Hogy mi a település neve az eltörpül ingatlanvásárlásnál az olyan kérdések mellett, hogy milyen az infrastruktúra, jó-e a lokáció. Pedig olyan beszédes a magyar nyelv és annyira gazdag a történelmünk, hogyha hobbiból vásárolnánk lakásokat országszerte, akkor akár ez is lehetne szempont. Hogy a település neve valami jópofa legyen. Olyan ingatlanokat kerestünk a hirdetések között, amik állatnévvel kapcsolatos településen találhatók. Lássuk!
Nem túl vonzó állat, viszont legalább bibliai. A Balaton-felvidéki Sáska nevű zsákfalu pazar környezetben terül el. Adott egy 100 éves, felújított ház és egy 2015-ben épült új ház ugyanazon a birtokon. A telket patak szeli ketté. Az udvarban süllyesztett medence, akácból készült pergola, fedett terasz található. Az erdei környezettől 18 kilométerrel odébb a Balaton fekszik.
Nem mindennapi településnév, nem mindennapi adottságokkal
Valószínűleg nem ez lesz az arachnofóbiások új lakhelye. Pedig csak azért lemondani arról a varázslatos környezetről, amit Pókszepetk rejt, kár lenne. Zala vármegye lankái között megbújó tavak, erdők ölelik körbe a községet. Felfedezőknek abból a szempontból ideális, hogy kényelmes autótávolsággal elérhető Ausztria, Szlovénia és Horvátország is.
Apró zalai falucska, ahonnan 3 országba is feleannyi idő alatt jutsz el, mint Budapestre
Az UNESCO a világörökség részének nyilvánította ennek a bájos, hagyomány őrző községnek az Ófalu részét. A fatornácos házak büszkén hirdetik, hogy ezen a helyen óvják a régit, miközben megteremtik az új befogadását, mert a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Szabadulószoba a hollókői várban? Itt ez is lehetséges! Megismerheted a tanösvények bejárásával a mosótavakat, a parasztfürdőt, illetve a természet kincseit. Az itt kapható Kádár-kocka tökéletes „alapanyag” bármilyen átalakításhoz.
Gazdag múlt táplálja a mozgalmas jelent
Fényűző, barokk pompa jellemzi ennek a 4 szobás családi háznak a berendezését. A város központjában található ingatlan a családi ház minősítésen túl számos lehetőséget rejt magában. Örökmozgók figyelmébe való település Szarvas, annyi látnivaló és program akad.
A Kecskeméti Nemzetközi Repülőnapok mellett nyaranta egymást érik Kecskeméten a rendezvények. Ennek ellenére még mindig egy szerethető, élhető kisváros, ahol lehet sétálni a főutcán. Lakossága szeret itt élni, nem menekül el az agglomerációba.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között