2024.06.22. #felújítás #családiház #energiahatékonyság

Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban

Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban

Bár elsőre nem tűnik könnyűnek egy régivágású kockaház (értsd: Kádár-kocka) energetikai felújítása, ám az egyáltalán nem is megvalósíthatatlan. Ráadásul még ingatlanunk értékét is jelentősen növelhetjük vele.


Az úgynevezett Kádár-kocka egy négyzetes alaprajzú, általánosságban 100 négyzetméter körüli, zömmel földszintes és sátortetős családiház-típus, amelyet a hatvanas évek elejétől egészen a hetvenes évek végéig építettek. A kisebb települések utcaképét dominánsan meghatározó Kádár-kockák jellemzően a korábbi nyeregtetős parasztházak helyett, azokat kiváltva épültek. Noha ebben az időszakban a kockaházak mind esztétikailag, mind pedig technikailag az innováció magasiskoláját jelentették, mára jelentős mértékben eljárt az idő felettük. Ez főként az épületek energetikai tulajdonságaiban mutatkozik meg, nem véletlen, hogy sokan a felújításukra szánják el magukat. A következőkben olyan munkálatokat emeltünk ki, melyek megkerülhetetlenek egy Kádár-kocka esetében.

elado-csaladi-haz-zalaegerszeg-99430449-t6.webp

Terjeszkedj felfelé!

Bár a Kádár-kockák sokszor első ránézésre minden igényt kielégítenek, a legtöbb család kénytelen egy idő után áldozni a bővítésükre. Ez a jelenlegi építőipari árak mellett azonban jelentős ráfordítást igényel, amit a munkák során kialakuló felfordulás és stressz csak tetéz. Vannak azonban olyanok, akik– ha a ház statikai állapota engedi – inkább felfelé terjeszkednek. Ezzel nem csupán arra adnak lehetőséget, hogy minden családtag saját szobát kapjon, illetve hogy minden helyiséget a lehető leghatékonyabban használhasson ki a család, hanem megakadályozzák azt is, hogy télen az ingatlanuk egy gőzölgő pitére hasonlítson. 

elado-hazresz-budapest-xvi-kerulet-matyasfold-103268627-t6.webp

Fontos a jó szigetelés

A korabeli kockaházak jellemzője, hogy azok kő vagy vakolt lábazattal készültek, és a falai is vakoltak voltak. Az ehhez használt anyagok (például cement, kőpor) ugyan megfeleltek az adott kor építési szokásainak, de a legtöbb ilyen háznak az évtizedek alatt mállani kezdett a lábazata, illetve nedvesek lettek a falai vagy repedezik a vakolatuk. Egyszóval a cementes vagy kőporos vakolat ugyan sok estben fagyálló, de a hőszigetelő képességük már közel sem olyan jó, mint a ma kapható szigetelőanyagoknak. A kockaházak hőszigetelése ezért mondhatni elkerülhetetlen. A jó hőszigetelő anyagot ráadásul könnyű vakolni, majd később a kívánt színre festeni, amivel a házunkról alkotott első benyomást pozitív irányba terelhetjük.

elado-csaladi-haz-szekszard-csatar-103130788-k6.webp

Az energia nem vész el

Amit talán a falak szigetelésénél is fontosabb elvégeztetnünk, az a nyílászárók átvizsgáltatása egy szakemberrel, s adott esetben azok cseréje. A régi, fakeretes, vékony üvegű, többszárnyú ablakok ugyanis az évek során jelentős mértékben elvetemedhetnek, húznak és a rossz illesztések miatt nagy rések alakulnak ki rajtuk, amik akár háromszor több hőt bocsátanak át. Persze, aki ragaszkodik a régi ablakokhoz, annak van lehetősége a régi nyílászárókat megtartani, csupán egy jó asztalos munkája és egy ügyes üvegesre lesz szüksége. Könnyen lehet azonban, hogy egy új nyílászáróval jobban járunk, bár ebben az esetben érdemes figyelni arra, hogy az épületben továbbra is biztosított legyen a megfelelő szellőzés. Ezzel ugyanis elkerülhetjük a falak penészesedését.

