2024.07.10.Szerző: Cs. Z. #luxusingatlan #családiház

Madridi luxusotthonban él a spanyol és a francia válogatott sztárja

Madridi luxusotthonban él a spanyol és a francia válogatott sztárja

Már csak három meccs van hátra az idei labdarúgó Európa-bajnokságból. Kedden és szerdán a két elődöntő jön, majd vasárnap a finálét játsszák.


Kedd este kilenc órától a spanyol és a francia fociválogatott legjobbjai csaptak össze az első elődöntőben. A két válogatott közül a spanyolok eddig három, a franciák két alkalommal lettek a legjobbak. Az angolok után ez a két válogatott legértékesebb a résztvevő csapatok közül. A franciák értéke 1,23 milliárd euró, míg a spanyol a harmadik 965,5 ezer euró. Az értékes futballisták természetesen hasonlóan értékes ingatlanokban tengetik a mindennapjaikat. Ezekből mutatunk néhányat.

Lamine Yamal három házat vett a rokonainak

A spanyolok és az FC Barcelona egyik legfényesebb csillaga a még csak 16 éves Lamine Yamal. A marokkói apa és guinea anya gyermeke már Spanyolországban született, az egyik legnagyobb jövő előtt álló futballistát látják benne a szakemberek. Természetesen fiatal kora miatt még a szüleivel lakik. Megtehette, így a fizetéséből három házat vásárolt, egyet az édesanyjának, egyet a nagymamájának, egyet pedig a nagybátyjának. Ezek Barcelonában és környékén fekszenek. Yamal továbbra is a csapat akadémiáján, a La Masiában él. Az egyik ingatlan a katalán Maresme városában található, egy 10 szobás ház, ami nélkülözi a különösebb luxust, lévén Yamal és a családja is muzulmán vallású.

yamal1.jpg Fotó: idealista.com

Hatmillió dolláros ingatlanban él a Real Madrid sztárja

Daniel Carvajal a Real Madrid kiváló védője 20 percre a csapata stadionjától, a Bernabeutól él egy Pazar villában. Hat hálószoba, hét fürdőszoba, csodálatosan nagy nappali található az 2019-ben épült ingatlanban. A focistának még egy játékszobája is van, ahol kiélheti videójáték és snooker szenvedélyét, valamint egy medencés edzőterem, ahol a meccsek előtt készülhet fel, lehet még fittebb a nagy összecsapásokra. A kertben pedig focizhat, sportolhat a barátaival, vagy éppen akár egy partit is adhat a vendégeknek.

dani carvajal.JPG Fotó: Le Journal de la Maison

Madridban lakik a franciák sztárja is

Antoine Griezmann La Fincában, Madridhoz közel lakik egy hat millió eurót érő ingatlanban. Hatalmas, öblös ablakok, számos hálószoba, hatalmas nappali, külön terem, ahol egy óriási kivetítőn tud meccseket nézni. Az óriás telken foci- és kosárlabda pálya is van, lévén ez a sport a franciák kedvencének másik szenvedélye. Természetesen egy 400 négyzetméteres úszómedence sem hiányozhat a palettáról. Az edzője elől sem tud nagyon elbújni, Diego Simeone villája éppen szemben van velük.

Maison-Antoine-Griezmann-3-.jpg Fotó: Le Journal de la Maison

Giroud makulátlan fehér lakása Londonban

Olivier Giroud éppen Milánóból Los Angelesbe készül igazolni. A francia válogatott 38 éves futballistája pályafutása során számos klubban futballozott, így Londonban is, ahol a Chelsea játékosa volt. Az Eb előtt meghívta az egyik francia csatornát, amelyben éppen a makulátlan fehér londoni lakásába invitálta a stábot. A lakása csodálatos helyen fekszik, az étkezőből kilátás nyílik a Temzére. A hírek szerint Giroud már Los Angelesben keres luxusvillát, amelyben az ott futballozó egykori csapattársa, Hugo Lloris is segít neki. Az ingatlan állítólag 3,5 millió fontot ér, egy hatalmas társasház hetedik emelete szinte teljes egészében a franciáé. Hálószobák mellett, nagy nappali és étkező, pihenő- és edzőszoba, moziterem is található benne.

