2023.05.02. #ingatlanvásárlás #ingatlaneladás #ingatlanhirdetés

Ezeket a szavakat könnyen rosszul használhatod, amikor ingatlanokról beszélsz

Ezeket a szavakat könnyen rosszul használhatod, amikor ingatlanokról beszélsz

Annyiféle ingatlanra használják a penthouse, a loftlakás és hasonló jól hangzó szavakat, hogy itt az idő rendet tenni az ügyben. Első körben a lakástípusokat vesszük át!


Ingatlanok keresésekor óhatatlanul megismerjük a szakzsargont is: az egy dolog, hogy például már magunktól is jól használjuk a kaució kifejezést, de nagy hirtelen az is kiderülhet, hogy az a két szó, amit eddig ingatlanokra (lakás, ház) használtunk, valójában egyáltalán nem elég. Az már egy másik kérdés, hogy sokszor nemcsak mi és az eladók, de még az ingatlanosok is össze-vissza használnak jól hangzó szavakat. Mi most kicsit abban segítünk, hogy a jövőben már mindenki ugyanazt értse egy szó alatt, ha például elhangzik, hogy penthouse.

Garzon

Ez még stimmel általában, bár itt is vannak félreértések. Kis alapterületű, legfeljebb 40 négyzetméteres, fél- vagy egyszobás lakás. Leggyakrabban a WC és a konyha is külön helyiség, elválasztva a szobától. Tehát a méret a fontos, illetve a leválasztott helyiségek.

Íme egy igazán tipikus garzon:

elado-teglalakas-budapest-iii-kerulet-filatorigat-91137545-t6.jpg

Stúdiólakás

A garzon szót már nem szeretjük, sokan emiatt a jóval trendibb stúdiólakást írják a hirdetésbe. A baj csak az, hogy a stúdiólakás nem garzon, ezekben ugyanis a konyha, az előszoba és a hálószoba sincs leválasztva a nagyszobától. Ráadásul ez nem is azt jelenti, hogy kicsi: bár a legtöbb stúdiólakás nem bír túl nagy alapterülettel, valójában hatalmas is lehet, hiszen inkább az elrendezés a lényeg. Érdemes megjegyezni, hogy a két műfajt nem véletlenül keverik, az angolban ugyanis a flatlet használatos a garzonlakásra, de ott is gyakrabban hívják studio apartment-nek ezeket is.

elado-teglalakas-debrecen-88243470-t6.jpg

Manzárd

Gyakorlatilag minden tetőtéri lakást így hívunk, pedig a legtöbb nem teljesíti a “manzárdság” alapkövetelményeit: a manzárd ugyanis egy tört síkú nyeregtetőfajta, ami felfelé 45 foknál nagyobb, leggyakrabban 70-80 fokos dőlésszöggel kezdődik, majd egy lapos, 10-20 százalékos dőlésben végződik. Emiatt hasznosítható a teljes tetőtéri alapterület is.

elado-teglalakas-budapest-xiv-kerulet-kiszuglo-89928536-t6.jpg

Penthouse

Talán a legnagyobb félreértés ezt a szót övezi, hiszen kis túlzással minden luxuslakást lepenthouse-ozunk, miközben valódi penthouse lakásból eleve alig van Magyarországon. Vannak viszont penthouse-jellegűek, de még ennek sem felel meg minden.

elado-teglalakas-budapest-xi-kerulet-madarhegy-89366445-t6.jpg

Mi az igazi penthouse? Először is az, hogy legalább négy emelet kell, hogy alatta legyen, mindig a legfelső szinten található és minimum 100 négyzetméteres. Fontos szempont, hogy legyen terasza, ami legalább akkora, mint a lakás fele, de az az igazi, ha ugyanakkora, mint maga a lakás. További szempont még, hogy legalább három égtáj felé legyen nyitott panorámás. Még nagy belmagasság jár vele, és nem árt egy medence, illetve egy tetőkert sem.

Loft

Ezt kevesebbszer rontjuk el, bár azért is lehet, mert eleve viszonylag kevés van belőlük. Ami van, az sem mind eredeti: Budapest loftlakásainak a nagyrészét ugyanis már kifejezetten loftlakássá tervezték. A loftlakás attól loft, hogy az épületet eredetileg üzemcsarnokként, gyárépületként vagy raktárként üzemeltették, hogy aztán átalakítsák őket. Kezdetben amúgy nagyon olcsók voltak, mostanra loftlakást venni a jólét egyik legbiztosabb jele.

elado-teglalakas-budapest-viii-kerulet-78890848-t6.jpg

Minimum három méteres a belmagasság, 120 négyzetméter az indulás, nem ártanak a kezeletlen betonoszlopok és az indusztriális hatású elemek sem a tökéletes hangulathoz.

