Az OTP Bank munkatársai a neked megfelelő napszakban veszik fel veled a kapcsolatot.
A becslés a hirdető által megadott adatokon alapul. A jelen tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek és nem teljes körű, az egyes feltételek a hitelbírálat eredményétől függően változhatnak. Kérjük, a részletekről tájékozódj az OTP Bank fiókjaiban vagy az OTP Bank honlapján közzétett vonatkozó Üzletszabályzatokból és Hirdetményekből.
Leírás
Veszprém vármegyében, Iszkázon, nyugodt, csendes településen kínálok megvételre egy 190 m2-es remek elrendezésű, kétszintes, 2 generáció együttélésére is alkalmas, igazán otthonos családiházat. A belső tereket felújították, az udvar füvesített, az ingatlant kerítés veszi körül. A ház kiváló statikai és szerkezeti állapotú, minden helyiségére jellemző, hogy világos, igazán otthonos. A község a vármegye nyugati széle közelében fekszik, a Somló hegyétől mintegy 6 kilométerre nyugat-északnyugati irányban. Tömegközlekedéssel és személygépkocsival könyen érhető Jánosháza és Pápa térsége. Az 1981-ben épült tégla szerkezetű ingatlan nappaliból 5 teljes értékű külön bejáratú szobából, 1 félszobából, előszobából, konyhából és étkezőből, két fürdőből és WC-ből, közlekedőből, 1 tárolóból, pincéből, kazánházból áll. A lenti és az emeleti lakóteret egy világos lépcsőház köti össze. A földszinti lakórész 2018-ban teljes felújításon esett át amelynek keretében: kicserélték az ablakokat (redőnnyel és szúnyoghálóval látták el) - kicserélték a víz-és villanyvezetékeket - fürdőszobát felújították- felső szint központi fűtését ekkor alakították ki - új konyhabútor került beépítésre (sütővel, indukciós főzőlappal, elszívóval, mosogatógéppel) - a szobákba laminált parketta burkolat került, a többi helyiségbe járólap. - hűtő-fűtő klímát szereltek a házba. A ház további részében garázs, tároló helyiségek, üzlethelység foglal helyet. A különálló régebben üzletrhelyiségként funkcionáló téglaház felújítandó állapotú, vállalkozásra, hobbi tevékenységre vagy akár vendégház kialakítására is alkalmas. Az alsó szinthez 17,7 m2-es fedett terasz kapcsolódik, ami kellemes pihenési lehetőséget nyújt a nyári napokra. Az udvari rész teljesen rendezett, több melléképülettel, gyümölcsfákkal. Minden megtermelhető a kertben akár egy nagyobb család szükségletéhez. Téli hideg napokon a ház melegéről központi fűtéssel, radiátoros hőleadással, vegyestüzelésű kazán és hűtő-fűtő klíma gondoskodik. A meleg vizet villanybojler szolgáltatja. Tetőszerkezete kifogástalan állapotú. A nyílászárók mindenhol új, korszerű műanyagok, redőnnyel felszereltek, a tetőtér velux tetőtéri ablakokkal ellátott. A ház elhelyezkedése szempontjából meglehetősen jó adottságokkal rendelkezik, tágas, világos terek és nagy udvar tartozik hozzá. Ajánlom mindazon érdeklődők figyelmébe, akik falun, de mégis több városhoz közel, nyugodt családias környezetben keresnek otthont. Az OTP Ingatlanpont teljes körű ügyintézéssel áll az eladók és a vevők rendelkezésére. A kínálatunkból választott ingatlan finanszírozásához kedvezményes hitelkonstrukciót kínálunk. Az adásvételi szerződés megkötéséhez igény szerint megbízható ügyvédi közreműködést biztosítunk, és segítséget nyújtunk az adásvételhez kapcsolódó ügyek intézéséhez is. Az ingatlanról készült alaprajz, illetve fényképfelvételek az Otp ingatlanpont szellemi tulajdonát képezik. Amennyiben felkeltette érdeklődését az általam kínált ingatlan, keressen bizalommal!