Az OTP Bank munkatársai a neked megfelelő napszakban veszik fel veled a kapcsolatot.
A becslés a hirdető által megadott adatokon alapul. A jelen tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek és nem teljes körű, az egyes feltételek a hitelbírálat eredményétől függően változhatnak. Kérjük, a részletekről tájékozódj az OTP Bank fiókjaiban vagy az OTP Bank honlapján közzétett vonatkozó Üzletszabályzatokból és Hirdetményekből.
Kadocsai dupla akár rezsi nélkül
Eladóvá vált az alábbi kétlakásos családi ház garázzsal, pincével és egy pont jó méretű kerttel. Az ingatlan egy 81,7 m2-es, valamint egy 40,5 m2-es lakásból, tárolóból és nyári konyhából áll. Mindkét részhez tartozik egy-egy fedett terasz, melyből a kisebb 4,25 m2-es, a nagyobb 13,9 m2-es. Két generáció is kényelmesen élhet egymástól függetlenül, vagy a kisebb lakás kiadásával mindig biztos bevételt biztosíthat saját maga számára.
A nagyobb lakórészben két nagyméretű, míg a kisebben egy 15,6 m2-es szoba van. Mindkét lakás fürdőszobájában kád található. A telek mérete 1049 m2, van rajta egy 22 m2-es garázs, melléképületek, valamint az első lakás alatt egy 25,8 m2-es pince húzódik.
A felújítások során jelentkező egyik legnagyobb költség jellemzően a tető. A főépület tetőszerkezete 2019-ben teljes körű felújításon esett át és a nagyobb terasz polikarbonát borítása is ekkor készült el. A fűtésről 2022-ben újra rakott cserépkályhák és konvektoros fűtés gondoskodik. A meleg vizet az egyik lakásban villanybojler, míg a másikban gázbojler biztosítja. Elektromos áram tekintetében 3 x 16 A áll rendelkezésre. A nagyobb lakásban kétrétegű nyílászárók kerültek beépítésre. Az utcafronti ablakok redőnyösek, míg a többi spalettával ellátott.
Elhelyezkedését tekintve a Kadocsa utca Budai úthoz közel eső részén található, így akár jól látható és megközelíthető helyen lévő vállalkozás kialakítására is gondolatébresztő lehet. Emellett közel a belváros, az M7-es és a nagyobb bevásárló központok, valamint innen Budapest és a Balaton is könnyen elérhető.
Az ingatlan tehermentes, azonnal költözhető, a benne lévő bútorok megbeszélés tárgyát képezik.
Ajánlom összeköltöző generációknak, vállalkozásra, vagy a kisebb lakás kiadásával akár egy rezsimentes kertes házra vágyóknak a belvárostól 10 percre.
Kérdés, megtekintés esetén a hét bármely napján hívjon bizalommal!
Boros István