Az OTP Bank munkatársai a neked megfelelő napszakban veszik fel veled a kapcsolatot.
Hitelfelvétel esetén akár egy héttel rövidebb lehet az ügyintézés.
Ez az ingatlan a nálunk meglévő adatok alapján azonnali értékbecslésre alkalmas lehet.
A becslés a hirdető által megadott adatokon alapul. A jelen tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek és nem teljes körű, az egyes feltételek a hitelbírálat eredményétől függően változhatnak. Kérjük, a részletekről tájékozódj az OTP Bank fiókjaiban vagy az OTP Bank honlapján közzétett vonatkozó Üzletszabályzatokból és Hirdetményekből.
VIII. Kerület, Őr utca, 25 m²-es, 1. emeleti, társasházi lakás
A VIII. kerület, csarnoknegyedében kínálok befektetési célból egy társasházi lakást.
Diákok, fiatalok első lakásaként is megfelelő lehet.
Iskolák, gimnázium, egyetemi kollégiumok, művészkocsmák, éttermek, szórakozási lehetőségek néhány percen belül elérhető sétatávolságra.
A lakás egy 1870-ben épült, nosztalgikus, kimondottan bájos, kovácsoltvas körfolyosós ház első emeletén található.
Alapterülete 25 négyzetméter, amit 16 négyzetméteres, 170 cm belmagasságú galéria tesz tágasabbá, élhetőbbé.
A lakás teljes felújítására 2014-ben került sor, új elektromos hálózatot, fürdőszobát is kapott.
A fürdő hidromasszázs zuhannyal lett megépítve.
Tisztasági festés idén történt.
A konyhában gáztűzhely, a fürdőben villanybojler, a fűtésről-hűtésről klíma gondoskodik, valamit infrapanel és padlófűtés is.
A vételár részét képezi még a mosogatógép és a mosógép is.
Modern lakás, modern, új gépekkel, modern, új berendezéssel, amely megegyezés szerint maradhat.
Az ingatlan azonnal költözhető, tehermentes, jogilag rendezett.
Gyakorlatilag rögtön ki is adható, köszönhetően a teljes berendezésnek, teljes gépesítésnek.
Várom megkeresését, amennyiben nem szívesen maradna le erről a remek lehetőségről!