb lakástól eltérően nem távhős, hanem okoskazánnal fűt az egész ház, tehát használ napelemet is.
Borítókép: Wikimedia Commons
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 153 426 ingatlanhirdetés között