2023.08.11.Szerző: Bohus Péter #eladóház #építkezés

Ezek a félig kész álomházak, amikre már most azt mondod: kéne

Ezek a félig kész álomházak, amikre már most azt mondod: kéne

Az utolsó magyar polihisztorként említik Bíró Zoltánt ebben az örményesi ingatlanhirdetésben, amelynek középpontjában Bíró egykori kastélya áll, amelytől megválna tulajdonosa. Vagy Pákozdon ülnél bele ebbe a puha luxusba?


Egy hétszobás kastélyt szeretne eladni a tulajdonosa. Az örményesi villa jó statikai állapotban van, bő 15 éve megoldották a szigetelést, teljesen új homlokzati vakolat készült, megcsinálták a tetőt, a két külső emeleti terasz kovácsoltvas korlátait egy díszműkovács felújította, a nyugati oldalon egy kétszintes télikert épült. Készített homlokzati fa nyílászárókat is, amik befóliázva a beszerelésre várnak. A területhez jó állapotú, aszfaltozott magánút vezet.

elado-villa-kastely-ormenyes-75878383-t6.webp

Az is kiderül a hirdetésből, hogy Bíró Zoltáné, az 1898-ban született földbirtokosé volt egykor, majd múzeumként működött, és már évek óta arra vár, hogy valaki megvegye. És az is, hogy még jelentős munkákra van szükség, hogy beköltözhess.

Kellene?

A következő egyszintes épület Pákozdon található. Illetve még nem található, de már a képekből kiderül, hogy bármelyik amerikai filmben megállná a helyét. Azonban ez itt Bellavölgy és egy 900 négyzetméteres telek, amelyért 8 millió forintot kérnek, amire ráépülhet a Nolen fantázianevű típusház.

elado-csaladi-haz-pakozd-93871662-t6.webp

A Nolen 125 négyzetméter lakóterű, BB energetikai besorolású, megújuló energiát hasznosítva szinte rezsimentes. A ház fűtésrendszere később napelemről is táplálható, így akár rezsimentesen fenntartható.

Kellene?

Nagyon menőnek tűnik ez a pomázi, még építés alatt lévő ház. Ha eltekintünk a számítógépes grafika teljesítményétől, az egyértelműen látszik, hogy a fenyőfák már ott vannak a kertben, sokszor pedig ennyi is elég ahhoz, hogy szerelembe ess.

elado-csaladi-haz-pomaz-90414521-t6.webp

Tényleg megéri leülni egy kicsit, és elképzelni ebben a házban a jövőt: mesebeli környezet egy csodálatos patakparton, gyönyörű 30 éves Nordmann fenyők és diófák társaságában. Extra szempont, hogy a vízellátás fúrt kúttal megoldott, ami hosszútávon sokkal gazdaságosabb, mint a vezetékes víz.

Kellene?


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 155 115 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