Zártkerti ingatlan

Egy kifejezés, amit sokan használunk, de mégsem értünk. Ez annak is köszönhető, hogy 1987 óta nem létezik zártkert minősítés ingatlanra. A zártkerti ingatlanok gyakran a lakott területek közvetlen közelében találhatóak, és még épp a településhez tartoznak. A belterületi ingatlanok esetében az önkormányzatnak ki kell építenie az infrastruktúrát, úthálózatot, közműveket, szemétszállítást, míg a külterületi részeken ezeknek a feladatoknak az ellátása sokkal rugalmasabb.

elado-udulotelek-biatorbagy-90652419-t6.jpg

A beépíthetőség erősen korlátozott, a körülmények miatt pedig általában elég olcsó. A tulajdoni lapon még mindig szerepel, és a köznyelvben is előszeretettel használják ezt a kifejezést. Zártkertnek minősültek a településhez tartozó szőlők, gyümölcsösök, pincék, zártkerti gazdasági és pihenő célú épületek.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 153 426 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Bátrabban emeltek árat az eladók az év végén
2025.01.22. #ingatlanhirdetés #újépítésű
Bátrabban emeltek árat az eladók az év végén
Minden korábbinál magasabbra emelkedett az új lakóingatlanok ára 2024 utolsó negyedévében. Az év végére ugyanis rengeteg olyan lakóparki ingatlant hirdettek meg, amelyeknek a négyzetméterára meghaladta a 3 millió forintot - derül ki a zenga.hu ingatlankeresési és hirdetési oldal adataiból. Az általánosságban is elmondható, hogy tavaly év végén megnőtt azok száma, akik az ingatlanhirdetés feladatását követően emeltek az eredeti áron.
Hogyan add el gyorsan és jó áron az ingatlanod? 15 bevált tipp!
2025.01.19. #ingatlaneladás #lakberendezés
Hogyan add el gyorsan és jó áron az ingatlanod? 15 bevált tipp!
Eladás előtt állsz és azon töröd a fejed, hogy mivel lenne kelendőbb, előbb mit újíts fel a lakáson, és mit hanyagolhatsz? Segítünk.
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Tudod, melyik lakótelepnek van a legmenőbb neve?
2024.09.25. #eladólakás #ingatlanhirdetés
Tudod, melyik lakótelepnek van a legmenőbb neve?
Jó, segítünk kicsit már itt is: az Újpesten található Izzó-lakótelep például nagyon erős versenyző.
Tényleg megöli a Mesterséges Intelligencia az ingatlanos szakmát?
2024.09.23. #ingatlanpiac #ingatlanhirdetés
Tényleg megöli a Mesterséges Intelligencia az ingatlanos szakmát?
Milyen problémákkal néznek szembe a 2020-as évek közepén az ingatlanosok? Erre a roppant bonyolult kérdésre kerestek választ szerdán a REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum konferencián az ingatlanközvetítői szektor vezetőinek részvételével.
Miért lett éppen Zenga az otpotthonból?
2024.09.19. #ingatlanhirdetés #ingatlanpiac
Miért lett éppen Zenga az otpotthonból?
Új névvel folytatja az otpotthon.hu, ami augusztus óta már zenga.hu. Több mint 150 ezer ingatlanhirdetés, valamint sok hasznos szolgáltatás és tanács várja az idelátogatókat. Erről beszélt Lipták Zsuzsa, a zenga.hu ügyvezetője szerdán az ingatlanközvetítők konferenciáján.
Erős ellenfél jelent meg az ingatlanhirdetési piacon a Zengával
2024.08.28. #ingatlanhirdetés
Erős ellenfél jelent meg az ingatlanhirdetési piacon a Zengával
Nevet vált és mostantól zenga.hu néven működik tovább az otpotthon.hu ingatlanhirdetési és -keresőportál. A váltásra azért volt szükség, hogy az online ingatlanhirdetési piac jelenleg második legerősebb szereplője bővíteni tudja szolgáltatásait, az energikusabb, fiatalosabb névvel pedig még nagyobb közönség számára is megismerhetővé és megjegyezhetővé váljon.
Hova költöznének leginkább a magyarok?
2024.08.14. #ingatlanpiac #ingatlanhirdetés
Hova költöznének leginkább a magyarok?
Az elmúlt egy évre is igaz, hogy a vidéki magyarok nem mobilisak, legfeljebb a lakóhely szerinti vármegyén belül keresnek ingatlant. Az otpotthon.hu ingatlankereső adatbázisa szerint az óriásberuházások képesek lakóhelyváltoztatásra is rábírni az embereket: a fővárost és Pest vármegyét leszámítva azokba a vármegyékbe mutatnak komolyabb érdeklődést az ingatlanvásárlók, ahol az elmúlt időszakban megnövekedett a munkaerőigény.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.