A természet tavaszi ébredéséhez fogható jeleket mutatott márciusban a főváros és az agglomeráció használtlakáspiaca. Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint főleg az olcsóbb ingatlanok iránt nőtt az érdeklődés, de a tavasz újdonsága az is, hogy Budapest és környéke hagyományosan hullámzó versenyében egyensúly látszik kialakulni.
Aki az elmúlt években egy-egy világesemény alapján próbált hosszú távra tervezni, az mostanra biztosan feladta. A hullámzó, olykor egymással teljesen ellentétes kilátások az ingatlanpiacot is hol ebbe, hol abba az irányba rángatták. És nemcsak a covid, illetve gazdasági helyzet határozta meg a keresletet és a kínálatot. Mielőtt azonban a jelenlegi trendekről, a márciusi fejleményekről ejtenénk szót, nézzünk kicsit vissza az időben!
Azt például tudtad, hogy Budapest és az agglomeráció már a 90-es évek óta versenyeznek egymással? Ennek a rivalizálásnak a legbiztosabb mutatói az ingatlanárak, és az, hogy melyik régióban talál valaki gyorsabban és biztosabban vevőt az otthonára. A fővároson kívüli területek legnagyobb előnye sokáig a jóval alacsonyabb ingatlanárakban rejlett, aminek 2020-ban a pandémia és a bezárkózás gyorsan vetett véget, amikor Budapest belső kerületeiből, aki csak tehette, elindult a zöldebb, jobban élhető területek felé. Ez a felfokozott kereslet felhúzta a környező települések árait, így 2021. III. negyedévében a használt ingatlanok szektoronkénti 27-39 százalékos éves drágulása bőven túlszárnyalta a főváros, a megyeszékhelyek, de még a Balaton-parti települések áremelkedését is, és 2022-re elfogyott e falvak és városok árelőnye.
Pedig az agglomerációban igazán ígéretes ajánlatok találhatók még mindig, mint az alábbi gyömrői ház:
A Budapest környéki települések drasztikus áremelkedésén kívül az ingázással járó költségek növekedése is mérsékelte az érdeklődést, majd a covid-járvány utáni megkönnyebbülés nyomán ismét vonzóvá vált a nagyvárosi élet. Visszaköltözési hullám indult, amit tavaly felerősített a kiszámíthatatlan rezsinövekedéstől való félelem.
Ezután behúzták a kéziféket, és a lakáspiac szinte hibernált állapotba került. Márciusban jöttek az első biztató jelek, elsősorban a használtlakáspiacon, és hosszú szünet után olyan vevők is felbukkantak, akik hitelfelvételt is vállalva keresték új otthonukat.
Az is a tavasz újdonsága, hogy ismét el tudtak adni nagyobb értékű, akár többszázmilliós ingatlanokat is. Ezek jellemzően a fővárosban, a budai oldalon kerültek piacra, de akadt közöttük V. kerületi, valamint újpesti ingatlan is. Ezzel együtt is az első negyedév kulcsszava Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője szerint az „olcsóság” lett, és ebből a megközelítésből kerestek használt házakat és lakásokat az agglomerációban az érdeklődők, ami aztán egyes fővárosi kerületekben is rányomta a bélyegét a forgalom alakulására. A szomszéd kerületekhez képest olcsóbbnak számító VIII. kerület így például különösen jól teljesített.
Akár könnyen elkelhet ez a VIII. kerületi, Vajda Péter utcai, teljesen felújított egyszobás lakás is:
És felzárkózott az élbolyhoz az egyébként kevésbé népszerű X. kerület, Kőbánya és a XX. kerület, Pesterzsébet is, és továbbra is viszonylag keresettek a VI., VII., XIII. és XIV. kerületi ingatlanok.
Budán viszont mérsékeltebb volt az érdeklődés, és az ingatlanosok meglepetésre a korábban slágernek számító XI. kerület is veszített varázsából. Pedig nem éppen mindennapi fogások is találhatók a választékban:
A régióvezető szerint a város és az agglomeráció közötti vándorlásnak most nincs meghatározott iránya. „Az a hajtóerő, amit ősszel a rezsifélelmek jelentettek, mostanra elenyészett”, kialakulni látszik egy új egyensúly: ki is és be is költöznek.
Március hozott más újdonságot is: sok utólagos árcsökkentést részint az árak meghirdetésénél, részint pedig a végső alkuknál. A régióvezető szerint, aki tényleg el akarta adni az ingatlanát, az mostanra már belátta, hogy engednie kell az árból. Ezt, a tranzakciókban már megmutatkozó árcsökkenést azonban még nem tükrözik a hirdetési árak. „Sokan még mindig nagyon magas árakról indítanak, úgy látszik, nekik még kell egy kis idő, hogy megtapasztalják a mostani piaci realitást.”
Laczi Csaba úgy véli, a kilátásokat illetően április vízválasztó lehet, e hónap forgalma már jelezheti, hogy mennyire pezsdülhet meg nyárra a piac. Abban azonban már biztos, hogy irreális lenne a tavaly tavaszi-nyári eredményeikhez mérni a várakozásaikat. „Az az időszak egy csoda volt, fel is állítottunk néhány rekordot, de az elkövetkezendőkre az a reális, ha még a reményeinket is inkább az utolsó normál év, 2019 piaci teljesítményéhez igazítjuk.”
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 162 622 ingatlanhirdetés között