2023.05.30.Szerző: Cs. Z. #eladólakás #budapest #újépítésű #lakópark

Budapest legmodernebb városrésze épül fel a Középső-Ferencvárosban

Budapest legmodernebb városrésze épül fel a Középső-Ferencvárosban

A kilencvenes évek végén kezdődött Ferencváros rehabilitációs programja, aminek eredményeként, ma már a lakáskeresők egyik legfőbb célpontja lett ez a városnegyed. Budapest egyik leglátványosabban fejlődő kerületéről beszélünk, ahol sorra épülnek az újépítésű lakóparkok is. Ebben az írásban kifejezetten ezt a városrészt járjuk körbe.


Ferencváros most a főváros egyik legizgalmasabb kerülete, és nemcsak a foci és a közélet miatt, hanem mert az egész kerület őrületes tempóban alakul át. Az alábbi lakóparkgyűjtésben csak néhányat érintünk, viszont ezek jelentősen meghatározzák majd a városrész új arculatát.

Kapu a jövőbe a City Pearl-nél

Nem, nem egy teljesen új kerület épül a kerületen belül, viszont azon sem csodálkoznánk, ha valaki ezt gondolná. A City Pearl ugyanis túlmutat egy háztömb és a szükséges infrastruktúra keretein, a befektetők ugyanis mintha egy maja várost képzeltek volna el, amikor papírra vetették a terveket.

citypearl.webp

Az itt épülő lakásokat korszerűség és a kényelem jellemzi, a mindennapokat pedig kényelmes erkélyek, tetőkertek valamint teraszok, hatalmas zöldterületek teszik élhetőbbé. A lakópark központi sétánya, a Grand Piazza, amit kávézók, éttermek bevásárlóközpont töltenek meg élettel, ahogy a City Pearl 2. ütemét hirdetik. A új lakásokhoz képest tágas terek, megnyugtató belmagasság, tárolók, 10 lakásos lépcsőházanként két lift, mélygarázs és folyamatos recepció is társul. Sőt, most fél áron adják a parkoló- és tárolóhelyeket minden új 2+1-es vagy nagyobb lakásvásárlás esetén.

Innen tényleg nem kell több napi élelmet magunkhoz venni, ha az ember kulturális élményre vágyik: a Művészetek Palotája három, a Bálna, a Váci utca és a Lánchíd pedig mindössze 15 perc sétányira van tőle.

A Dunához közel

32 négyzetméteres garzonoktól 127 négyzetméteres, öt szobás lakásokig válogathatsz a Millennium Residence by Cordia 109 ingatlanja közül. A kilencszintes épület tetején penthouse lakások kaptak helyet, amely mindegyikéhez erkély vagy tetőkert tartozik ebben a megújuló, folyamatosan fejlődő városrészben. A Corvin negyed rehabilitációs programjához hűen, a környék teljesen átalakul, és modern lakókörnyezetet kínál.

Millenium.jpg

A Millennium Residence by Cordia I. a Ferencvárosban, a Vaskapu utca és a Tóth Kálmán utca sarkán épül, ahonnan közösségi közlekedéssel is percek alatt elérhető a belváros. És a nap bármely időszakában hazajuthatsz, éjszakai járatok jönnek-mennek a közelben és a metrómegálló is negyedórán belül elérhető.

Ahogy fentebb is említettük, közel a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház, a Budapest Park, sportoláshoz pedig a Dandár Gyógyfürdő, vagy a Kopaszi-gát biztosít lehetőséget.

Nagy séták, nyugodt élet a Sobieskiben

A Sobieski lakópark 33 négyzetméterestől 105 négyzetméteres lakásig kínál otthonokat. A hétszintes épületben 1-4 szobás ingatlanok találhatók: És mint a ferencvárosi sorstársak, az itteni ingatlanok is közel vannak a belvároshoz, így szinte mindenhez, ami a napi rutinban elengedhetetlen.

Sobieski.jpg

Az épületben a legmodernebb műszaki hátteret alakítják ki, amitől az üzemeltetési költségek is alacsonyak, és környezetbarát fenntarthatóságot biztosít. A lakások a mennyezetbe integrált hűtő-fűtő rendszerrel épülnek, így klímára sem lesz szükséged, ha itt veszel lakást, és az év bármely szakaszában a számodra legkellemesebb hőérzetet élvezheted.

