2023.08.31.Szerző: Árgyelán Dorina #eladólakás

3 dolog, amit ne tegyél ágyi poloska ellen

3 dolog, amit ne tegyél ágyi poloska ellen

Igazán kellemetlen hívatlan lakótárs az ágyi poloska, ami higiéniai körülményektől függetlenül bármelyik lakásban megjelenhet. Legtöbbször a csípések árulják el, hogy befészkelte megát az ágyadba, de ekkora már egész népes kolónia élhet körülötted. Mielőtt tisztítótűzzel fertőtlenítenéd a területet vagy kidobnád a bútoraid, ismerd meg az ellenséget, és számolj le vele anélkül, hogy magadnak felesleges anyagi kárt okoznál.


Hogy kerülhet az otthonodba ágyi poloska?

Látszólag a semmiből jelennek meg ezek az apró vérszívók, ami persze nem így van. Maga az ember segíti az ágyi poloska közlekedését akár azzal, hogy használt bútort visz a lakásba, akár azzal, hogy fertőzött helyen nyaralt. Nagyvárosokban gyakrabban találkozni vele, amiben nagy szerepe van a külföldről érkezőknek vagy a vidékről a városba költözőknek. Téves tehát azt az előítéletet erősíteni, hogy az ágyi poloska azokon a helyeken jelenik meg, ahol nincs rendszeresen takarítva.

Győződj meg róla, hogy poloskával van dolgod

A reggelre megjelenő piros, viszkető csípések aggodalomra adhatnak okot, de nem feltétlenül származnak poloskától. Hasonló tüneteket okoz a szúnyog- pók- vagy bolhacsípés is. Mindenesetre ha a 3-5 napon belül újabbakat veszel észre magadon, akkor ideje poloska csapdát állítani, és tüzetesen átvizsgálni az alvóhelyed környékét. Az irtáshoz ugyanis meg kell róla bizonyosodni, hogy valóban ágyi poloska a probléma forrása.

Ha élő egyeddel nem is találkozol, találhatsz a vérszívó beköltözésére utaló jellegzetes nyomokat:

  • ürülék: mivel emberi vérrel táplálkozik, előbb-utóbb ürüléket is hagy maga után. Ezek nagyon apró fekete esetleg barnás-vöröses pontok, amiket gyanútlanul penésznek is nézhetsz
  • bőrmaradványok: nagyjából ötször vedlik a poloska a teljes fejlődése során, ezek maradványi is fellelhetők a fertőzött területen. Ha ilyet találsz, akkor azonnal hívj szakembert, mert szaporodni kezdtek, és rövid időn belül az egész lakásban hemzsegni fognak.

A viszkető csípésnyom nem biztos, hogy ágyi poloskától származik: elado-teglalakas-dunaszeg-92659568-k6.webp

Nyomozz a rejtekhely után

A napfényt nem bírják, ezért sötét helyekre húzódnak be. A szobahőmérséklet ideális az életben maradásához és a szaporodásához, inaktívvá csak 12 fok alatt és 37 Celsius fok felett válik. Éjjel bújik csak elő, nappalra sötét repedéseket, zegzugos helyeket keres menedékül. Ahogy az elnevezése is utal rá, ez általában az ágyra vagy annak a környékére korlátozódik.

Azonban ha figyelmen kívül hagyod az első figyelmeztető jeleket, akkor gyorsan átterjed máshová is. Például a szekrénybe, tapéta alá, konnektorba, parketta repedéseibe. Ha valahol túlságosan elszaporodtak, akkor könnyen megjelenhet a szomszédoknál is. Társasházakban ugyanis a víz- és áramvezetékek tökéletesen megfelelnek rejtőzködő életmódjának.

Az írtás hatékonyabb rendezett, tiszta környezetben: elado-tarsashazi-lakas-erd-95470731-k6.webp

3 dolog, amit semmiképp ne tegyél

Manapság azt hisszük, hogy a Google mindenben a barátunk. Az ágyi poloska kiírtásában azonban csak annyira számíthatsz rá, hogy keresel egy megbízható rovarírtó céget a lakóhelyedhez közel. A többi házi „bevált” módszert és praktikát felejtsd el, különben többet árthatsz, mint használsz! Mutatjuk mi az a 3 dolog, amit semmiképpen ne csinálj:

  • Ne dobd ki a bútoraidat! Igen, a poloska kellemetlen és visszataszító „vendég”, ráadásul nehéz és időigényes megszabadulni tőle. De nem lehetetlen. A bútor mozgatásával azonnal menekülni kezd a vérszívó, és még mielőtt kivihetnéd a lakásból az ágyat, addigra a vérszívók többsége elmenekül máshová.
  • Felesleges szódabikarbónát, sütőport és ecetet helyezni a feltételezett búvóhelye köré. Az ágyi poloska vérrel táplálkozik, ezért az ember társaságát keresi. Mivel meglehetősen fejletlen, az ember által kibocsátott szén-dioxid csalja elő.
  • Gőztisztítós kezeléssel csak akkor próbálkozz, ha a készülék nagy hatósugarú szárazgőz kibocsátására alkalmas. A háztartási gőztisztító berendezések javarészt nem ilyenek. Kis sugárban ontják magukból a nedves gőzt. Ez nem, hogy nem semmisíti meg a jószágot, hanem el is fújja, tehát másik rejtekhelyet fog magának a lakásban keresni.