Talán kevesen tudják, hogy a kockaházak anno valóban a luxust jelentették. Hiszen a már említett elődjeikhez képest ezekben volt fürdőszoba, illetve WC is, míg a családok további kényelmét a tágas szobák is kiválóan szolgálták. Idő kellett azonban az embereknek, amíg megszokták a tér nyújtotta szabadságot, sokáig ugyanis a családtagok egyetlen szobában élték az életüket, míg a többit ún. tisztaszobaként, csak ünnepekkor használták. Kádár-kockából egyébként összesen 844 000 darab épült az országban.

elado-csaladi-haz-miskolc-102248156-t6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 148 510 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Így tudsz angol falpanelt készíteni
2025.02.28. #felújítás #dekor
Így tudsz angol falpanelt készíteni
Nem kell profi asztalosnak lenni ahhoz, hogy megújítsd a lakást falpanellel. Egy kis elszántsággal és néhány jól megválasztott eszközzel egy hétvége alatt könnyen megvalósíthatod. Ebben segít a cikk.
Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
2025.02.23. #családiház #kertészet #tippektrükkök
Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
Élvezettel nézed, ahogy a déli országokban élnek az emberek? Teremts egy kis mediterrán szigetet a kertedből, és ha hétköznap nem is, hétvégén mindenképp iktass be egy sziesztát is! Eláruljuk, hogy milyen növényekkel, térkövekkel varázsolhatsz toscanai hangulatot magad körül.
Krindzs vagy rizz lesz a hangulat, ha ezt teszed az otthonodba?
2025.02.17. #eladólakás #dekor #felújítás
Krindzs vagy rizz lesz a hangulat, ha ezt teszed az otthonodba?
A művirágokat sokan a giccsel és az ízléstelenséggel azonosították, tipikusan porfogók voltak a nagyi vitrinjében, rikító műanyag rémek a várótermekben. De az utóbbi években nagy változás történt a megítélésükkel kapcsolatban, miután a prémium minőségű, élethű műnövények egyre népszerűbbek lettek, sőt egyes enteriőrökben már státuszszimbólummá is vált a használatuk. Tényleg menők lettek a művirágok, vagy csak egy jól csomagolt illúzióról van szó? Megnézzük, hogy esztétikai és funkcionális szempontból valóban praktikusak-e, vagy még mindig inkább a krindzs kategóriába tartoznak.
Így is átalakíthatod a lakásod, és még az értékét is növeled
2025.02.16. #lakberendezés #felújítás
Így is átalakíthatod a lakásod, és még az értékét is növeled
Egy nagy, egybenyitott térrel rendelkező lakásnak rengeteg előnye van – például átjárja a fény, többfunkcionális és együtt lehet benne a család. Ráadásul az ingatlanosok visszajelzései alapján értéknövelő tényező is egyben.
Ezekben a verandás házakban ismerheted meg, milyen is a valódi nyugalom
2025.02.09. #lakberendezés #felújítás
Ezekben a verandás házakban ismerheted meg, milyen is a valódi nyugalom
Egy szabadtéri zug a veranda, amit hangsúlyossá tehetsz, hogy legyen kedved itt olvasgatni, friss levegőt szívni, lecsengetni a napot.
Mindent a lakások felújításáért? Dupláját is érheti egy garzon, ha korszerű
2025.02.05. #felújítás #ingatlanpiac
Mindent a lakások felújításáért? Dupláját is érheti egy garzon, ha korszerű
Egy felújított ház 44 százalékkal, egy felújított lakás pedig 32 százalékkal drágább, mint egy felújítandó a zenga.hu adatbázisa szerint. Éppen ezért az eladóknak érdemes végiggondolniuk, hogy a hirdetés feladása előtt ráköltenek-e az ingatlanra. Az idén bővült azoknak a forrásoknak a száma, amelyek az ingatlanok korszerűsítését és felújítását célozzák.
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
2025.02.02. #kertészet #családiház
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
A hobbikertészeknek már bizsereg is a metszőolló a zsebükben, és azt tervezgetik, hogy milyen kerti munkákat fognak végezni a következő hetekben. Mutatjuk, hogy melyek a legfontosabb teendők, hogy nyárra gyönyörű zöld pázsitod és rendezett kerted legyen.
Magad csempéznéd a fürdőszobát? – Erre számíts!
2025.02.01. #barkácsolás #felújítás
Magad csempéznéd a fürdőszobát? – Erre számíts!
Egy fürdő felújításkor mélyen a zsebbe kell nyúlni, ha szakember végzi a munkát, de ezt megspórolhatod, ha te csinálsz mindent. Ne aggódj, nem lehetetlen küldetésről van szó!
Megnőhet a kereslet a vízszűrő berendezések után
2025.02.01. #felújítás #konyha
Megnőhet a kereslet a vízszűrő berendezések után
A pilisi vízhálózatban talált férgek híre sokakat megrémített. A riadalom újra előtérbe helyezte a csapvíz minőségével kapcsolatos problémákat. Bár a hazai ivóvíz szigorú ellenőrzésen megy keresztül, a jelek szerint időnként mégis előfordulhatnak kellemetlen meglepetések. Hogyan védheted meg magad a lehetséges szennyeződésektől és a parazitáktól? Cikkünkben vízszűrő berendezésekkel ismerkedhetsz meg.