Nehéz helyzetekben van a legnagyobb szükség a jó ötletekre – lehetne a mottója a fűthető üveg szabadalmaztatójának. Történetük egészen 2008-ig nyúlik vissza, amikor a recesszió miatt először a napelemgyártásba fogtak bele, majd inkább visszanyergeltek a saját profiljukhoz és az építészeti üvegek innovációjára kerestek lehetőségeket. Így született meg a fűthető üveg, ami bő 10 éve az összes minősítéssel, szabadalommal és nemzetközi elismerésekkel rendelkezik.
Erre a kérdésre kezdték keresni a válaszokat 2008-ban itthon. Hogy miért is ekkora a jelentősége a fűthető üveg megjelenésének arra kész a válasz. Egy ingatlan hőszigetelésének a legnagyobb vesztesége az üvegfelületekből adódik, ha minden egyéb rendben van. Márpedig az üveg nélkülözhetetlen az építészetben, belsőépítészetben, tehát valamilyen újításra volt szükség, hogy az emberek ne féljenek a hatalmas ablakoktól, teraszajtóktól.
Megkezdődtek a kísérletek a a Rákosy Glassnál, hogy milyen technológiával lehet fűthetővé tenni az üveget, ami viszonylag gyorsan eredményhez is vezetett. A megoldást a nanotechnológia jelentette, ami elektromosság hatására melegíteni kezdi a bevont felületet. Használhatod kiegészítő fűtésként, de akár választhatod csak ezt az eljárást, hogy meleggé varázsold otthonod.
A lépcső korlátja és a hatalmas ablakok is működhetnek fűthető üvegként
A technológia, amivel nem az utcád fűtöd
A hagyományos fűtési rendszerek – legyen az fa- gáz- vagy vegyestüzelésű megoldás, abban a tulajdonságukban megegyeznek, hogy a lakás belső levegőjét melegítik fel. A levegő jelentős része viszont kiszökik az ablakon, kéményen át. Amellett, hogy a keletkező füst számos káros anyagot tartalmaz, a fűtésre használt rendszerek általában korszerűtlenek és környezetszennyezőek.
A komfortérzetünk miatt muszáj a megfelelő hőszigetelési eljárásokkal felvértezni otthonunkat akár már az építkezésnél, akár egy későbbi felújítás során. A hőszigetelés hozzájárul a fűtési rendszer hatékonyabbá tételéhez, hiszen kevesebb energiával is elérheted a kívánt hőfokot. A szemmel nem látható nanotachnológiás réteg által termelt hő 98 százalékát egy hőtükör visszatükrözi, így mindössze 2 százalék meleg levegő szökik el. Ezért bőven elég 18-19 Celsuis fokra felmelegednie, a tested azt fogja hinni, hogy a szokásos 22 fok van a szobában.
A Vadász György tervezte ingatlan csupa üvegfelület, hogy áradjon be a természetes fény
Milyen üvegfelületet lehet fűteni?
Lényegében bármilyen üvegfelület bevonható a fűtő tulajdonságú anyaggal:
• ablakot • teraszajtót • zuhanykabint • tükröt • vendéglátóhelyek üvegfalait • asztallapot
Ha nem átlátszó üvegfelületre van feltétlenül szükséged, akkor kérheted egyedi dizájnnal a kivitelezést.
A padlótól plafonig érő üvegfelületek előtt megszűnik a kellemetlen hideg érzés ha fűthető üvegből készül
Modern és környezettudatos
A tudatossági szint következő állomásán olyan fűtési megoldások szerepelnek, amik gazdaságosak, nincsen melléktermékként semmilyen keletkezett károsanyag, valamint környezetkímélőek. Az egyik legnépszerűbb innovatív megoldás a hőszivattyú, de emellett is vannak lehetőségek magasabb szintre lépni a fűtési mód kérdésében.
A fűthető üveg infrapanelként működik, ami röviden annyit tesz, hogy nem a levegőt melegíti, hanem a hatósugarában lévő tárgyakat. Ezekről aztán visszaverődik a sugárzás, ami már a környezet levegőjét melegíti. Ha számodra fontos a megújuló energia használata, akkor kombinálhatod egy kis házi erőművel. Plusz pont, hogy integrálható okosotthon rendszerbe és távolról vezérelhető.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között