Százával vannak olyan magyar települések, amelyek csak a képzeletben léteznek, viccekben, filmekben, irodalmi alkotásokban. Ezek nagy részének az elnevezése kifejezetten szórakoztató, elég csak egy kicsit ízlelgetni őket, és máris beindul a fantázia. Ilyenekből állítottunk össze egy korántsem hiánytalan listát. A teljes névsor hatalmas, és feltehetően naponta bővül újabb és újabb találmányokkal.
Az effajta elnevezések nagy része viccnek szánt nyelvi játék, az alábbi felsorolásban ezekre találhatók példák. Néhány klasszikushoz és kevésbé klasszikushoz kis szótörténetet is fűztünk, a többi értelmezését, lehetséges eredettörténetük elgondolását az olvasóra bízzuk.
Számos tanulmány foglalkozik a témával, ezért annak, aki mélyebben érdeklődik a fiktív helynevek iránt, érdemes fellapoznia a jelenséget jóval bővebben tárgyaló írásokat is. Tehát nem átverés, legfeljebb vicc lenne az alábbi településeken eladó ingatlant hirdetni, még ha honlapja is van egyiknek-másiknak, és létező településnév ihlette. Kezdjünk egy olyan közismert névvel, ami mögött, ha nincs is konkrét település, de valós helyekkel azonosítható.
Rákosborzasztó, avagy Rákosrettenet
Lenézett, falusias világvége, valahol a valódi Budapesten túl, ahová csak kényszerből megy a szerencsétlen sorsú polgár. Ezt jelentik nagyjából a főváros belsőbb részein élő, gúnyolódó kedvű lakók által régóta és ma is aktívan használt fiktív Rákosborzasztó és Rákosrettenet településnevek. A politikai korrektség kívánalmát ez esetben értelmetlennek nyilvánító nyelvhasználók általában a Zuglótól és Kőbányától keletre fekvő városrészeket halmazosítják így, nevetgélve.
Az ötvenes években Budapesthez csatolt keleti végek lakosságának esetleges érzékenységét tehát kacarászva sutba dobó „belvárosiak” többek közt Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákoscsaba, Rákoskert és Rákoshegy városrészeket illetik a Rákosborzasztó névvel.
A belvárostól borzasztó messzinek ítélt peremkerületek közös, alternatív neve feltehetően a taxisoktól ered. Amikor ugyanis a piros-fehér kockasoros Zsigulikkal és elődeikkel ilyen városrészbe kellett utast szállítaniuk, az biztos bevételcsökkenést jelentett számukra, ráadásul a burkolatlan, rossz földutak miatt a tengelytörés sem volt ritka.
Hol kapsz még a fővárosban 286 ezer forintos négyzetméteráron házat? Hát itt!
Egy másik elmélet szerint inkább arról van szó, hogy a Rákos-patak vidékén több vasúti fővonal is áthalad, a befelé tartó személyvonatok pedig nem messze a főpályaudvari cél előtt még sorban meg kellett, hogy álljanak az egymástól kőhajításnyira fekvő megállókban. Ezt kínzónak érezhették a távolról érkező, órák óta zötykölődő utasok, akikben a Rákos előtagú állomásnévtáblákat nézegetve könnyen megfogalmazódhatott alternatívaként a borzasztó vagy a rettenet utótag.
Mucsaröcsöge
Feltehetően a létező Csajág település egyik régi, már megszűnt vasúti megállóhelye, Csajágröcsöge nevéből származik. Esetleg a Győr-Moson-Sopron megyei Röjtökmuzsaj község nevének is köze lehet hozzá.
Bivalybasznád
Kialakulása ismeretlen, de hasonlóan számtalan más, fiktív, vicceskedő településnévhez, a faluval, vidékkel összefüggésbe hozott és gúnyolódást kiváltó sztereotípiák sűrítménye. Negatív előítéletként megjelenik benne a földművelés és állattartás dominálta, nevetségesen egyszerű élet, a primitív, ingerszegény környezet, a testiség és a műveletlenség. Persze senki ne gondolja, hogy a falusi élet valóban ezzel lenne egyenlő. Sőt!
Jászkarafaszajenő
Hasonlók mondhatók el Jászkarafaszajenőről, mint Bivalybasznádról, talán annyi különbséggel, hogy van egy majdnem ugyanilyen nevű valódi település is: Jászkarajenő.
Jászkarajenőn szépen felújítottt ház várja új tulajdonosát.
Betononfüred
A Greenpeace Magyarország Egyesület kisfilmjében említett lehetséges új neve a Fertő-tó beépítés előtt álló magyarországi részének. Valószínűleg Balatonfüred nevéből ered az elnevezés.
Alsótiszabánatos
Bödőcs Tibor a 2020-as M1-híradó paródiájaként készült műsorában említi meg ennek a településnek a nevét.
Balatonátokháza
A Família Kft. című kilencvenes évekbeli tévésorozat egyik fiktív helyszíne. A történet szerint az egyik szereplőnek itt van büféje.
Balatonmackóalsó
Fábry Sándor kitalációja az egyik kabarétréfájában.
És akkor még néhány, komment nélkül:
A lista elsődleges forrása a Wikipédia
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között