Az OTP Bank munkatársai a neked megfelelő napszakban veszik fel veled a kapcsolatot.
Horgásznyaraló a Duna mellett Tasson eladó
Eladó teljes bútorzattal és felszereltséggel ez az azonnal használatba vehető horgásznyaraló Tasson, az “öreg” Duna partjától 1 perc sétára, a Tassi Horgásztanya Üdülőszövetkezet (Balázstanya) körbekerített területén.
A Ráckevei-Soroksári Duna (RSD) és a Kiskunsági-főcsatorna is 15 perces sétával, vagy 1-2 perces autózással elérhető.
Ez a nyaraló ideális azok számára, akik biztonságos környezetre vágynak, valamint a 3 élővíz miatt a horgászok kedvelt terepe is.
Helyiségek
A szépen karbantartott faház teteje sík palával fedett, az ablakai zsalugáterrel szereltek.
A járólappal burkolt fedett teraszról (7,5 m2) léphetünk a faházba, melyben a praktikus kialakításnak köszönhetően mindennek megvan a helye.
A szoba (10 m2) zsalugáteres ablakai a ház oldala felé tekintenek. A tetőtérbe vezető lépcső mögött kis főzőfülke (2 m2) ad helyet a kisebb “gasztro-műveletekhez”. Ablak itt is van, így a természetes szellőztetés egy mozdulattal megoldható.
A fürdőszobában (2 m2) hidegburkolatot kaptak a falak és a padlózat. Zuhanyfülke, wc és kézmosó is van, valamint itt kapott helyet a használati meleg vizet adó Ariston elektromos bojler.
A háló (6 m2) a tetőtérben van, mindkét végén ablak biztosítja a szellőztetést és a természetes fényt.
Főbb jellemzők:
- Duna part 1 perc sétára
- Víz, szennyvíz elvezetés és elektromos áram van (230V/16A)
- A meleg vizet elektromos bojler adja
- Zsalugáter van az ablakokon
- Parkolás az üdülőterületen belül, a faháztól pár méterre
Terasz
A fedett terasz (7,5 m2) kiváló kültéri étkező, kellemes pihenést biztosít a nagy melegben és csapadékos időben egyaránt.
Duna: horgászás, fürdés, csónakázás
Az 1 perc sétával elérhető “öreg”Duna és a 15 perces sétával, vagy 1-2 perces autózással elérhető Ráckevei-Soroksári Duna (RSD) a szabad-stranddal és a Kiskunsági-főcsatorna életkortól függetlenül kedvelt környezet az élő vizet és fürdőzést szerető családoknak, pároknak, valamint egyedülálló horgászparadicsom.
Zöldfelület
A faház mellett és a terasz előtt lévő terület ideális a grillezésre, pihenésre, napozásra, kikapcsolódásra egyaránt.
Parkolás
A Tassi Horgásztanya Üdülőszövetkezet (Balázs tanya) körbekerített területére a tagok távvezérléssel nyitható kapun hajthatnak be a kerítéssel körbevett üdülőterületre, így a faház közelében az autó parkolása kényelmesen megoldható.
Tároló
A kerékpárok, szerszámok/eszközök tárolása a 4 m2 területű, beton alapra épült tárolóban megoldható.
Jöjjön, nézzük meg együtt!
Várjuk jelentkezését akkor is, ha eladó, vagy kiadó ingatlana van, vagy banki hitelre lenne szüksége a kívánt ingatlan megvásárlásához. A Classingatlan magas színvonalon képviseli az Ön érdekeit.
Hétvégén is várjuk hívását.
06 70/94-888-04