Az ágyi poloska írtásához mindenképpen kérj szakértőtől segítséget! Minél tovább halogatod és kísérletezel házi módszerekkel, annál több idejük lesz elszaporodni és megfertőzni az egész lakást. A folyamat így is legalább két alkalomból áll, hiszen a petékre nem hat semmilyen vegyszer.

Cover kép: Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
2024.11.23. #eladólakás
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
Az amerikai konyhák az 1990-es években jelentek meg és azóta is nagyon népszerűek. A megnövekedett tér és fény azonban nemcsak a lelkünknek tesz jót, hanem a ház éke is lehet.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
2024.03.16. #ingatlantörténelem #eladólakás
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
A Kiegyezést követően Budapest gyorsan kereskedelmi és közlekedési központtá vált. Ennek folyományaként jelentősen megnőtt a lakosság száma, megélénkült a lakások iránti kereslet, ami új ingatlanok építtetését vonta maga után. Ezek a bérházak lettek az úgynevezett nagypolgári lakások, tipikusan körfolyosóval, belső udvarral és hatalmas belső terekkel. Mi maradt belőlük?
Loft lakások: tér és stílus a magasban
2024.02.10. #eladólakás
Loft lakások: tér és stílus a magasban
Régen az olcsóságuk miatt voltak népszerűek, ma azonban a luxus megtestesítői a loft lakások. Nem véletlenül, hiszen egy ilyen ingatlan megvásárlása óriási lehetőségeket hordoz magában.
Modern tetőtéri lakások
2024.01.13. #eladólakás
Modern tetőtéri lakások
A tetőtéri lakások az igencsak megosztó ingatlantípusok közé tartoznak. Sokan vannak, akik imádják a tetőtéri érzést, mások viszont irtóznak tőle. Pedig egy tetőtéri lakás a különleges lehetőségek tárházát rejti magában. Nem is gondolnánk, hogy a ferde falak alatti terek ugyanolyan hatékonysággal kihasználhatók, mint az egyenes falak által határolt terület. Mindemellett a város felett is kevesebb a zajhatás és nagyobb a nyugalom. Továbbá ezek az ingatlanok minden évszakban fényárban úsznak, hozzájárulva a kellemes közérzethez és az egészséghez.
Jön az iskolakezdés - íróasztal variációk nem csak gyerekeknek
2023.08.21. #eladólakás #budapest
Jön az iskolakezdés - íróasztal variációk nem csak gyerekeknek
Az íróasztal sarkalatos pontja a gyerekszobának, de dolgozósarok is értelmezhetetlen nélküle. Ez a bútordarab már az ovis kortól része az életünknek, csak a mérete, kinézete és a funkciója változik. Később a számítógép elhelyezése miatt lehet szükséged egy masszív asztalra. Mutatjuk, melyik korosztálynak milyen az ideális munkaasztal.
Már most érdemes elkezdeni hétvégi házat keresni a Fertő tónál - járd velünk körbe!
2023.08.14. #eladólakás #luxusingatlan #vízpart
Már most érdemes elkezdeni hétvégi házat keresni a Fertő tónál - járd velünk körbe!
Beléptünk a nyár utolsó hónapjába, ezért az idei szezonra már nem érdemes nagyobb terveket szőni, de jövőre is lesz nyár, amire érdemes már most felkészülni, például a pénztárcának megfelelő nyaralót keresni. Kicsit trükközzünk: a Balaton már túl drága? A Velencei-tó meg aztán pláne? Zoomolj ki, és foglalkozz kicsit a Fertő tóval! Már csak azért is, mert így esélyed van átruccanni az osztrák oldalra is. Mutatunk néhány csábító eladó nyaralót.
Miért nem választanának a kertépítők műfüvet a valódi fű helyett?
2023.08.14. #eladóház #eladólakás #kertészet
Miért nem választanának a kertépítők műfüvet a valódi fű helyett?
Vannak olyan felületek, ahol kényelmes a műfű használata, de a természetes füvet nem szabadna ezzel helyettesíteni. A természetben mindennek megvan a maga szerepe, így a fűnek is. Táplálékként, búvóhelyként szolgál, megköti a szén-dioxidot, csökkenti a környezet hőmérsékletét. Ezzel szembe lehet állítani a műfüvet, aminek most elmondjuk a hátrányait, hogy teljesen képben legyél, ha arra készülsz, hogy műfüvet telepíts a kertbe.