Leírás
Ha lehetne csak úgy a lakáshoz hozzátenni pár négyzetmétert, a világért sem adnánk tovább rajta – ennek hiányában viszont keressük az új tulajdonosát, akit hasonlóan boldoggá tesz, mint bennünket tett.
A lakás a 13. kerület közkedvelt részén, a Gyöngyösi sétány mellett található a Metrodom által 2020-ban épített Madarász 38 lakóparkban. Sok szempontot figyelembe véve választottuk ki a lakást a projekten belül– 5. emeleti, belső udvarra néző a lakás, így az utca zaja nem hallatszódik be, illetve így van lehetőség a naplementékben gyönyörködni minden este a hangulatos kis erkélyünkről (4,7 négyzetméter) a nyugati tájolásnak köszönhetően – még a Budai-hegységet is látni már ennél a magasságnál. BC épületben található a lakás, ami azt jelenti, hogy szemben velünk a zárt, belső park van a leghosszabban, nem tudnak a szomszédos telkekről kellemetlenül közel beépíteni, a szellős tér örök. A szaunák (finn és infra) és edzőterem szintén ebben az épületben helyezkedik el, így csak egy lift választ el tőlük. De a közösségi térhez és a portaszolgálathoz is eljutunk az épületen belül egy folyosón akár egy pólóban és papucsban, ha csomagot kell átvennünk. A porta és biztonsági szolgálat 0-24-es a lakóparkban, így az őr és a felszerelt kamerák felelnek a biztonságért.
A lakásban már az építkezés során kértünk módosításokat - falat vettünk ki, hogy növeljük a térérzetet, illetve egy külön álló wc-t alakítottunk ki, így helyet adva a mosógépnek és szárítógépnek a fürdőszobában. Klíma elvezető csövezést a falba tettük a letisztult design érdekében a nappaliban. Kértünk redőnykapcsolókat minden redőnyhöz, így „manuálisan” is állíthatóak a motoros redőnyök, vagy akár applikációból is vezérelhetőek távolról, az okosotthon részeként. Ha már az árnyékolásnál tartunk – Umbroll könyökkaros napellenzőt szereltettünk az erkélyre, ami távirányítóval ki és behajtható.
A konyhában Egger bútorlapból és festett MDF lapokból készült beépített szekrények vannak, prémium Blum vasalattal. A beépített eszközök az eladási ár részét képezik – Electrolux hűtő, főzőlap, páraelszívó, sütő, mikró, illetve Bosch mosogatógép. Szintén ebből a festett MDF lapokból készült az előtér egyedi beépített szekrénye.
A beépített szekrények adta tárolási lehetőségeken kívül van egy külön kis tároló helység – mindent is elnyel és semmi nincs szem előtt. Nekünk a babakocsi is befért ide, de ha valaki maximalizálná a helyet, akkor a babakocsit tárolhatja a ház erre kijelölt tárolójában is.
A rezsije nagyon alacsony a lakásnak. A lakóparkban házközponti hagyományos, kondenzációs gázkazánok mellett Dual Eco rendszerben hőszivattyús kazánok is működnek. Lakásonként egyedi mérőórák vannak. A tavalyi év fűtési szezonjában a havi átlag fűtésszámlánk például 1900 HUF volt 23 fokos szobák mellett. A lakás közös költsége 29 450 HUF, ami tartalmaz sok mindent: közös helységek takarítása/világítása fűtése, szauna és edzőterem üzemeltetése, szemétszállítás, kertészet a közös zöldfelületen, 24 órás portaszolgálat, gondnoki szolgáltatások, közös képviselő díja.
A lakáshoz kötelezően megvásárolandó egy nagyobb méretű kocsibeálló és a mögötte elhelyezkedő, zárható tároló (4 m2) a mélygarázsban. Együttes ára 10,000,000 HUF. A garázs közös költsége 5900 HUF, a tárolóé 1000 HUF havonta. Ezen a szinten biciklitárolók is kialakításra kerültek az épület több pontján.
Milyen a lakóközösség?
Röviden szuper. Hosszabban: csendesek, nyugodtak, az elmúlt 5 évben egy szomszédhoz sem kellett átmennünk hangzavar miatt. Nem véletlen a nagy benti játszótér sem, sok kisgyermekes család él itt, nekik például van közös halloweeni buliszervezés, Mikulásozás is. A mi lakásunknak a szintünkön alig van közös falfelülete szinten szomszédos lakással, gyakorlatilag a felettünk/alattunk lakók az egyedüliek, akiket hallani lehetne (de nem hallottuk soha). Soha nem laktunk ilyen csendes lakásban, pedig egyetemi éveink alatt jó pár helyen megfordultunk.
Milyen a környék?
Nehéz összeszedni, annyi minden van. Talán ez fog a legjobban hiányozni, ha el kell innen költöznünk – ennek az infrastruktúrának nehéz a párjára akadni. Duna Pláza, Gyöngyösi sétány, Shopland – 5 perc séta mind. Bolt, gyógyszertár, pékség, posta, kávézó, menzák – nem hogy van, hanem válogathatsz is, hogy melyikbe menj.
M3 metró és buszmegállók 6 perc séta, belvárosba vagy 20 perc alatt. Egy metrómegállóra vagy 10 perc sétára van Volán buszállomás és vasútállomás is. Közösségi roller/autózás elérhető, szabad parkolót mindig találni a környéken, ha valaki jönne hozzád. Street workout, játszóterek, csomagpontok (Foxpost, GLS, Packeta, Alza, Sameday) szintén megtalálhatóak. A Duna part és a Népsziget is közel található – utóbbi egyre több szórakozóhellyel, Római part miliőt követve.
Ha felkeltette az érdeklődésed a hirdetésünk, keress bizalommal és a részleteket megbeszéljük telefonon, vagy akár egy kávé mellett a lakásban ha megtekintenéd.
Ingatlanközvetítők segítségét nem kérjük – köszönjük!