Az OTP Bank munkatársai a neked megfelelő napszakban veszik fel veled a kapcsolatot.
Eladó ház Balatonszárszó
Balatonszárszó története hosszú évszázadokra nyúlik vissza, és gazdag múltja sok érdekességet rejt.
Balatonszárszó területe már az őskorban is lakott volt, amit különböző régészeti leletek is igazolnak. A honfoglalás után a terület a magyar törzsek birtokába, és a középkor folyamán került kiépült a település. A falu nevét először 1082-ben említik írásos források Zarzonéven.
A 18. században a falu újra benépesült, főként magyar telepesekkel. A mezőgazdaság és az állattartás továbbra is meghatározó volt, de a 19. században a Balaton-parti települések sorában Balatonszárszó is egyre inkább turisztikai központtá kezdett válni.
A 20. század elején Balatonszárszón több nyaralóhely alakult, egyre több villát és nyaralót építettek. A legmeghatározóbb esemény azonban József Attila tragikus halála volt 1937-ben.
A 20. század második felében a balatoni idegenforgalom fellendítésével Balatonszárszó is egyre kedveltebb üdülőhellyé vált.
A rendszerváltás után Balatonszárszó megtartotta nyugodt, családbarát jellegét, elsősorban a pihenésre, kikapcsolódásra vágyó turisták keresik fel. A település kulturális és történelmi öröksége, valamint természeti adottságai továbbra is vonzóak a látogatók számára.
A Balaton közvetlen közelében, mindössze 50 méterre a parttól, szabad strandtól, eladó egy modern megjelenésű, minimál stílusú nyaraló.
Az épület függőleges teherhordó rendszere SAN-Team rendszerű könnyűszerkezetes technológiával készült. A könnyűszerkezetes acélvázas falépítési rendszer lényege az 1 mm-s horganyzott acéllemezekből hidegen hengerelt „U” (150X50X1) és „C” (150X50X1) profilú pillérváz, amelyet építőlemezzel burkolnak. A falvázak jellemző 62 cm távolsága, a falpaneleket csavarozással rögzítik egymáshoz. A falpanelokat a fogadószinthez dübellel rögzítik. A földszint feletti közbenső födém fagerendás szerkezetű. Az épület lépcsője könnyűszerkezetes szerkezetű.
Az épületben közös használatos terek (előtér, konyha, étkező, nappali) 4 szeparált hálószoba (mindegyik külön fürdőszobával, gardróbbal), szauna - zuhanyzó (belső megközelítési lehetőséggel, szerszámkamra és élelmiszer kamra, és „toronyszoba” erkéllyel kerültek kialakításra.
Az épület akár egész évben használható. A gáz cirkó fűtéshez szükséges gázt, egy telepített konténeres gáztároló biztosítja.
A nyaraló világos, nagy üvegfelületekkel rendelkezik, így egész nap természetes fényben fürdik. A földszinten a kertből közvetlen rálátás van a Balatonra. A teraszról vagy az emeleti szobákból, erkélyekről páratlan balatoni panorámában gyönyörködhetünk.
A Balaton közelsége miatt kiváló lehetőség nyaralónak, de értékálló befektetésként is remek választás.
Balatonszárszó ideális célpont azoknak, akik pihenésre, kulturális élményekre vagy természet közeli kikapcsolódásra vágynak.
450000000 Ft
Referencia szám: NY012400-ZE