A szó minden értelmében egy igazi zöld sziget Ferencváros közepén

Már a Metrodom Green nevéből is kikövetkeztethető, hogy a Középső-Ferencváros egyik legizgalmasabb beruházása készül, ha figyelmet fordítunk erre az 510 lakásos társasházra, amit Középső-Ferencváros műszaki téren és a szolgáltatásokban is a legtöbbet nyújtó lakóházaként hirdetnek. Nincs titok: a látványos zöld homlokzat, a buja belső park mellett a prémium kialakítás és az innovatív megoldások teszik különlegessé. Az ingatlan a Vaskapu és a Vágóhíd utca sarkán épül, amelyben 32-129 négyzetméteres, 1-6 szobás lakások közül választhatod ki a számodra legjobban megfelelőt.

Sobieski.jpg

Sunny, azaz napfény és boldog élet

A hétemeletes Sunny Side Residence a Lenhossék utca 16. alatt magasodik, a Haller-, Mester utca, Üllői út és Ferencz körút által közrefogott területen. Innen minden irányban könnyen, akár gyalogosan is eljuthatsz a főbb közlekedési csomópontokhoz.

Az ingatlanban 38-78 négyzetméteres, 2-4 szobás lakások között válogathatsz. A lakások szinte mindegyikéhez balkon, vagy loggia tartozik, és mivel ez a szempont sokak számára akár döntő is lehet új lakás vásárlása során, a tranzakciót még a Nap is támogatja. A napfényt azért fontos kiemelni, mert a lakóparkban egyetlen északi tájolású ingatlan sincs.

sunny_side.jpg

Az energiatudatosság is főszerepet játszott, hogy az üzemeltetési költségeket csökkenteni lehessen. Az árnyékolás, a hővisszanyerés és a napelem is alap itt, és az épülethez egy kétszintes mélygarázs is tartozik.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
2024.11.23. #eladólakás
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
Az amerikai konyhák az 1990-es években jelentek meg és azóta is nagyon népszerűek. A megnövekedett tér és fény azonban nemcsak a lelkünknek tesz jót, hanem a ház éke is lehet.
Most néhány kattintással egy új építésű lakást nyerhetsz
2024.10.28. #újépítésű #hírek #lakópark
Most néhány kattintással egy új építésű lakást nyerhetsz
November 14-ig tart a zenga.hu nyereményjátéka, ahol a fődíj egy új építésű lakás a Parkville Residences lakóparkban az Intergal Grouptól, a 2000 azonnali nyeremény mellett. Olvass tovább, hogy megtudd, mit kell tenned, hogy esélyes legyél az álomotthonra!
Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe
2024.08.18. #építőanyag #budapest
Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe
Európában szigorú szabályok vonatkoznak az ivóvíz-hálózatokra, így ezek Magyarországra is érvényesek. Azt viszont már nem mindenki tudja, hogy a kiváló minőségű csapvíz éppen az utolsó lépcsőfoknál mehet tönkre, a fogyasztás előtt, úgy, hogy ízre még csak fel sem tűnik.
Ezek a legújabb miskolci lakások
2024.08.04. #eladólakás #lakópark
Ezek a legújabb miskolci lakások
Ha Miskolcon keresel új építésű ingatlant, akkor számos lehetőség vár. Az ország egyik legnagyobb városában könnyen találni új építésű lakóparkokat. Korszerű, prémium kategóriás lakások között nézünk szét.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Győr fejlesztése továbbra is lendületben: új lakóparkok a láthatáron
2024.07.08. #eladólakás #újépítésű #lakópark
Győr fejlesztése továbbra is lendületben: új lakóparkok a láthatáron
Győr-Sopron-Moson vármegye székhelyén nem áll le a fejlesztés, sorra épülnek a lakóparkok, egyre dinamikusabban fejlődik Győr.
Itt éltek, akiknek földjük sem volt, ma az egyik legkorszerűbb városrész alakul itt
2024.07.03. #eladólakás #újépítésű
Itt éltek, akiknek földjük sem volt, ma az egyik legkorszerűbb városrész alakul itt
1950 előtt önálló nagyközség volt, azóta Budapest XI. kerületének része. Rengeteg panel épült, de maradtak a régi házakból is, ma már főleg lakóparkok épülnek a főváros ezen a részén.
Így lett a városszéli gyümölcsösből karakteres kertváros
2024.06.28. #eladóház #újépítésű
Így lett a városszéli gyümölcsösből karakteres kertváros
Az Almáskert néhány évtizede még egy viszonylag értéktelen mezőgazdasági terület volt, amelyet a kárpótlás után az új tulajdonosok hosszas küzdelem után tudtak építési telkekké alakítani. De mi van ma a területen?