A gyorsan és fenntartható LSH készházakkal épül a jövő
2024.11.04. #építkezés #újépítésű
A gyorsan és fenntartható LSH készházakkal épül a jövő
Vannak, akik csak meglátják leírva az építkezés szót és máris feszültté válnak, hiszen egy ház felépítése valóban stresszes, hosszadalmas, nem utolsó sorban pedig költséges folyamat lehet. Megfelelő hatékonysággal és innovációval azonban ennek nem feltétlenül kell ilyennek lennie. Az LSH Készházak Zrt. paneles lakóházai gyors, precíz és fenntartható megoldást kínálnak minden építkezés előtt állónak.
Ezért verte fel ma ez a 14 helikopteres járat a Budai-hegyeket
2024.09.12. #építkezés #tippektrükkök
Ezért verte fel ma ez a 14 helikopteres járat a Budai-hegyeket
Egyedülálló a privát magyar építészettörténetben, hogy az építőanyagokat csak légi úton lehessen a helyszínre szállítani, és ehhez egy nagy teljesítményű helikoptert vegyenek igénybe. Csütörtökön ez is megtörtént Tahitótfaluban.
Metrodom Care: A törődő biztonság
2024.08.12. #építkezés #energiahatékonyság
Metrodom Care: A törődő biztonság
Te is arra vágysz, hogy a lakásvásárlásod kiszámítható legyen? Fontos, hogy az átvétel után ne érjen csalódás, hogy mégsem azt kaptad, ami a szerződésben volt? Már azt is sikernek éled meg, ha be tudsz költözni, még ha nem is akkor, amikorra ígérték? Innen szép nyerni – mondják sportolói körökben. A Metrodom viszont a legjobb minőségű otthonok megépítésére törekszik, valamint hogy a vásárlási folyamat az elejétől a végéig átlátható és biztonságos legyen. Mert a vásárló érdeke az ő érdekük, és azt tartják: az előítéletelekkel egy módon lehet leszámolni: fair play-jel. Ez a Metrodom Care.
Igen, ezeket az épületeket tényleg állatokról formázták
2024.07.20. #dekor #építkezés
Igen, ezeket az épületeket tényleg állatokról formázták
Néha nemcsak a mi képzeletünk szabadul el, hanem a kivitelezőké és a finanszírozóké is, és olyankor valósággá válnak azok a csodák, mint amilyeneket az alábbi gyűjtésünkben bemutatunk.
Új fázisba került az angyalföldi BlueSide és a GreenTop lakóparkok kivitelezése
2024.07.17. #ingatlanbefektetés #építkezés
Új fázisba került az angyalföldi BlueSide és a GreenTop lakóparkok kivitelezése
A földmunkák és az alapozás befejezése után folytatódik az AVICO két angyalföldi lakóingatlanfejlesztése. A természet- és vízközeli BlueSide, valamint a nagyvárosi panorámát nyújtó, zöld tetőkertes GreenTop projektekkel összesen 120 új, modern és fenntartható otthonnal bővül a XIII. kerület. A környezetbarát megoldásokkal felszerelt lakóparkokat várhatóan 2025 végén adják át.
Mit csinál a statikus, és mikor van rá szükséged?
2024.06.26. #eladóház #építkezés #felújítás
Mit csinál a statikus, és mikor van rá szükséged?
Aki építkezik, annak olyan építészmérnökre van szüksége, aki elkészíti a terveket akár egy új ház, akár a régi átépítéséről van szó. Megállapodás kérdése, hogy kiviteli tervet is készíttetsz-e vele, illetve vállalja-e annak felügyeletét. A statikus lényegében az építész jobb keze, számol és tervez, hogy egy adott ingatlan hosszú ideig stabilan álljon az alapokon. Lakóház építésekor jogszabály írja elő a statikus felkérését, de vannak esetek, amikor ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott a statikus bevonása.
Ronda vagy egyedi? Ezekről a házakról nehéz ezt eldönteni
2024.06.22. #dekor #építkezés
Ronda vagy egyedi? Ezekről a házakról nehéz ezt eldönteni
Olyan építészeti megoldásokat mutatunk ebben a cikkben, amiknél az esztétikum a praktikum kárára teljesedik ki, és már túl izgalmasok is ahhoz, hogy jól lehessen bennük élni. Persze vannak, akik megpróbálták.
Egy év múlva több ezer milliárd forint ömölhet az ingatlanpiacra?
2024.05.25. #építkezés #újépítésű
Egy év múlva több ezer milliárd forint ömölhet az ingatlanpiacra?
Az OTP Otthon meghívására a legnagyobb ingatlanberuházók vezetői ültek egy asztalhoz, hogy a jelenről és a jövő évi kilátásokról beszéljenek. Becsei András, az OTP vezérigazgató-helyettese elmondta, minden harmadik lakáshitelt az OTP folyósítja. Tardos Gergely elemzési igazgató szerint ez volt a legrövidebb lakáspiaci recesszió, és jó két év következik.
Hét bő év után esett mélypontra az új lakások piaca
2024.05.16. #építkezés #újépítésű
Hét bő év után esett mélypontra az új lakások piaca
2024 első negyedében sokéves negatív rekordok dőltek meg a használatba vehető új otthonok számát és a közeljövő várható fejlesztéseit mutató építési engedélyeket illetően is.