giroud.JPG Fotó: Le Journal de la Maison


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 160 560 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
2024.11.30. #eladóház #családiház
5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
Egy átlagos háztartásban nagyjából 5-10 különböző tisztítószer található. Ezek gyakran olyan vegyszereket tartalmaznak, amik irritálják a bőrt, a légzőszerveket és még a környezetre is káros hatással vannak. A mosogatószer, a súroló és minden, amit leöblítesz a lefolyón keresztül a szennyvízhálózatba kerül vissza. Ezek a vegyi anyagok még higított formában is károsak lehetnek. Próbáld ki a természetes tisztítószereket! Ez az 5 alapanyag, amivel a teljes lakást patyolattisztán tarthatod.
Így lesz a negyedik emeleti lakás kertkapcsolatos a legdrágább kerületben
2024.10.09. #luxusingatlan #budapest
Így lesz a negyedik emeleti lakás kertkapcsolatos a legdrágább kerületben
Mit tud ez a II. kerületi ÖKO lakópark, amit a többi lakópark nem? A II. kerületben épült lakópark egyik hívószava a természetközeliség. Ez azonban kevés lenne ahhoz, hogy elnyerje az ÖKOHÁZ elnevezést. Ehhez ugyanis az a feltétel, hogy az ingatlan szoros szimbiózisban létezzen az érintetlen természettel, természetes eredetű építőanyagok felhasználásával készüljön és sajátos mikroklímával rendelkezzen. A következő ÖKO lakópark még ennél is magasabbra tette a lécet: itt tényleg úgy érezheted, mintha mindennap nyaralnál.
Pornóapáti sokkal többet nyújt, mint amire számítottál
2024.10.01. #eladóház #luxusingatlan
Pornóapáti sokkal többet nyújt, mint amire számítottál
Ebben az ingatlanválogatásban öt olyan különleges ingatlant mutatunk be, amelyek kivételes lehetőségeket kínálnak mind magán-, mind üzleti célra. A Vízivárosban egy kétszintes épület kínál lehetőséget több lakás kialakítására. Pornóapátiban, a Pinka völgyében egy kéthektáros birtok eladó apartmanházzal és luxuslakásokkal. Lássuk a többit is!
Ha nem szeretnéd kivárni az építkezés végét, mesés környezetbe is költözhetsz a Mecsekben
2024.09.20. #eladóház #luxusingatlan
Ha nem szeretnéd kivárni az építkezés végét, mesés környezetbe is költözhetsz a Mecsekben
Noha 2024-ben jobb arcát mutatja az ingatlanpiac, mint egy éve, de például a kiadott építési engedélyek száma még mindig csak harmada a két évvel ezelőttinek. Új lakásból tehát nincs hiány, de érdemes lehet azt is megnézni, hogy milyen alig használt, illetve prémium minősége miatt újszerűnek számító ingatlanok találhatók a piacon. Ebben a cikkben minőségi ingatlanokat mutatunk Baranyában.
Az ingatlanvásárlás csúcsa, ha a pincédben egy régi török fürdő bújik meg
2024.09.04. #eladóház #luxusingatlan
Az ingatlanvásárlás csúcsa, ha a pincédben egy régi török fürdő bújik meg
Időről időre megnézzük egy-egy város, vagy megye legdrágább ingatlanjait, most Komárom-Esztergomon a sor.
A legsznobabb nevű városrész három villájában nem csalódhatsz
2024.09.03. #eladóház #luxusingatlan
A legsznobabb nevű városrész három villájában nem csalódhatsz
Budapest II. kerületében található Budaliget, ami egykor Pesthidegkút község részeként volt ismert, majd 1950-ben Budapesthez csatolták. Az elit környék átmentette magát, és ha lehetséges, ma még többet kér önmagáért. Három példán mutatjuk be, ez mit is jelent.
Ahol a gyógyvizes települések és a 100 ezres négyzetméterárak összeérnek
2024.09.01. #luxusingatlan #vízpart
Ahol a gyógyvizes települések és a 100 ezres négyzetméterárak összeérnek
Olcsó ingatlanok és gyógyvizes területek egy helyen? Borsod-Abaúj-Zemplénben ilyenre is akad példa: kilenc gyógyvizes kút és négy gyógyfürdő is található itt. Most ezek környékén kerestünk eladó ingatlanokat.
Született 2014-ben - milyen állapotban van egy tíz évvel ezelőtt épült ingatlan?
2024.08.30. #eladóház #luxusingatlan
Született 2014-ben - milyen állapotban van egy tíz évvel ezelőtt épült ingatlan?
2014 egy kicsit olyan, mintha egy évszázada lett volna, pedig tíz év nem is hosszú idő, főleg nem egy ingatlan esetében. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogy milyen állapotban lehet egy tízéves ház, és milyen a kínálat tízéves házakból az országban.
Négy dolog, aminek soha ne ess neki magasnyomású tisztítóval! És négy, amire kitalálták
2024.08.10. #családiház #kertészet
Négy dolog, aminek soha ne ess neki magasnyomású tisztítóval! És négy, amire kitalálták
Már alig vártad, hogy az eső végre elálljon és lemoshasd a házat? A magasnyomású tisztító erre kiválóan alkalmas, de ha nem akarsz a lakásban és a kertben is nagy kárt okozni, előbb olvasd el ezt a cikket, vagy inkább pihentesd a garázsban ezt az egyébként hasznos masinát!